A National Stock Car Racing fellebbviteli testülete is elfogadta a NASCAR döntését, így hatályba lépett Jimmie Johnson és vezetőinek a büntetése. A Hendrick Motorsports versenyzőjének az autója, még az első futam előtti vizsgálaton bukott meg.
Vasárnap Melbourne-ben rajtol a Forma-1-es világbajnokság, az új szabályok újabb tilalmakat, ugyanakkor néhány engedményt is tartalmaznak a csapatok és a pilóták számára.
Napjaink egyik legjobb ökölvívója, Amir Khan gőzerővel készül a Lamont Peterson elleni visszavágóra. Az angol bokszoló a londoni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a májusi összecsapásukkor semleges bírói és pontozói vezetést vár.
Ma este 19 órától a Szolnok a Tiszaligeti Sportcsarnokban fogadja a lett BK Ventspils csapatát a férfi kosárlabda EuroChallenge-kupa negyeddöntőjének második mérkőzésén. Az első találkozón 82-63-ra a lettek diadalmaskodtak, így most kötelező a győzelem az Olaj számára.
Ma 19 órától rendezik az Európa Liga nyolcaddöntőjének visszavágóját, melyen hatalmas bravúrt hajthat végre az Athletic Bilbao, ha hazai pályán megőrzi az egy hete, az Old Traffordon megszerzett egy gólos előnyét a Manchester Uniteddel szemben.
A Real Madrid szakvezetője egy csütörtöki interjúban elmondta: akkor lenne a legboldogabb, ha volt és jelenlegi csapata, a Chelsea és a Real Madrid találkozna egymással a Bajnokok Ligája fináléjában
Novak Djokovics nem mindennapi ajándékot kapott a Bombardier repülőgyártó vállalattól. A szerb világelső lett a kanadai cég nagykövete, amely egy saját géppel lepte meg a teniszezőt. A Bombardier gyárnak John Travolta is a nagykövete.
A Szolnok hazai pályán 82-76-ra nyert csütörtökön a lett Venstpils ellen a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa két sikerig tartó negyeddöntőjének második mérkőzésén, így a továbbjutásról a harmadik összecsapás dönt jövő kedden.
Cristina Fernandez argentin államfő bejelentette, előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy a dél-amerikai ország jövőre Formula-1-es futamot rendezzen.
Az Athletic Bilbao az idegenbeli győzelem után hazai pályán is legyőzte a Manchester Unitedet (ezúttal 2-1-re), így a baszkok kettős győzelemmel jutottak be az Európa Liga legjobb nyolc csapata közé!
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Amint azt a múlt heti, hazai vereség után már sejteni lehetett, a Manchester United kiesett az Európa Ligából. A 2-1-es győzelmet arató Athletic Bilbao 5-3-as összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé. A Manchester City sem jutott be a nyolc közé, noha 0-2-ről fordítva 3-2-re legyőzte a Sportingot, de az idegenben lőtt gólokkal a portugálok léptek tovább.
A Szolnok hazai pályán legyőzte csütörtökön a lett Venstpilst a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa két sikerig tartó negyeddöntőjének második mérkőzésén, így 1-1-re kiegyenlített. A csata utolsó találkozójára kedden kerül sor Lettországban.
Az angol listavezető, tavaly Bajnokok Ligája-döntős Manchester United 2-1-re kikapott az Athletic Bilbao vendégeként a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjében rendezett párharc csütörtöki visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.
A TNA hivatalos oldalán olvasható, hogy a ma esti Impact Wrestling adásban Sting és a szervezet Nehézsúlyú világbajnoka, Bobby Roode aláírják a mérkőzésükről szóló szerződést. Minden bizonnyal Jeff Hardy is akcióba lép, aki hétvégén Kurt Angle-el csap össze.