Bár a tavalyi bajnoki ezüstérmes Bayer Leverkusen jövő kedden már Londonban játszik Bajnokok Ligája-mérkőzést a Chelsea ellen, most csak az Augsburgra figyel.
A stadion gyepszőnyegének rossz állapota miatt Bukarest helyett Kolozsváron fogadja a Schalke 04-t a Steaua Bucuresti az Európa Liga J csoportjának nyitófordulójában.
Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere a Sky Sportsnak úgy nyilatkozott, hogy a Románia elleni Európa-bajnoki selejtezőn ujját törő Samir Nasri is pályára lép a Wigan Athletic elleni szombati bajnokin.
Háromgólos győzelmet aratott a Szeged-Beton VE csapata a Montenegróban zajló férfi-vizilabda Bajnokok Ligája-selejtező második játéknapján, a B csoportban.
Budapest – A Ferencváros és az Újpest győzelmére várnak a Blikk bombázói. A labdarúgó-NB 2011/2012-es kiírásában még nyeretlen klubok szexi szurkolói augusztus végén fogadták meg, amelyikük csapata előbb szerzi meg első győzelmét, az megszabadul mezétől és megmutatja kebleit.
Kellner Ádám betegsége miatt lemondta a játékot a brit teniszválogatott ellen, az egy hét múlva kezdődő Davis Kupa-mérkőzésen, amelyen az euro-afrikai zóna I. csoportjába jutás a tét.
Az angol Tottenham Hotspur szeretné szerződtetni David Beckhamet, mihelyt az év végén a játékosnak lejár az amerikai Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatával kötött szerződése.
Az Érd színeiben Vincze Melinda jogosulatlanul szerepelt, így a Vác 10-0-ás gólkülönbséggel kapta meg a két együttes egymás elleni mérkőzésének két pontját a női kézilabda NB I nyitófordulójából.
Tavaly nem játszott gólgazdag mérkőzéseket a két csapat, de a Sasok védelmébe új embereket kell beépíteni Edy Rejának, a csatársorban pedig bemutatkozik Klose és Cissé.
A női és a férfi kosárlabda-válogatottat irányító mindkét szakember, azaz Székely Norbert és Mészáros Lajos is távozik posztjáról - derült ki a magyar szövetség pénteki elnökségi ülésén.
A Red Bull német pilótájának, Sebastian Vettelnek a győzelmével zárult a Formula-1-es Olasz Nagydíj, második szabadedzése. Vettel mögött Lewis Hamilton és Michael Schumacher zárt.
Az Olasz Nagydíj pénteki második szabadedzését Sebastian Vettel nyerte, de a nap leggyorsabb köre továbbra is Lewis Hamilton nevéhez fűződik, a délelőtti tréningről.
Az elmúlt hetekben kirobbanó formában futballozó Danny Welbecknek jót tett a válogatott mérkőzések miatti szünet, az Arsenal elleni 8-2-es győzelem alkalmával meghúzódott csatár már a jövő héten edzésbe állhat.
Az Érd színeiben Vincze Melinda jogosulatlanul szerepelt, így a Vác 10-0-ás gólkülönbséggel kapta meg a két együttes egymás elleni mérkőzésének két pontját a női kézilabda NB I nyitófordulójából.
Új stadionnal ajándékozta meg a Juventus saját magát, az avatási ceremónián döntetlent játszottak a Notts County együttesével, akiktől 1903-ban a mezösszeállítást kölcsönözték az olaszok.
Juninho Pernambucano hatalmas dugót akasztott a Coritibának a 2-0-ra megnyert brazil bajnokin. Győzelmével a Vasco de Gama megtartotta harmadik helyét.
Nem lesz ott a londoni olimpián Igaly Diána, a női skeet athéni ötkarikás bajnoka, miután az utolsó kvótaszerző verseny, a belgrádi koronglövő-világbajnokság pénteki napján a 24. helyen végzett.
Nem lesz ott a londoni olimpián Igaly Diána, a női skeet athéni ötkarikás bajnoka, miután az utolsó kvótaszerző verseny, a belgrádi koronglövő-világbajnokság pénteki napján a 24. helyen végzett.
A női és a férfi válogatott szövetségi kapitányának is megköszönték a munkáját a pénteki elnökségi ülésen, a Magyar Kosárlabda Szövetségnél. A sikertelen Európa-bajnoki selejtezők után nyílt pályázatot írnak ki a posztok betöltésére.
Az anyagi gondokkal küzdő, a labdarúgó NB I-ben 14. helyen álló Ferencvárosnál a fizetések csökkentése után is van olyan futballista, aki havi másfél millió forintot keres.
Az angol Tottenham Hotspur szeretné szerződtetni David Beckhamet, mihelyt az év végén a játékosnak lejár az amerikai Los Angeles Galaxy labdarúgócsapatával kötött szerződése.
A Juventus nyáron szerződtetett támadóját fényes nappal, a torinói utcán támadták meg. A rablók megszabadították értékes órájától, majd elhajtottak egy motorral.
A körverseny útvonala 33 év után haladt át ismét Baszkföldön, ahol a színtiszta baszk csapat, az Euskatel versenyzője, Igor Antón nyerte meg a 19. szakaszt.
A CAS pénteken elutasította a Fenerbahce labdarúgócsapatának fellebbezését, amelyet a török klub a BL-ből történt kizárása miatt nyújtott be a szervezethez.
Demeter Bence és Marosi Ádám is bejutott a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság döntőjébe, így mind a négy magyar férfi induló finalista.
Lemondott a Manchester City ügyvezető igazgatója, Garry Cook, aki egy eltévedt e-mailben a csapat egyik fiatal játékosa, Nedum Onuoha az édesanyjának rákos betegségét gúnyolta ki.
Az elmúlt napokban a Fáy utcában próbajátékon szereplő, és a Budapest Honvéd elleni felkészülési mérkőzésen pályára is lépő Kasali Yinka Casallal hároméves szerződést kötött a Vasas.
Demeter Bence és Marosi Ádám is bejutott a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság döntőjébe, így mind a négy magyar férfi induló finalista.
Az Anzsi balszélsője Magyarországon kezelteti kulcsonttörését, és volt ideje arra, hogy megnézze a Debrecen Siófoki bajnokiját, ahol beszámolt állapotáról.
Nem lesz ott a londoni olimpián Igaly Diána, a női skeet athéni ötkarikás bajnoka, miután az utolsó kvótaszerző verseny, a belgrádi koronglövő-világbajnokság pénteki napján a 24. helyen végzett.