Pénteken Szentpétervárra érkezett a labdarúgó Bajnokok Ligája hivatalos trófeája, ezzel megkezdődött az UniCredit Bank által szervezett Champions League Trophy Tour elnevezésű sorozat, amelynek egyik fő célja, hogy a szurkolók közelebb érezzék magukhoz az első számú európai kupát.
Juan Mata csak néhány hete szerepel a Chelsea együttesében, de máris feltalálta magát, remekül illeszkedik André Villas-Boas játékstílusába, már két gólt is szerzett, legutóbb kedd este a Bayer Leverkusen ellen.
Fogproblémája miatt visszalépett a jövő heti, koppenhágai országúti kerékpáros világbajnokságtól Andy Schleck, az idei Tour de France második helyezettje.
Andy Murray három játszmában győzött Kiss Sebő ellen pénteken, ezzel a britek 2-0-s vezetésre tettek szert a magyarokkal szemben Glasgow-ban, a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zónája II. csoportjának harmadik, egyben utolsó fordulójában, melyen a feljutás a tét.
A hét közben a Chelsea-től vereséget szenvedő Bayer Leverkusen egy győzelemmel ideiglenesen a tabella élére is ugorhat, a Mainz pedig a győzelem nélkül álló ’Lautern otthonában javíthat.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
A Premier League 5. fordulójának szombati játéknapján az Arsenal a Blackburn otthonában folytathatja "jó sorozatát", míg Gera Zoltánék a Swensea Citynél vendégeskednek.
A korosztályos együttes a korábbi nagy esélyesek közül előbb a negyeddöntőben az Egyesült Államok legjobbjait verte meg hosszabbításban, majd az oroszok felett aratott hasonló módon diadalt péntek este.
Búcsúzott az első helyen kiemelt Daniela Hantuchová a 220 ezer dollár összdíjazású québeci keménypályás tenisztorna küzdelmeitől, miután a negyeddöntőben két szettben kikapott a cseh Záhlavová Strycovától.
Szombaton öt mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 9. fordulója. A vendégként még nyeretlen Videoton ahhoz a Vasashoz látogat, amelyik az utóbbi három bajnoki mérkőzésén veretlen maradt.
A világ nyolcvan nagyvárosában egyidőben megrendezett a Global Partyn a résztvevők árverésre felajánlott értékes tárgyakra licitálhattak, valamint adakozásra kérték fel őket alapítványok és jótékonysági szervezetek számára.
Egy amerikai TV-show kedvéért David Beckham, a Los Angelse Galaxy sztárja parfümárusnak állt egy üzletben, amit egy kandi kamera segítségével a nézők élőben követhettek.
Amíg a férfimezőnyben a kötöttfogásúaknál azok szereztek olimpiai kvótát, akiktől kevésbé várták, és nem azok, akiktől még érmet is reméltek, addig a nőknél éppen fordítva történt: az egyetlen éremesélyes magyar versenyző, Sastin Marianna jutott londoni indulási joghoz a vasárnapig tartó isztambuli birkózó-világbajnokságon.
Egy amerikai TV-show kedvéért David Beckham, a Los Angelse Galaxy sztárja parfümárusnak állt egy üzletben, amit egy kandi kamera segítségével a nézők élőben követhettek.
A 21 éves Yohan Blake lehet Usain Bolt legfőbb kihívója a londoni olimpián, majd' öt tizeddel jobb időt futott Brüsszelben, mint Bolt ennyi idős korában.
A Tottenham 22 éves brazil középpályása, Sandro Ranieri nem éppen hétköznapi frizurával jelent meg csapata edzésén. Az Internacional korábbi játékosa most már nem csak a játékstílusával tűnhet ki a "szürke" mezőnyből...
Bár a hazai szimpatizánsok győzelemre számítottak a Stoke City ellen, azért így is elszórakoztatták magukat, például félmeztelenül drukkoltak kedvenceiknek.
A másfél héttel ezelőtti Moldova elleni Európa-bajnoki selejtezőn kisebb sérülést szenvedett Korcsmár Zsolt felépült, és péntek este pályára lépett csapata, a norvég Brann Bergen bajnoki mérkőzésén.
Váratlan dolog zavarta meg a Wigan Athletic csapatának pénteki edzését: eltűnt szinte az öszes labda a szertárból, így a játékosok kocogással készültek az Everton elleni bajnokira, amíg nem pótolták a bőrgolyókat.
