Handanovic érkezésével bizonytalanná vált az Inter első számú kapusának, Júlio Cesarnak a sorsa. A Manchester United máris jelezte: szívesen leigazolnák a brazil kapust.
A 99. Tour de France 9. szakaszát a brit Bradley Wiggins nyerte, aki így az összetettben majdnem két perces előnnyel vezet a címvédő Cadel Evans előtt.
A Manchester City-ben a tavalyi szezonban főként csereként szóhoz jutott Aleksandar Kolarov, a védő a mellőzöttség miatt csapatot válthat, az AC Milan tárt karokkal várja.
A Chelsea érdeklődik a Marseille jobbhátvédje César Azpilicueta iránt. A spanyol U21-es válogatott játékos akkor kerülhet Londonba, ha a kékeknek nem sikerül megyegyezniük Maiconnal.
Bíró Imre vezetésével kezdi meg a felkészülést a 2012/2013-as idényre a Debrecen NBI-es női kézilabdacsapata; Köstner Vilmos korábbi vezetőedző szakmai igazgatóként folytatja a klubnál a munkát.
Pawel Golanski, a lengyel Korona Kielce játékosa gondolt egy merészet, és kapura emelte a labdát, a kapus vélhetően azt hitte, hogy a lövés felészáll. Nem szállt felé. A találat 4:28-nál látható.
A 159 olimpiai kvótát szerzett sportoló közül 158 nevezését erősítette meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amelynek a hivatalos honlapjára felkerült keddi listáról Fazekas Róbert diszkoszvető neve hiányzik.
Véglegessé vált az idei londoni paralimpiára kvótát szerzett magyar sportolók névsora: a 2008-as pekingi nyári játékokhoz hasonlóan ezúttal is 33-an utaznak az ötkarikás eseményre.
Az augusztusi Szuperkupa-párharc után előbb októberben, majd jövő márciusban csap össze egymással a spanyol labdarúgó-bajnokságban a címvédő Real Madrid és ősi riválisa, az FC Barcelona.
Pozitív doppingteszt miatt kikerült a magyar olimpiai csapatból egy A szintes atléta. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján közzétett nevezési listáról a diszkoszvető Fazekas Róbert neve hiányzik.
A KTE védője szerint egyelőre a munkán kell lennie a hangsúlynak, ha azt hibátlanul elvégzik jönnek az eredmények is. Mivel a román bajnokság a magyarnál egy héttel korábban startol éppen a Pandurii meccsével, természetesen frissebben is mozgott az ellenfél.
Több intézmény és vállalat sikeres együttműködésének köszönhetően a szervezők rendkívül kedvezményes utazási és belépési lehetőséget biztosítanak a hazai nézők számára a 27. Forma-1-es Magyar Nagydíjra.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elindította internetes vásárlási oldalát, amelyen keresztül a drukkerek a megrendelt termékek árának öt százalékával a július 27-én kezdődő londoni játékokon résztvevő magyar csapatot támogatják.
A Brooklyn Nets hamarosan ajánlatot tesz az Orlando Magic-nek Dwight Howardért. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legjobb centere egy négy csapatot magában foglaló üzlet keretében kerülhet Brooklynba.
A francia rendőrség doppingügy miatt kedden őrizetbe vette Remy Di Gregoriót, az idei francia kerékpáros körversenyen, a Tour de France-on szereplő Cofidis versenyzőjét.