Azután, hogy a portugál játékos nem hosszabbítja meg szerződését a Reallal, már a madridi lapok is cikkezni kezdtek arról, milyen feszültség van CR és a klubelnök között, olvasható a sport.es-en.
Montolivo a nyári átigazolási időszakban ingyen került a piros-feketékhez, és a csapat egyik kulcsfontosságú tagjává nőtte ki magát – már volt csapatkapitány is.
Dombi Tibor nyárig szerződést hosszabbított a DVSC csapatával, a játékos a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozata szerint a Loki összes tagja tisztában van azzal, hogy miben kell javulni.
A Videoton középpályásunk tavaly ősszel boldogan tért vissza a Vidibe, arra azonban legmerészebb álmaiban sem mert akkor még gondolni, hogy idén EL-csoportmeccseket játszhat a csapattal.
Neymar az AS-nak beszélt arról, hogy gyerekkori álma a Barcelona, ahol mindig is olyan labdarúgók játszottak, akiket tisztel, de ebből nem következik az, hogy ott is folytatja a pályafutását
Az idény végén elhagyja a Schalke 04 labdarúgócsapatát a német válogatott Lewis Holtby, miután a játékos és a klub nem tudott megállapodni egymással a hosszabbításról.
Kimi Raikkönen szerint nem valószínű, hogy a Lotus új szimulátora jelentős hatással lenne a 2013-as teljesítményére, mert ő inkább a pályán végzett munkát részesíti előnyben.
Három szakember nyújtott be pályázatot a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A határidő péntek 12 óra volt. Az elnökség január 3-án dönt - írja a vlv.hu.
Az első Orosz Nagydíjat szervezők bejelentették, az új szocsi pálya a tervek szerint készül. A versenyirányítás épülete már az építés utolsó fázisában van.
Snowboard Világnapot rendeznek december 30-án, vasárnap a mátraszentistváni síparkban - közölte a létesítmény sajtófőnöke, Erbeszkorn Tamás az MTI-vel pénteken.
Az orosz bajnokságban sereghajtó Mordovija Szaranszk vezetőedzője lett pénteken Dorinel Munteanu, aki nemzeti csúcstartóként 134-szer lépett pályára a román labdarúgó-válogatottban.
A hazai közönség előtt szereplő Anna Fenninger nyerte meg a női alpesi sízők Világkupa-sorozatának pénteki óriás-műlesikló versenyét az ausztriai Semmeringben.
A világelső szerb Novak Djokovic és a spanyol Nicolas Almagro jutott be pénteken az Abu-Dzabiban zajló, meghívásos férfi keménypályás tenisztorna döntőjébe.
Három szakember nyújtott be pályázatot a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A határidő péntek 12 óra volt. Az elnökség január 3-án dönt.