Csapata mellett az Arsenal menedzserének, Arsene Wengernek sem volt jó napja a Fulham elleni bajnokin - szegény francia mester nem nagyon találta a zsebét, pechére pedig a kamera rögzítette a szerencsétlenkedését.
Múlt hét vasárnap véget ért az NFL 2011-es szezonjának alapszakasza. A játéknap után a St. Louis Rams és a Tampa Bay Buccaneers is elküldte vezetőedzőjét. Az Indianapolis Colts tulajdonosa az alelnököt és a vezérigazgatót küldte el.
Január és február a téli sportok szerelmeseinek két kedvenc hónapja, hiszen ebben az időszakban az alpesi sítől a sífutásig minden Világkupa a maximális fordulatszámon pörög - új rovatunk ebben segít minden nap eligazodni.
A világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott és a Barcelona futballistája, Xavi volt 2011 legjobb játékmestere a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.
Az anyagi gondok ellenére mégis lesz jerezi Moto GP futam idén is. A korábbi bizonytalanság után eldőlt, 2012-ben is helyszín Jerez, sőt, az üzemeltetők 2016-ig szeretnék bebetonozni magukat a versenynaptárba.
Serena Williams hónapokat várt arra, hogy ismét teniszpályára léphessen. Az egykori világelső a tavalyi US Open finálé óta nem a játékával, hanem kinézetével hívta fel magára a figyelmet, de a kínkeserves hónapok után végre visszatért és nyert.
Felfüggesztette Tusori Richárd siófoki labdarúgó játékjogát kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága, mivel gyanúsított a bundabotrányban.
Január és február a téli sportok szerelmeseinek két kedvenc hónapja, hiszen ebben az időszakban az alpesi sítől a sífutásig minden Világkupa a maximális fordulatszámon pörög - új rovatunk ebben segít minden nap eligazodni.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.