Albánia felé tart a csapat, nem sokkal dél előtt szállt fel ugyanis a Liszt Ferenc repülőtérről a Honvédot szállító gép. Az alakulat holnap az Európa-liga keretében a Flamurtari Vlore ellen lép pályára.
Mahiedine Mekhissi-Benabbad, a franciák olimpiai részvevő akadályfutója igencsak érdeks módját választotta az ünneplésnek. A 27 éves sportoló a helsinki atlétikai Európa-bajnokságon megnyerte a 3000 méteres akadályfutást, majd megtámadta az Eb kabalafiguráját... Ki érti ezt...
Kassa ellen játssza következő felkészülési mérkőzését a DVSC-Teva labdarúgócsapata szombaton. Az edzőmeccsen már pályára lép több korábbi sérült játékos is, így már majdnem teljes keretével szerepelhet az alakulat.
Már az orvosi vizsgálatokon is átesett, így gyakorlatilag az olasz bajnok Juventus futballistájának tekintendő a korábbi sokszoros brazil válogatott védő, Lúcio.
Vicces kedvű internetezők megvalósították a lehetetlent: Cristiano Ronaldót Barcelona, míg Lionel Messit Real Madrid mezben ábrázolták. Ebből lenne aztán a világraszóló botrány!
A vasárnap véget ért lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság után továbbra is a címét a tornán megvédő, világbajnok Spanyolország áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistájának élén. Magyarország változatlanul a harmincegyedik.
A Spanyol Autósport Szövetség elnöke az FIA segítségét kéri, hogy részletesen kivizsgálják Maria de Villota tegnapi balesetének körülményeit. Közben újabb hírek érkeztek a versenyző állapotáról.
Folytatódnak a küzdelmek az év harmadik Grand Slam tornáján Wimbledonban. A mai programban a férfi negyeddöntők szerepelnek. Reméljük, az eső ezúttal most már tényleg kegyes lesz a versenyzőkhöz.
A Tour de France negyedik szakasza ismét a sprintereknek kedvez, hiszen mindössze négy, negyedik kategóriás emelkedő található rajta. Kövesd élőben a szakasz történéseit a sport365.hu oldalán!
Július 7-én Tony Thompson megpróbálja megfosztani világbajnoki címeitől, Vlagyimir Klicskót. Az amerikai kihívó elmondta, hogy ő nem lesz a következő, Dereck Chisora, vagyis nem fogja leköpni az ukrán világbajnokot.
Egy évvel, 2014-ig meghosszabbította eredetileg 2013-ban lejáró szerződését klubjával, az Udinesével Antonio Di Natale, a vasárnap zárult Európa-bajnokságon ezüstérmes olasz válogatott labdarúgója.
Magyarországtól némileg jobb szereplés várható Londonban, mint a legutóbbi, pekingi olimpián: 11 éremmel a 20. legeredményesebb nemzet lehet - derül ki a PwC pénzügyi tanácsadócég előrejelzéséből.
Eltiltás miatt kénytelen kihagyni az albán Skenderbeu elleni mindkét mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában Ibrahima Sidibe, a Debrecen támadója.
Két felkészülés mérkőzést is játszott kedden a Győri ETO FC és a román elsőosztályban szereplő Gaz Metan együttese. A zöld-fehérek mindkét összecsapást megnyerték, ráadásul végig fölényben játszottak.