2012. július 31. kedd

júl. 31
18:35
A NOB vezető orvosa megtapsolja Je teljesítményét (Sport365)
Arne Ljungvist, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának vezetője egészen addig tapsolni fog az aranyérmes, 16 éves kínai Je Si-vennek (Ye Shiwen), amíg nem jut csalásra utaló tényekhez.
júl. 31
18:35
Olasz bíró fúj a Videoton-Gent mérkőzésen (Agroinform)
Paolo Silvio Mazzoleni még sosem vezetett találkozót magyar csapatnak, csütörtökön a Sóstói Stadionban "debütál".
júl. 31
18:36
Steinmetz: A románok elleni meccs sem lesz sétagalopp (Infostart)
Kemény Dénes szerint a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a két nappal korábbihoz képest javult, de Montenegró ellen (10-11) is elkerülhető gólokat kapott. A szakvezető hozzátette, hogy az eredményjelző tábla igazságos, egy gólnyit tettek azért, hogy veszítsenek.
júl. 31
18:37
Detre a 16., Berecz a 23. helyen (Agroinform)
A Weymouth-öbölben a két futamot bonyolítottak le.
júl. 31
18:51
Gyurta nyerhet 200 m mellen, 20 számban osztanak érmeket - szerdai program (Agroinform)
Gyurta Dániel erős számában, a 200 méteres mellúszás döntőjében állhat rajthoz.
júl. 31
19:06
A Sportingból szerződtetett játékost a Videoton (Sport365)
Renato Cardoso Porto Neto a Vidiben folytatja.A 20 éves középpályás a portugál Sportingtól érkezik egy évre kölcsönbe.
júl. 31
19:08
Dél-koreai és szlovén arany a dzsúdósoknál (Sport365)
Férfi 81 kg-ban a dél-koreai Kim Jae Bum, női 63 kg-ban pedig a szlovén Urska Zolnir győzött a londoni olimpia cselgáncstornájának keddi versenynapján.
júl. 31
19:09
A Ferencváros egy góllal győzött a Hypo ellen (Agroinform)
Harmadik felkészülési találkozójukat játszották a zöld-fehérek, akik a Németh András vezette osztrákokkal mérkőztek.
júl. 31
19:10
Haladás-Mainz mérkőzés szerda este (Sport365)
A Bundesliga 13. helyén végzett német 1. FSV Mainz 05 együttesével csap össze szerda este hét órakor a Szombathelyi Haladás. Artner Tamás szerinte a rangos meccs jó felkészülést jelent a szombati, győri bajnokira.
júl. 31
19:11
Második kazah női aranyérem súlyemelésben (Agroinform)
Zulfija Csinsanlo után Maija Maneza is győzött.
júl. 31
19:12
London 2012: Detre a 16., Berecz a 23. helyen (Sport365)
A vitorlázó Berecz Zsombor (Laser) a 23., a szörfös Detre Diána pedig a 16. helyen áll a keddi nap után a londoni olimpián.
júl. 31
19:13
Az Eb-ezüstérmes Balzaretti a Romáé - sajtóhír (Agroinform)
Az olasz válogatott hátvédért folyó versenyt a Farkasok nyerték a Napoli előtt, három évre ír alá a játékos.
júl. 31
19:27
Triscsuk is tagja Karl Erik Böhn keretének (Agroinform)
Női válogatottunk augusztus első hétvégéjén a németországi Wittlichben vesz részt felkészülési tornán.
júl. 31
19:39
Rossi: „nem egy életbiztosítás a Ducati, de a Yamaha se” (Sport365)
Nagy döntés előtt Valentino Rossi, vagy marad a szenvedő Ducatinál és bízik benne, hogy felpörög a csapat, vagy visszatér a Yamahához, ahol vélhetően másodhegedűs lenne. Jövőre ráadásul biztosan kevesebb fizetést kap majd.
júl. 31
19:41
London 2012: Karbonszálas íjak, volfrám végű nyílvesszőkkel (Sport365)
Az olimpiai íjászok által használt íjak ma már nagyban különböznek a hajdani versenyeken vagy Robin Hood-filmekben használt, fából készült eszközöktől: fő alkotóelemeik napjainkban az alumínium és a karbon.
júl. 31
19:43
London 2012: horvát győzelem a magyar kézisek csoportjában (Sport365)
A horvát válogatott magabiztos győzelmet aratott a szerb csapat felett kedden, a londoni olimpia férfi kézilabdatornájának B csoportjában, amelyben a magyar együttes is szerepel.
