2012. július 27. péntek

júl. 27
18:21
Nasri három mérkőzésre szóló eltiltást kapott (Sport365)
Három mérkőzésről tiltotta el a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) Samir Nasrit, a válogatott középpályását pénteken.
júl. 27
18:21
A védelmünk lehet az egyik fő fegyverünk - Détári (Agroinform)
A játékosok és a szakmai stáb is bizakodva várja a rajtot.
júl. 27
18:23
Magyar mérnök az Olimpiai Stadion tervezőcsapatában (Sport365)
Kocsis András Balázs személyében egy magyar mérnök is részt vesz az Olimpiai Stadion nyári játékok után sorra kerülő újratervezésében.
júl. 27
18:39
A szombati műsor - 22 magyar versenyez az olimpia első napján (Agroinform)
Lovassy Krisztián országúti kerékpáros az első magyar sportoló, aki megkezdi versenyét a londoni olimpián.
júl. 27
18:41
Andy Schleck a Vueltán sem indul (Agroinform)
A Tour de France 2010-es győztese a francia körverseny és az olimpia után a Vueltát is kénytelen kihagyni sérülés miatt.
júl. 27
18:45
Felköszöntötte apját Button (Blikk)
Mogyoród — Győzelmet ajándékozna édesapjának Jenson Button (32). A McLaren autóversenyzőjének apja, John (67) ma ünnepelte a születésnapját. Az egykori raliversenyző minden futamra elkíséri a fiát, a Hungaroringről sem hiányozhatott.
júl. 27
18:47
Hatszáz forint a sör a Hungaroringen (Blikk)
Mogyoród – Már a Forma–1-es magyar versenyhétvége első napján sok néző volt kíváncsi a szabadedzésekre, különcökben sem volt hiány.
júl. 27
18:54
Szombattól nagyüzem a Dorney-tavon (Sport365)
Szombaton az evezősök avatják fel a londoni olimpia evezős és kajak-kenu központját, a fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorneyt.
júl. 27
18:56
Észak-Korea is közvetíti az olimpiát (Sport365)
A Koreai NDK megkapta a jogot, hogy közvetítse a londoni olimpiát.
júl. 27
18:57
Kohlschreiber karrierje ötödik trófeájáért küzdhet (Agroinform)
A nyolcaddöntőben a magyar Balázs Attilát búcsúztató Kohlschreiber az elődöntőben az olasz Filippo Volandrit győzte le.
júl. 27
18:59
Eufória uralja Nashville-t a Weber-ügy kifejlete után (Agroinform)
A csapat képviselői és a játékosok egyaránt örülnek Shea Weber megtartásának, és fényes jövőt jósolnak a keretnek.
júl. 27
19:27
London 2012: élénk színekben pompáznak a szörfök (Sport365)
Edzésekkel és a felszereléssel való ismerkedéssel teltek a londoni olimpia vitorlásversenyein induló magyarok napjai eddig Weymouth-ban.
júl. 27
19:29
ÉLŐ: Diósgyőr - Újpest, OTP Bank Liga, 1. forduló (Sport365)
A Haladás-Eger mérkőzéssel elkezdődött a magyar labdarúgó NB I, amely most Miskolcon folytatódik, ahol a Diósgyőr vendége az Újpest csapata lett.
júl. 27
19:30
Sima Haladás-győzelemmel indult az NB I (Infostart)
A Haladás hazai környezetben - második félidei eredményes játékának köszönhetően - simán, 4-2-re nyert az újonc Eger ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 2012/13-as szezonjának pénteki nyitómérkőzésén. A Diósgyőr 2-1-re legyőzte a vendég Újpestet.
júl. 27
19:31
NB I: gólzáporos Hali-győzelem az újonc ellen a nyitányon (Sport365)
A Haladás hazai környezetben - második félidei eredményes játékának köszönhetően - simán, 4-2-re nyert az újonc Eger ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 2012/13-as szezonjának pénteki nyitómérkőzésén.
júl. 27
19:33
London 2012: kihagyja az olimpiát a női magasugrás egyik favoritja (Sport365)
Antonietta Di Martino, a világbajnoki bronzérmes magasugró térdműtétje miatt marad ki az olasz atléták keretéből.
