Peter Hill-Wood, az Ágyúsok elnöke elismerte, hogy a Barcelona hivatalosan is felvette a kapcsolatot a londoniakkal Fabregas átigazolása ügyében, de ajánlatot még nem nyújtottak be.
A belgrádi Eb 500 méteres döntői során négy érmet, köztük két aranyat nyertek a magyar versenyzők, a 200 méteres finálékban mindhárom éremből egyet szereztek a mieink.
A 69 kg-osok között címvédő Bacskai Balázs vasárnap nagy meglepetésre vereséget szenvedett francia riválisától, így már a 16 között búcsúzott az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon, melyen hozzá hasonlóan az 53 kg-os Kalucza Norbert is kikapott.
Az MTK második csapatának szakvezetője elmondta, a játékosok és az edzők is nagyon nehezen élték meg azt, hogy az ötödik hely ellenére búcsúzniuk kell az NB II-től.
A Monicomp Ligából utolsó helyen búcsúzó Szolnoki MÁV FC játékosai közül sokan biztosan nem a Tisza partján kezdik meg a 2011-2012-es idényt. A kapus, a lett Vitalijs Melnicenko például a Vasas-Híd csapatához távozhat.
Olasz sajtóhír szerint Luciano Spaletti, aZenit vezetőedzője Szentpétervárra csábítaná Simone Pepét a Juventusból, 13 millió eurót fizetnének érte az oroszok.
A francia Sébastien Ogier nyerte vasárnap az Akropolisz-ralit, a világbajnoki sorozat 7. futamát, amelyen az SWRC kategóriában érdekelt Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a bravúros harmadik helyet szerezte meg.
Az MLB szombati játéknapján a New York Yankees visszavágott a Chicago Cubs-nak. A Milwaukee Brewers idegenben lepte meg a Boston Red Sox csapatát. Johnny Damon 500. alkalommal futott duplát.
Egyik magyarnak sem sikerült dobogóra állnia az 5000 m-es döntőkben, így a válogatott végül 6 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel zárta a vasárnap befejeződött viadalt.
Vasárnap három aranyat, három ezüstöt és egy bronzérmet szereztek kajakosaink és kenusaink a belgrádi Európa-bajnokságon. Kovács Katalin, miután Csipes Tamarával megnyerte az 500 méteres döntőt, bevallotta: régen örült már ennyire aranyéremnek.
Egyik magyarnak sem sikerült dobogóra állnia az 5000 m-es döntőkben a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon, így a válogatott végül 6 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel zárta a vasárnap befejeződött viadalt.
Bokor Bálint Európa-bajnoki és világbajnoki kiutaztatásához szükséges szinttel nyerte meg vasárnap a férfi skeetlövők országos bajnokságát Balatonfűzfőn.
A 29 éves csatár 2010-ben az Augsburgból igazolt Düsseldorfba, 16 bajnokin lépett pályára (ebből háromszor kezdőként), egy gólt szerzett. Szerződése 2012. június 30-ig érvényes.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) 2010/2011-es szezon bajnokcsapata a Boston Bruins megmutatta rajongóinak a Stanley-kupát, amely 39 év után került ismét a Massachusetts-i városba.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A kék-fehérek történetük során harmadszor estek ki az élvonalból, az előző két alkalommal azonnal visszakerültek a legjobbak közé. A vezetőség bízik Garami József felkérte a munka folytatására.
Az 57 éves szakemberrel egyéves szerződést kötött a Genoa, korábban a Chievo, Fiorentina, Parma, Verona, Modena, Panathinaikos FC, Udinese, Empoli, Siena, és a Bologna kispadján ült.
A Monicomp Ligából utolsó helyen búcsúzó Szolnoki MÁV FC játékosai közül sokan biztosan nem a Tisza partján kezdik meg a 2011-2012-es idényt. A kapus, a lett Vitalijs Melnicenko például a Vasas-Híd csapatához távozhat.
A spanyol kosárlabda legtehetségesebb játékosától, Ricky Rubiotól várják a Minnesota Timberwolves felemelkedését. A mindössze húsz esztendős játékos a 2011/2012-es szezonban, már a tengerentúlon bizonyíthatja tehetségét.
A Hollandiából visszatérő védő az Újpest hivatalos honlapjának adott interjúban elmondta, hogy nem volt kérdés számára, melyik csapatban fejezze be pályafutását.