Egy hónap, és kezdődik labdarúgó bajnokságunk 2012-2013-as szezonja. Cikksorozatunkban négyesével vesszük sorra az első osztályú csapatok eddigi nyári igazolásait.
Oldalunkon igyekszünk a leghamarabb friss kezdőcsapatokkal szolgálni az Eb-meccsek előtt. Az első elődöntőben a Cristiano Ronaldo vezette portugálok próbálják meg felvenni a versenyt a címvédő és világbajnok Spanyolországgal.
Megvan az 2012-es londoni nyári olimpia hivatalos dala. A szervezők a Muse együttes ma este debütáló Survival, vagyis túlélés című számát választották az ötkarikás játékokhoz.
Megvan az 2012-es londoni nyári olimpia hivatalos dala. A szervezők a Muse együttes ma este debütáló Survival, vagyis túlélés című számát választották az ötkarikás játékokhoz.
Nem lesz könnyű dolga Jean Todt-nak, ha le akarja nyomni a kis- és középcsapatok torkán az 1.6 literes V6 turbókat: az Auto Motor und Sport információi szerint az új egységekért több mint kétszer annyit kell fizetni, mint a V8-asokért.
Kürthy Lajos a súlylökők között döntőbe, míg Deák Nagy Marcell férfi 400 méteren az elődöntőbe jutott szerdán, a Helsinkiben zajló atlétikai Európa-bajnokság nyitónapján, melyen a másik öt magyar érdekelt búcsúzott.
Hazai vereséggel folytatta szerdán a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar női kosárlabda-válogatott, amely negyedik mérkőzésén kikapott a jobban hajrázó ukrán csapattól Sopronban.
Biztos győzelemmel kezdte meg szereplését az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott az olaszországi nemzetközi tornán, a nyitónapon a kazahokat verte 11 góllal.
Már az első fordulóban kiesett a korábbi világelső Caroline Wozniacki a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon: a dán játékos a múlt heti eastbourne-i tornát megnyerő osztrák Tamira Paszektől szenvedett vereséget három játszmában.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A 2008-as pekingi olimpia után úgy döntött Brendan Hansen, hogy nyugdíjaztatja magát, az amerikai úszó azonban mégis ott lesz a londoni játékokon, miután 100 méteres mellúszásban nyert az omahai válogatón.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Már nem bírt magával Ken Block, ez látszik abból, hogy a hétvégén ismét rajthoz állt egy WRC futamon. Úgy tűnik azonban, hogy ez sem volt elég a Ford fenegyerekének, akinek hamarosan jön újabb Gymkhana videója.
A korábbi háromszoros döntős amerikai Andy Roddick három játszmában nyert a szabadkártyás brit Jamie Baker ellen a wimbledoni nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
Babos Tímea Nagyja Petrova elleni egyes, illetve Marosi Katalin párosmérkőzése is félbeszakadt sötétedés miatt szerda este, a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.
A labdarúgó Európa-bajnokság első elődöntőjében a spanyol válogatott tizenegyesekkel 4-2-re legyőzte a portugál csapatot, így várja ellenfelét a vasárnap esti fináléban.