Az öt magyar egység közül kettő bejutott a döntőbe, azaz a legjobb hat közé az evezősök plovdivi Európa-bajnokságán. A másik három hajó a B fináléban, a 7-12. helyért szállhat majd vízre a vasárnapi zárónapon.
Andy Murray pénteken három játszmában legyőzte a félprofi, az ATP-listán pont nélkül álló Kiss Sebőt a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zónája II. csoportjának harmadik, egyben utolsó fordulójában, melyen a feljutás a tét.
Érdekes jelentet játszódott le az orosz másodosztály hétfői, Ural-Alanyija mérkőzésén. Nyikolaj Szafronidi, az Ural középpályása fejjel (!) gurított le egy szabadrúgást társának. Gól nem született az akcióból.
A spanyol labdarúgó-válogatottat világbajnoki címre vezető Vicente Del Bosque szerint a Barcelona vezetőedzője tökéletes választás lenne visszavonulása után a Furia Roja élére.
A német bajnokság hatodik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén a Hajnal Tamást is foglalkoztató VfB Stuttgart 2-1-es győzelmet aratott a Freiburg ellen. A vendég csapat vezető találatában azonban a hazai kapus, Oliver Baumann is alaposan benne volt...
Az öt magyar egység közül kettő bejutott a döntőbe, azaz a legjobb hat közé az evezősök plovdivi Európa-bajnokságán. A másik három hajó a B fináléban, a 7-12. helyért szállhat majd vízre a vasárnapi zárónapon.
Hatalmas az érdeklődés az október 11-i, finnek elleni Európa-bajnoki selejtező iránt, akik a Puskás Ferenc Stadionban szeretnének szurkolni a meccsen, azoknak érdemes minél előbb beszerezniük a jegyeket.
Szombaton öt mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 9. fordulója. A múlt héten az első győzelmét megszerző Újpest a Pápán vereséget szenvedő Honvéd otthonába látogat.
A La Liga negyedik fordulójának szombati játéknapján a legnagyobb kérdés, hogy az egymás után két döntetlent elérő Barcelona mire lesz képes az Osasuna ellen.
A szabadfogásúak 96 kg-os súlycsoportjában szereplő Kiss Gergely győzelemmel kezdett, így a nyolcaddöntőbe jutott az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság szombati versenynapján.
Egy fölészálló lövési kísérletből is alakulhat ki veszélyes helyzet a pálya környékén. Az alábbi videón a labdaszedő fiút lőtte fejbe mandínerből a rosszul célzó csatár.
Hétfőn utazott próbajátékra a német labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő MSV Duisburg együtteséhez Lázok János akivel pár nappal később egy éves szerződést kötött a német klub.
A street futball játékcsalád legfiatalabb képviselője, a ketrecfoci nem csupán az új "őrületet" jelenti, hanem az utánpótlás-nevelés hatékony eszköze is lehet - hangzott el a Panna Futball magyarországi bemutatóján szombaton.
A múlt héten a Honvéd ellen magabiztos győzelmet arató Pápa a Videotontól vereséget szenvedő Haladás otthonába látogat az OTP Bank Liga 9. fordulójában.
A héten a Vasasból a német másodosztályban szereplő Duisburgba igazoló Lázok János az Union Berlin elleni mérkőzésen kezdőként jutott szóhoz, csapata 1-1-re végződő hazai találkozóján.
A Videoton együttese hivatalos honlapján kiadott közleményében tudatta, hogy a jövőben is töretlen a klub bizalma a Nemzeti Sport egyik újságíróját lefejelő Paulo Sousa iránt.
A milánói kék-feketék és a Farkasok is rosszul kezdték a szezont a bajnokságban és a nemzetközi porondon is. Szombat este egymás ellen mutathatják meg, ki mennyit ér.
David Beckham foglalkozást váltott, persze csak egy show erejéig. Az angol klasszis Ellen DeGeneres felkérésének eleget téve árult parfümöt egy plázában, és végzett el különböző, a műsorvezető által kért feladatokat.
Az Ágyúsok 1-0-ra, majd 2-1-re is vezettek, de a halványan kezdő, majd első egyenlítő gólja után feltámadó Rovers Yakubu vezérletével két vállra fektette Arsene Wenger együttesét.
A szebb napokat látott Arsenal 4-3-ra kikapott a Blackburn vendégeként az angol futballbajnoki élvonal, a Premier League ötödik fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
A szabadfogásúak 96 kg-os súlycsoportjában szereplő Kiss Gergely kikapott második, nyolcaddöntős meccsén az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság szombati versenynapján.