júl. 27
19:33
Füttykoncert után gólzápor a szezon nyitómérkőzésén (Agroinform)
Az OTP Bank Liga 2012/2013-as idényének első találkozóján a Haladás Sopron Bank 4-2-re győzött az újonc Eger ellen.
júl. 27
19:35
Schumacher a gumifalban végezte - videó (Agroinform)
A második szabadedzésen Michael Schumacher, a Mercedes GP pilótája az esőáztatta pályán a gumifalnak csapódott.
júl. 27
19:37
Clijsters osztálykiránduláson érzi magát (Agroinform)
Úgy érzi magát, mintha osztálykiránduláson venne részt - mondta sajtótájékoztatóján a belga teniszező, Kim Clijsters.
júl. 27
19:51
Haase megvédheti címét (Agroinform)
A holland Robin Haase lesz a német Philipp Kohlschreiber ellenfele a kitzbüheli salakpályás torna döntőjében.
júl. 27
19:53
Kedvező sorsolás az ökölvívóknál (Agroinform)
Jól alakult a sorsolás a magyar ökölvívóknak az olimpián: venezuelai, litván és egyiptomi ellenfél jutott a nyitókörben.
júl. 27
19:57
Sima Haladás-győzelemmel indult a szezon (Metropol)
Az újonc Eger ellen játszottak a labdarúgó OTP Bank Liga 2012/13-as szezonjának pénteki nyitómérkőzésén.
júl. 27
19:59
Kedvező sorsolás az ökölvívóknál (Metropol)
Kedvezően alakult a sorsolás a magyar ökölvívóknak a londoni olimpián.
júl. 27
20:00
ÉLŐ: emberhátrányban egyenlített az Újpest Diósgyőrben, 1-1 a félidő (Sport365)
A Haladás-Eger mérkőzéssel elkezdődött a magyar labdarúgó NB I, amely most Miskolcon folytatódik, ahol a Diósgyőr vendége az Újpest csapata lett.
júl. 27
20:02
Adebayor 5 millió fontot követel a Manchester Citytől! (Sport365)
Emmanuel Adebayor, a Manchester City Tottenhambe készülő csatára öt millió fontos lelépti pénzt követel az "égszínkékektől".
júl. 27
20:04
Tenisz: Kohlschreiber jutott először a kitzbüheli döntőbe, Haase lesz az ellenfele (Sport365)
Az első helyen kiemelt Philipp Kohlschreiber bejutott pénteken a döntőbe a 410 ezer euró összdíjazású kitzbüheli salakpályás férfi tenisztornán.
júl. 27
20:06
London 2012: amerikai-spanyol döntőt vár Bryant (Sport365)
Kobe Bryant, a londoni olimpia egyik legnagyobb sztárja amerikai-spanyol férfi kosárlabda-döntőt vár.
júl. 27
20:09
Egyelőre nem igazoltuk le Sahint - Wenger (Agroinform)
Az angol Arsenal menedzsere hamisnak nevezte azokat a híreket, melyek szerint megegyeztek a török középpályással.
júl. 27
20:27
Elkezdődött az olimpia, fiatalok gyújtották meg a lángot (Agroinform)
Hivatalosan megkezdődött a XXX. nyári olimpia: a világ legnagyobb sporteseményét II. Erzsébet királynő nyitotta meg.
júl. 27
20:29
Taxisok bénították meg London közlekedését (Agroinform)
A sofőrök tiltakozó akciója komoly fennakadást okozott a brit fővárosban a péntek esti ünnepélyes megnyitó előtt.
júl. 27
20:33
ÉLŐ: Seydi góljával megint vezet a DVTK az Újpest ellen (Sport365)
A Haladás-Eger mérkőzéssel elkezdődött a magyar labdarúgó NB I, amely most Miskolcon folytatódik, ahol a Diósgyőr vendége az Újpest csapata lett.
júl. 27
20:35
Londonban kampányol az ENSZ az emberkereskedelem ellen (Sport365)
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) az olimpiai játékokra látogatók ezrei által elárasztott Londonban kívánja ostorozni az emberkereskedelmet – jelentette be közleményében az ENSZ szakosított szervezete.
júl. 27
20:37
London 2012: itt a részletes szombati program (Sport365)
Lovassy Krisztián országúti kerékpáros az első magyar sportoló, aki megkezdi versenyét a londoni olimpián, melynek szombati napján tizenkét számban osztanak érmet.
