Ma délután a PMFC-MATIAS fogadja a KTE-Phoenix-Mecano együttesét az OTP Bank Liga 6. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A találkozóról a két vezetőedző beszélt előzetesen.
Ma este 19 órakor a Budapest Honvéd FC csapata fogadja az MTK Budapest FC együttesét az OTP Bank Liga 6. fordulójában. A fővárosi rangadó hazai győzelmet ígér.
Több mint száz futballszurkolót őrizetbe vettek a német hatóságok Hannoverben a helyi együttes és a lengyel Slask Wroclaw csütörtök esti Európa Liga-selejtezős mérkőzését követően.
A spanyol Szuperkupa után már a honi bajnokságban vár feladat a Primera División két elitalakulatára, a bajnoki címvédő Real Madridra és a listavezető Barcelonára.
Az új sztár, Robin van Persie góljaiban bízva utazik az újonc Southamptonhoz a Manchester United az angol labdarúgó Premier League hétvégi, harmadik fordulójában.
Hajnal Tamás csapata, a VfB Stuttgart az előző szezon ezüstérmeséhez és Bajnokok Ligája-döntőséhez, a Bayern Münchenhez látogat a német labdarúgó-bajnokság második fordulójában.
Két rangadót is játszanak az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi második fordulójában: a címvédő Juventus a legutóbb bronzérmes Udinesével, míg az Internazionale az AS Romával találkozik.
Alessandro Del Piero elfogadta a Sydney FC ajánlatát, így a 91-szeres olasz válogatott támadó az ausztrál labdarúgó-bajnokságban folytatja pályafutását.
Alessandro Del Piero elfogadta a Sydney FC ajánlatát, így a 91-szeres olasz válogatott támadó az ausztrál labdarúgó-bajnokságban folytatja pályafutását.
Engelhardt Katalin ma is biztosította helyét az esti fináléban. 200m vegyesen SM5-ös sérültségi kategóriában a 8. helyen jutott döntőbe. Kézdi Rékát kizárták, Zámbó Diána a 10. időt úszta.
Louis van Gaal szövetségi kapitány nem hívta meg Rafael van der Vaartot a törökök és a magyarok elleni világbajnoki selejtezőkre készülő holland labdarúgó-válogatott keretébe.
A Videoton együttese a Sporting Lisszabon, a Basel és a KRC Genk csapataival küzdhet majd meg a minél jobb szereplés eléréséért az Európa Liga csoportkörében. Összeállításunkban röviden bemutatjuk a fehérváriak három ellenfelét.
Louis van Gaal szövetségi kapitány nem hívta meg Rafael van der Vaartot a törökök és a magyarok elleni világbajnoki selejtezőkre készülő holland labdarúgó-válogatott keretébe.