Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 163. játéknapján a Nyugati főcsoport Csendes-óceániai divíziójában négy csapat is két pontot belül van. A New York Rangers Winnipegben nyert.
Patrick Vieira nem bír magával, olyan, mintha azért fizetnének neki, hogy a Manchester Uniteddel packázzon. A volt középpályás nemrég Paul Scholeson, most pedig az Old Traffordon történő játékvezetésen köszörülte a nyelvét.
A nemzetközi fogadási csalások ügyében a REAC két korábbi labdarúgóját gyanúsítottként hallgatták ki szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai.
Sportolhat, s az olimpiai eszmével is ismerkedhet az a 120 gyerek, akinek a Procter&Gamble cég és a Magyar Olimpiai Bizottság jóvoltából módja nyílik részt venni az idén nyáron tartandó táborozáson.
A magyar női válogatott csütörtökön 3-0-ra kikapott a dél-koreai együttestől az asztaliteniszezők dortmundi csapat-világbajnokságán, így a 9-12. helyért folytathatja szereplését.
A brazil képviselőház elfogadta a 2014-es labdarúgó-világbajnokság szervezésének és lebonyolításának törvényét, melynek egyik rendelkezéseként lehetővé válik szeszes italok árusítása a stadionokban.
A májusi Európa-bajnokság főpróbájának számít mind a sportolók, mind a szervezők számára a csütörtökön indult 114. úszó országos bajnokság Debrecenben.
Megszólalt a magyarországi bundabotrány egyik friss gyanúsítottja, Sz. Levente. A Mezőkövesd kapusát egy rendbeli kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják, ám a korábban a REAC-ban is védő hálóőr ártatlannak vallja magát, írja a boon.hu.
Multifunkciós jégcsarnok építésének támogatásáról és Magyarország első fix discgolf-pályájának kialakításáról döntött csütörtöki ülésén az óbudai képviselő-testület.
Dobrádi Zsoltot csütörtök hajnalban mentő vitte el a tatai edzőtáborból agyhártyagyulladással, így helyette Kalucza Norbert képviseli majd a magyar színeket az 52 kg-os súlycsoportban az április 13. és 22. között a törökországi Trabzonban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán.