Michelisz Norbert a 6. helyen zárt a túraautó-világbajnokság valenciai állomásának időmérő edzésén, így a vasárnapi első futamot a 6., a másodikat pedig az 5. pozícióból kezdi. Wéber Gábor a 17. helyről rajtolhat.
Lehet, hogy mégis elindul 400 m vegyesen a londoni olimpián Michael Phelps, az amerikaiak úszófenoménja, miután négy másodpercet javított idei legjobbján az indianapolisi Grand Prix-n.
A Hét WAG-je című rovatunkban minden héten a sportolóvilág legszebb feleségei és barátnői közül szemezgetünk. Ezúttal rendhagyó módon nem egy, hanem három hölgy kerül terítékre, akik mindannyian Tiger Woods korábbi barátnői voltak.
Az április 9. és 15. között sorra kerülő törökországi Európa-bajnokságon a férfiaknál öt, a nőknél négy versenyző alkotta magyar csapat próbálja meg kiharcolni a még lehetséges egy-egy kvótát a londoni nyári olimpiára.
Hosszú Katinka a harmadikról a második helyre rukkolt előre a világranglistán 400 méteres vegyesúszásban, miután 4:32.83 perccel nyerte a számot az indianapolisi Grand Prix-versenyen — adta hírül a swimnews.com internetes szaklap.
Továbbra is tart a szájkarate Narain Karthikeyan és Sebastian Vettel között. Mint ismert, az indiai versenyző figyelmetlensége Vettel versenyének a végét jelentette a Maláj Nagydíjon.
Yvan Muller futotta a leggyorsabb időt a WTCC sorozat második futamának időmérőjén, mellőle Gabriele Tarquini indulhat vasárnap. Mihelisz Norbert bejutott a Q2-ben, végül hatodik lett, Wéber Gábor a 17.
Hosszú Katinka a harmadikról a második helyre rukkolt előre a világranglistán 400 méteres vegyesúszásban, miután 4:32.83 perccel nyerte a számot az indianapolisi Grand Prix-versenyen - adta hírül a swimnews.com internetes szaklap.
A Bundesliga 28. fordulójának szombati játéknapján a Bayern München a Nürnberg vendége volt, és ha szenvedve is, de Arjen Robben találatával megszerezték a győzelmet, így három pontra megközelítették a listavezető Dortmundot.
A Kosártól a pakkig című rovatunkban összegyűjtjük a hétvége eredményeit. Minden magyar kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda és röplabda eredmény egy helyen.