júl. 31
19:45
Horvát győzelem a mieink csoportjában (Agroinform)
Szomszédaink csatájában Horvátország magabiztosan, 31-23-re verte Szerbiát az ötkarikás játékok férfi kézilabdatornáján.
júl. 31
19:45
Szakály Péter: "nem ismétlődhet meg az albániai meccs" (Sport365)
Szakály Péter, a Loki csapatkapitánya bízik benne, hogy ebben a szezonban többet nem ismétlődik meg az albániai teljesítmény. A DVSC szerda este a BATE Boriszov ellen lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körében.
júl. 31
19:47
Ázsiában rövidek az olimpiabarátok éjszakái (Agroinform)
A London és Ázsia, valamint Ausztrália közötti kilencórás időeltérés jelentős problémákat okoz a szurkolóknak.
júl. 31
19:47
Kazah győzelem a női súlyemelőknél (Sport365)
A kazah Maija Maneza diadalmaskodott a női súlyemelők 63 kg-os súlycsoportjában kedden a londoni olimpián.
júl. 31
19:49
Berlusconi a "Barcelona-modellt" követve építené újra a Milant (Agroinform)
A piros-feketék elnöke burkoltan közölte, hogy nem akar nagy játékosokat vásárolni a mostani átigazolási szezonban.
júl. 31
19:51
Megöregedtünk, mindenki a mi skalpunkra pályázik - Kásás Tamás (Agroinform)
A riválisok motiváltabban játszanak a magyar férfi póló-válogatott ellen, nehezebb dolgunk van, mint négy éve.
júl. 31
20:03
Kondás Elemér fegyelmezett ellenfélre számít Boriszovban (Agroinform)
A BATE elleni BL-selejtezőre készülő DVSC-Teva vezetőedzője szerint az a legfontosabb, hogy ne kapjanak gólt idegenben.
júl. 31
20:05
Ázsiában még nem divat a hónaljgyanta - videó (Agroinform)
A londoni olimpián versenyző ázsiai sportolókra pillantva láthatjuk, hogy a világdivat a Keletet még nem hódította meg.
júl. 31
20:12
Jégkorong: tapasztalt NHL-játékost igazolt a Lev (Sport365)
Komoly NHL-es tapasztalattal rendelkező védőt igazolt a Kontinentális Jégkorong Liga (KHL) egyik újonca, a HC Lev Praha. Alexandre R. Picard az előző szezonban a Pittsburgh Penguinsben is jégre lépett.
júl. 31
20:14
Williams megelégszik két aranyéremmel! (Sport365)
Serena Williams közölte az amerikai tenisz-válogatott szövetségi kapitányával, Mary Joe Fernandezzel, hogy nem indul el a vegyes párosok versenyében. A világklasszis teniszező az egyéni és a páros aranyra fókuszál.
júl. 31
20:16
Megbüntették a Diósgyőrt és a Ferencvárost (Sport365)
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága (FEB) keddi ülésén az alábbi határozatokat hozta.
júl. 31
20:21
Berki és Hidvégi már csak a fináléra koncentrál (Agroinform)
Napi két edzéssel készül a lólengés vasárnapi döntőjére két tornászunk, Berki Krisztián és Hidvégi Vid.
júl. 31
20:23
54 perc alatt intézte el Djokovics amerikai ellenfelét (Agroinform)
A második helyen kiemelt szerb teniszező két sima játszmában győzött az amerikai Andy Roddick ellen Wimbledonban.
júl. 31
20:39
Több mint 2 millió szurkoló az első három napon (Agroinform)
Az ötkarikás játékok szombati, vasárnapi és hétfői versenynapjain összesen 2,1 millió néző tekintette meg a versenyeket.
júl. 31
20:41
Rekordot döntött Tsonga és Raonic (Agroinform)
Az ötkarikás játékok tenisztornájának második fordulójában a francia játékos 25:23-ra nyerte meg a döntő szettet.
júl. 31
20:43
Kitölti szerződésének utolsó évét az ottawai csapatkapitány (Agroinform)
Daniel Alfredsson a jó erőnléti eredmények után úgy döntött, hogy még legalább egy évre visszatér az NHL-be.
júl. 31
20:45
Ázsiában rövidek az olimpiabarátok éjszakái (Sport365)
A London, valamint Ázsia és Ausztrália közötti időeltérés a kilenc órát is eléri, ami miatt az olimpiabarátoknak ugyancsak nehéz lehet formába hozni magukat a munkanapokra.
