Újabb kínai siker született a sanghaji világbajnokság úszó versenyein, ahol a 200 méteres pillangóúszásban Zsao győzött, Jakabos Zsuzsanna egyéni csúccsal a hatodik lett.
A címvédő Gyurta Dániel magabiztos teljesítménnyel bejutott a 200 m mell fináléjába, Molnár Ákosnak azonban nem sikerült ugyanez a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.
A címvédő Gyurta Dániel magabiztos teljesítménnyel bejutott a 200 m mell fináléjába, Molnár Ákosnak azonban nem sikerült ugyanez a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.
A csütörtöki nap utolsó világbajnoki döntőjében a Mutina-Verrasztó-Hosszú-Jakabos összeállítású női 4x200-as gyorsváltó az ötödik helyen végzett Sanghajban.
Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint egészen a harmadik negyed közepéig remekül játszottunk a szerbek ellen, a hosszabbítást azonban nem kívánta kommentálni.
Lewis Hamilton, a Forma-1-es McLaren istálló 2008-ban világbajnok brit pilótája szerint nagy esélye van a győzelemre a vasárnapi Magyar Nagydíjon, ugyanakkor a csapatnak és az autónak is van még miben javulnia.
Harmadszorra is elhalasztották az először június 30-ra, aztán július 23-ra, majd most szombatra meghirdetett Balaton-átúszást - adták hírül a szervezők csütörtökön. Az újabb időpont: augusztus 6.
Bernek Péter a tizedik eredményt érte el a középdöntőben, így nem jutott be a 200 méter hát pénteki fináléjába a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.
A Forma 1-es pilóták válogatottja a magyar All Star csapattal játszott gálameccset a Szusza Ferenc Stadionban. A Sport365.hu stábja a találkozó sztárjait kérdezte a pályán és azon kívül a meccs kulisszatitkairól és élményeikről.
Cseh László nagyon örül a bronzérmének, Jakabos elmondása szerint nem vehette fel a versenyt a kínaiakkal, Mutina pedig megígérte, Londonban ismét ők lesznek a legjobb európai váltó.
Újabb két rutinos játékossal erősített a Paris Saint-German csapata, amely miután katari tulajdonba került, az egyik legnagyobb "bevásárló" lett a nyáron.
Szinte napról-napra fokozatosan épül le a Full Tilt Poker, sőt a világ vezető online pókertermének a helyzetét csak tovább rontja, hogy már egy regisztrált játékosát sem tudja kifizetni.
Bár a BKV Előre hivatalos oldalán kifejtette, hogy csak akkor engednék el szakvezetőjüket, ha NB I-es csapat hívná, Gálhidi mégis a Nyíregyháza edzője lehet.
Hét millió eurót és két játékost ajánlott az Atletico Madrid a Real Sociedad 20 éves szélsőjéért, Antoine Griezmannért. A bőkezű ajánlat nem véletlen...
Bizakodva várhatja Budapest és Gödöllő a 2017-es Világjátékok rendezéséről a jövő januári döntést - hangzott el a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) budapesti látogatása alkalmából rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón.
A Magyar All Star csapat a Szusza Ferenc stadionban 8-4-re kikapott a Formula 1-es istállókból verbúvált Pilótaválogatottól. A főszereplők a 63.hu kamerája előtt némi betekintést nyújtottak a mérkőzés hangulatába.
A magyar válogatott a horvát csapat ellen játszik szombaton a bronzéremért a sanghaji vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján. A döntőben a Kemény-együttest hosszabbításban legyűrő szerbek az olaszokkal találkoznak majd.
Az egyetlen talpon maradt magyar kupacsapat vezetőedzője, Kis Károly szerint a kulcs az lesz, hogy sikerül-e felvenni a Hearts lendületét az Európa Liga-selejtezőben.
Több százan kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben Bicskei Bertalan válogatott kapust, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányát.
Marosi Ádám és Tibolya Péter után Kasza Róbert és Demeter Bence is biztosította a helyét a férfiak versenyének döntőjében az angliai öttusa Európa-bajnokságon.
Sebastian Vettel útban van második világbajnoki címe felé, ezt kár lenne tagadni. Mégis, sokan úgy gondolják, ő még nem igazi nagy pilóta, hiszen nagy, klasszikus csatában, előzések tömkelegével, kedvezőtlen helyről rajtolva sosem tudott még futamot nyerni.
A 28 éves jamaicai sprinter lesz a szombati Gyulai István Atlétikai Nagydíj legnagyobb sztárja. Powell arra készül, hogy az előfutamban és a döntőben is 10 mp alatt teljesíti a 100 métert.
A német Nico Rosberg és a 2009-ben világbajnok brit Jenson Button személyében két Forma-1-es pilóta is jubilál a vasárnapi Magyar Nagydíjon, előbbi ugyanis a 100., utóbbi pedig a 200. futamára készül.
Mindenki sziporkázott a remek hangulatú gálameccsen. Az "egyballábas", a játékosmegfigyelő és a szuszogó cserebogár...A Sport365.hu stábja kiválogatta az este legjobb beszólásait!