júl. 27
20:45
Cavendish a végső sprintben bízik (Agroinform)
A 27 esztendős brit kerékpáros elmondása szerint nem érez különösebb nyomást amiatt, hogy hazai pályán versenyez majd.
júl. 27
21:03
Megérdemelten nyerte nyitómeccsét a Diósgyőr (Agroinform)
Egy első félidei kiállítást követően megtörte az Újpest ellenállását a piros-fehér egyesület, Seydi góljával nyert.
júl. 27
21:06
ÉLŐ: Seydi góljával nyert a DVTK az Újpest ellen (Sport365)
A Haladás-Eger mérkőzéssel elkezdődött a magyar labdarúgó NB I, amely most Miskolcon folytatódik, ahol a Diósgyőr vendége az Újpest csapata lett.
júl. 27
21:08
NFL: botrányos üzengetések Tebow és Sanchez miatt (Sport365)
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő New York Jets csütörtökön megkezdte a felkészülést a 2012-es szezonra. Az edzőtábor első napján a csapat vezetőedzője, Rex Ryan és az elkapó, Santonio Holmes szólalkozott össze a két irányító miatt.
júl. 27
21:10
Minden készen áll az Olimpia megnyitójára (Sport365)
Az Olimpiai Stadionban gyakorlatilag már minden fűszál készen áll a nem egészen két óra múlva kezdődő ünnepélyes megnyitóra a XXX. nyári ötkarikás játékokon, Londonban.
júl. 27
21:12
London 2012: Clijsters olimpiai érmesként vonulna vissza (Sport365)
A belga teniszezőnő első és egyben utolsó olimpiáján mutathatja meg mit tud. Az idén végleg visszavonuló sportolónő reméli, éremmel térhet majd haza Londonból.
júl. 27
21:14
London 2012: tiltakozó taxisok a megnyitó előtt (Sport365)
Tiltakozó akciójukkal közel harminc percig komoly fennakadást okoztak a taxisok pár órával a londoni olimpia megnyitója előtt a brit fővárosban a Hyde Park környékén.
júl. 27
21:21
A szövetségi kapitány szerint mindhárom magyar bokszoló továbbjuthat (Agroinform)
Kovács László szerint Harcsa Zoltán, Varga Miklós és Káté Gyula sem kapott legyőzhetetlen ellenfelet az első fordulóban.
júl. 27
21:39
NB I: emberhátrányban is méltó ellenfél volt az Újpest, de ezért nem adtak pontot (Sport365)
A Diósgyőr hazai környezetben 2-1-re nyert a 39. perctől emberhátrányban futballozó Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójának pénteki összecsapásán.
júl. 27
21:39
Rátgéber tanítványai győzelemmel kezdték a felkészülést (Agroinform)
Az Eb-selejtezőkre készülő férfi kosárlabda-válogatott első edzőmérkőzését játszotta Svédország ellen.
júl. 27
21:41
London 2012: ökölvívóink mellé állt a szerencse (Sport365)
Kedvezően alakult a sorsolás a magyar ökölvívóknak a londoni olimpián: a küldöttség három versenyzőjének venezuelai, litván, illetve egyiptomi ellenfél jutott a nyitókörben.
júl. 27
21:43
Tragikus haláleset az olimpián, eddig Hamilton a király a Hungaroringen - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
júl. 27
21:45
MLB: megszakadt az A's fantasztikus sorozata (Sport365)
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 110. játéknapján a Toronto Blue Jays legyőzte az Oakland Athleticset, így megszakadt az A's győzelmi sorozata. A Washington Nationals egy 79 éves átkot tört meg.
júl. 27
22:15
Második edzőmeccsét elbukta a Real Madrid - videó (Agroinform)
A spanyol bajnok 5-2-re kikapott a Benfica elleni felkészülési mérkőzésen, Lisszabonban.
júl. 27
22:30
Kosárlabda: huszonegy ponttal nyert a férfiválogatott (Sport365)
Az augusztus közepén kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott pénteken Pécsen huszonegy ponttal legyőzte Svédországot.
júl. 27
22:32
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Július 27. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
júl. 27
22:33
Egyetértettek - tényleg a Diósgyőr volt az erősebb (Agroinform)
Jos Daerden és Sisa Tibor is udvariasan méltatta az ellenfél csapatát.

Keresés