Szingapúr — Lewis Hamilton (26) ismét kiverte a biztosítékot! A McLaren Forma–1-es pilótája a szingapúri időmérő edzésen még csak „meglegyintette" Felipe Massát (30), ám a vasárnapi nagydíjon neki is ment a Ferrari brazil versenyzőjének.
A Honvéd szinte biztos továbbjutónak tekintendő, de a Szolnok helyzete sem reménytelen a férfi vízilabdacsapatok Eurokupájában, amelynek második selejtezőkörös csoportjait hétfőn alakították ki.
Az egyik angol fociblog arra vállalkozott, hogy az igen népes és erős mezőnyben összegyűjtse a tíz legszexibb angol focistafeleséget és barátnőt. Íme a rangsor!
Juhász Roland az Anderlechtben, míg Horváth Gábor a Den Haagban talált fejjel az ellenfél hálójába, míg az angol első ás másodosztályban egyetlen magyar játékos sem kapott szerepet.
Visszatér a jégre, és ott akar lenni a 2014-es téli olimpián Szocsiban, a férfi műkorcsolyázók mezőnyében Evan Lysacek, a tavalyi vancouveri játékok amerikai bajnoka.
Bergen - Drámai pillanatokat élt át Korcsmár Zsolt (22) a futballpályán. A norvég élvonalbeli bajnokságban szereplő Brann Bergen válogatott védője mellett néhány méterrel leállt a szíve az egyik csapattársának. Carl-Erik Torp (27) szívrohamot kapott és összeesett a Sogndal ellen 1-0-ra elveszített meccsen.
Hazugságnak nevezte Azerbajdzsán rendkívüli helyzetekért felelős minisztere a BBC egyik múlt csütörtöki műsorában elhangzott azon állítást, mely szerint egy ismeretlen azeri személy kilenc millió dollárt adott a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) félprofi bajnokságára (WSB) két londoni olimpiai aranyéremért cserében.
Botrányba fulladt a Fluminense és az Atlético Paranaense brazil bajnokijának vége. A lefújás után Atlético-szurkolók egy csoportja a játékoskijáróhoz vonult tüntetni, a rendőrség pedig gumilövedékeket is bevetett a rendrakás érdekében.
Veres Richárd már egészen kisgyermek korában elkezdett a kick-boxszal foglalkozni. Az ötgyermekes családból származó sportoló hamar elhagyta Debrecent, majd Budapestre, a Király István vezette Halker-Király Team Kick-Box Akadémiájára került.
A Manchester United edzőjének van összehasonlítási alapja, hiszen volt edzője a portugál Cristiano Ronaldónak, most pedig egy másik portugál játékos, Nani mestere a Manchester Unitednél.
A sérülés után még csak felépülőben lévő Dzsudzsák Balázst, valamint Gera Zoltánt is meghívta az október 11-i, finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretébe Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A Bajnokok Ligája második fordulójában a Real Madrid hazai pályán fogadja az Ajaxot. Aitor Karanka segédedző és Alvaro Arbeloa, a királyiak játékosa nehéz mérkőzésre számít.
Messi 24 évesen már ott tart, hogy 192 góllal büszkélkedhet a barcelonai színeiben, s mindössze 2 gólra van attól, hogy beérje Kubala László 194 gólos mutatóját. Az argentin válogatott támadó előtt így lassan már csak Cesar Rodriguez lesz ott a rangsorban.
A müncheni Oktoberfesten tett látogatást Didier Drogba, a Chelsea csatára egy jóbarátjával. A helyi TV riporternője a fiújaként mutatta be az elefántcsontparti csatárral bulizó barátot.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Több, mint egy hónapos szünet van jelenleg a túraautó világbajnoki sorozatban, így Michelisz Norbertnek most van ideje itthoni programokra is ellátogatni.