júl. 31
20:47
London 2012: Djokovic bombaformában, sima siker Roddick ellen (Sport365)
A második helyen kiemelt Novak Djokovic két sima játszmában győzött kedden az amerikai Andy Roddick ellen a londoni olimpia tenisztornájának második fordulójában.
júl. 31
20:49
Ismét kikaptak pólósaink, nyertek a kézisek, büntetést kapott a Fradi - a nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
júl. 31
20:51
Amerikai siker a női tornászok csapatversenyében (Sport365)
Az Egyesült Államok válogatottja nyerte a női tornászok csapatversenyét kedden a londoni olimpián.
júl. 31
20:57
A 200 győztese épp csak becsusszant a 100 gyors döntőjébe (Agroinform)
Az ausztrál James Magnussen jutott elsőként a férfi 100 méteres gyorsúszás döntőjébe a londoni olimpián.
júl. 31
20:59
Olimpiai csúcs a női 200 gyors döntőjében (Agroinform)
Az amerikai Allison Schmitt nyerte a nők 200 méteres gyorsúszásának aranyérmét a londoni olimpián.
júl. 31
21:01
Egy olimpián mindig nagyon nehéz az első meccset hozni - Csötönyi Sándor (Agroinform)
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke szerint az olimpián állva maradt két bokszolónk akár a negyeddöntőbe is bejuthat.
júl. 31
21:15
Phelpset 2001 óta először verték meg kedvenc számának döntőjében (Agroinform)
Az amerikai klasszis 200 méter pillangón sem tudott aranyérmet nyerni, centikkel kapott ki dél-afrikai riválisától.
júl. 31
21:17
Megúszta egygólos vereséggel a Feyenoord Kijevben (Agroinform)
A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a Dinamo egy öngólnak is köszönhetően 2-1-re legyőzte a holland együttest.
júl. 31
21:18
Didac Villa távozik a Milantól, és a Valenciába igazol (Sport365)
A Valencia hivatalos honlapján jelentette be a spanyol játékos érkezését, aki egyelőre kölcsönbe érkezik a Milantól, a Valencia később véglegesen megveheti a hátvédet.
júl. 31
21:19
Jakabos remek idővel döntőzhet 200 pillangón, Hosszú épp csak lemaradt róla (Agroinform)
Hosszú Katinka már a sokadik úszónk, aki a kilencedik időt érte el egy elődöntőben, Jakabos Zsuzsanna viszont remekelt.
júl. 31
21:20
Lencse László egy évig Izraelben játszik kölcsönben (Sport365)
A Videoton támadója 2013. május 31-ig kölcsönben szerepel az izraeli bajnok Hapoel Ironi Kiryat Shmona csapatában.
júl. 31
21:22
Kialudt az olimpiai láng, pedig a játékok végéig lobognia kellene (Sport365)
Az ötkarikás játékok végéig égnie kellene az olimpiai lángnak, ám ma idő előtt kialudt, miután a szervezők odébb helyezték a stadionon belül.
júl. 31
21:24
London 2012: új királya van a 200 pillangónak, Phelps kikapott (Sport365)
A dél-afrikai Chad le Clos nyerte a 200 méteres pillangóúszást a londoni olimpia keddi versenynapján.
júl. 31
21:33
Birosék után a házigazdát is legyőzték a szerb pólósok (Agroinform)
A mieinkkel azonos csoportban szereplő szomszédaink 21-7-es győzelmükkel leckét adtak Nagy-Britanniának.
júl. 31
21:51
London 2012: rekordot döntött Tsonga és Raonic (Sport365)
Csúcsot döntött kedden Jo-Wilfried Tsonga és Milos Raonic a londoni olimpia tenisztornájának második fordulójában, miután a francia játékos 25:23-ra nyerte meg a döntő szettet a kanadai ellen.
júl. 31
21:51
Gyurta Dániel a második idővel került fő számának döntőjébe (Agroinform)
A hazai versenyzők lehetnek Gyurta Dániel legnagyobb ellenfelei a döntőben a 200 méteres férfi mellúszásban.
júl. 31
21:53
BL-selejtező: hátrányból fordított a Dinamo Kijev (Sport365)
A Dinamo Kijev hazai pályán, hátrányból fordítva 2-1-re nyert a holland Feyenoord ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulós párharcának keddi első mérkőzésén.

Keresés