Pénteken a Sapa Fehérvár AV19 számára is megkezdődött az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) 2012/2013-as idénye. A magyar csapat a túlkombinált játék miatt vereséget szenvedett hazai pályán.
A férfiaknál Csomor Zoltán, a nőknél pedig - címét megvédve - Szeghalminé Kenyó Anita nyerte a kerékpárosok kritérium országos bajnokságát Mosonmagyaróváron.
A Balatonfüred hazai környezetben egygólos vereséget szenvedett az észt Kehra együttesétől a férfi kézilabda EHF Kupa 1. fordulójának első, szombati mérkőzésén.
Az Európai Úszószövetség (LEN) csütörtökön megtartotta a Bajnokok Ligája csoportkörének a sorsolását. Nyugodtan nevezhetjük sokkolónak, hogy az előző kiírás final fourjából egy csapat sem vesz részt a sorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott több játékosa szerint is ahhoz, hogy az együttesnek esélye legyen kijutni a 2014-es brazíliai világbajnokságra, pontot kell szereznie egy olyan csapat ellen, mint amilyen a keddi ellenfél holland gárda.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 81-79-es vereséget szenvedett a horvát csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat szombati mérkőzésén Szombathelyen.
A bajnoki címvédő Veszprém könnyed játékkal, magabiztosan diadalmaskodott vendége, a Kecskemét felett a férfi kézilabda NB I szombati második mérkőzésén.
A magyar férfi röplabda-válogatott három szettben kikapott a francia csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat Szegeden zajló tornájának szombati harmadik fordulójában, így továbbra is pont nélkül áll a csoportjában.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A házigazda Győr 5-5-ös döntetlent játszott szombaton az azeri Araz együttesével, így a két csapat "kéz a kézben" jutott az UEFA Futsal Kupa 16 csapatos elitkörébe.
A világ futballjának egyik legnagyobb rangadója a Real Madrid és a Barcelona rangadója, az El Clásico. Egy nemzetközi fociblogon található grafika azt mutatja be, milyen variációkat lehetne kihozni a legendás derbiből, ha egy picit belepiszkálnánk a szereposztásba.
Fantasztikus és egyben önfeláldozó elkapást mutatott be Brett Jackson, a Chicago Cubs baseballcsapatának fiatal játékosa, aki a pályát szegélyező kerítésnek ütközött.
Nem bírt egymással a házigazda dán, valamint a cseh labdarúgó-válogatott a 2014-es brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatának szombati játéknapján; a koppenhágai mérkőzés gól nélküli döntetlent hozott.
A magyar válogatott szoros meccsen 81-79-re kikapott a remek erőkből álló Horvátországtól Eb-selejtezőn, a találkozót Rátbéger László és Lóránt Péter értékelte a kezdo5.hu-nak.
Elsőként a harmadik helyen kiemelt brit Andy Murray jutott be a döntőbe férfi egyesben az év utolsó Grand Slam-tornáján, a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.