Bemutatta Sebastian Vettel és Mark Webber új festésű autóikat, melyekkel a hétvégi nagydíjon indulnak. A versenygépekre több mint 25 ezer rajongói fotó került, felhívva a figyelmet a gerincvelő sérülések gyógyítására.
A legutóbb ezüstérmes Győri Audi ETO KC a szlovén Krim Ljubljana, illetve a horvát HC Podravka együttesével, valamint egy, selejtezőből érkező gárdával találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája főtábláján.
A magyar bajnok MKB Veszprém többek között a címvédő német Kiellel, míg a Pick Szeged a spanyol FC Barcelonával került egy csoportba a férfi kézilabda Bajnokok Ligája főtábláján.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős szerdán Moszkvába repült – az orosz fővárosból, a Vörös térről ugyanis szombaton elrajtol a szezon egyik legrangosabb nemzetközi terepraliversenye, a Selyemút-rali.
Székesfehérvár – Megszabadult magyar kollégáitól Paulo Sousa (41). A Videoton focicsapatának portugál mestere stábjában az új szezonban már nem lesz hazai edző, a tréner spanyol kollégákkal veszi magát körbe.
Szombaton az Épernay és Metz közötti, javarészt sprintereknek kedvező távot teszik meg a versenyzők. Kövesd élőben a szakasz történéseit a sport365.hu oldalán!
Thiago Silva, az AC Milan, Hulk, az FC Porto és Marcelo, a Real Madrid futballistája lesz a londoni nyári olimpián szereplő brazil válogatott három túlkoros játékosa.
A csütörtöki, románok elleni tízgólos győzelem után az olimpiai házigazda britek felett is magabiztosan diadalmaskodott pénteken a magyar férfi vízilabda-válogatott a Dublin Kupáért kiírt írországi nemzetközi tornán.
Andy Murray Jo-Wilfried Tsonga elleni összecsapásával valamint Novak Djokovic Roger Federer elleni mérkőzésével folytatódik ma délután az év harmadik Grand Slam tornája Wimbledonban.
Sergio Perez egy piros csillagot festetett bukósisakjára, mellyel Maria de Villota előtt tiszteleg, és reméli, mielőbbi gyógyulását. A Sauber pilótája abban is bízik, hogy egy jó kvalifikáció után ismét dobogóra állhat.
Történelmi napnak nevezte a csütörtökit Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, miután a sportág szabályalkotó testülete (IFAB) Zürichben úgy döntött, hogy engedélyezi a játékvezetőket segítő technikai találmányok alkalmazását.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL) szereplő csapatok a 2012/2013-as szezonban már több mint 70 millió dollárt költhetnek a játékosok fizetéseire. A salary cap 2005 óta mindig emelkedett.
A San Antonio Spurs csapatorvosai engedélyezték Tony Parker olimpiai indulását. A francia válogatott játékosa korábban egy bárban történt balhéban sérült meg, majd egy szemműtét után végül alkalmasnak minősítették.
Folytatódnak a küzdelmek az év harmadik Grand Slam tornáján Wimbledonban. A mai programban a férfi elődöntők szerepelnek. A Djokovic-Federer csatával nyit a centerpálya, kezdés 14 órakor.
Hamar feladta a ralit, amibe még jobban bele kellett volna szoknia Kimi Räikkönenek, és sikeres ralis lehetett volna, állítja egykori navigátora, aki szerint nem kizárt, hogy még visszatér a WRC szakágba a Jégember.
A 31 éves labdarúgó a nyáron távozik az olasz Internazionale csapatától, és várhatóan a Chelsea-be igazol. Maicon azonban a napokban kijelentette: szívesebben tenné át székhelyét Madridba.
A magyar bajnok Győr többek között az előző szezonban ezüstérmes Rivas Ecopolisszal került egy csoportba a női kosárlabda Euroliga pénteki, müncheni sorsolásán.
Egybehangzó csütörtöki lapértesülések szerint Jason Kidd, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Dallas Mavericks veterán irányítója a New York Knicksnél folytatja pályafutását.
Kovács Norbert szerint biztosítani kell a tehetségek számára a klubon belüli továbblépést. A Vasas Futball Kft. ügyvezetője úgy látja, hogy csak ez a járható út a Vasas számára.
Alig három hét, és kezdődik labdarúgó bajnokságunk 2012-2013-as szezonja. Cikksorozatunkban hétről-hétre négyesével vesszük sorra az első osztályú csapatok eddigi nyári igazolásait.
Pénteken, 15 órakor felbőgnek a motorok Silverstonban, és kezdetét veszi a Brit Nagydíj második időmérő edzése. Kövesd oldalunkon az eseményeket élő, szöveges tudósításunkban!