A Nike hivatalosan is bemutatta a Barcelona jövő évi mezgarnitúráját a Nike. A sportszergyártó által közölt fotón és videón te is megnézheted, milyen dresszben riogathatják ellenfeleiket messiék a következő szezonban.
Bár előzetes tervek szerint már a május 7-i, kingstoni nemzetközi viadalon visszatért volna a sprinter, sérülése megakadályozta, így a május 26-i római Gyémánt Liga-versenyen áll rajthoz először 2011-ben.
A brazil aranylabdás közölte: nem tér vissza az olasz bajnokságba és Angliába sem fog igazolni. Kaká beszélt arról is, hogy jó kapcsolatban van Carlo Ancelottival, a Chelsea menedzserével, de kizárta a lehetőségét annak, hogy újra együtt dolgoznának.
A Bayern München német válogatott középpályásának még április 23-án, az Eintracht Frankfurt elleni bajnokin tört el a lábujja. Azóta sérülten játszott, amely a nemzeti csapatnál üthet vissza.
Tőzsér Dániel szerint főként a kemény munkának és Franky Vercauteren vezetőedző személyének köszönhető, hogy csapata, a Racing Genk kedd este a Standard Liege ellen elért 1-1-es döntetlennek köszönhetően története harmadik bajnoki címét ünnepelhette.
Tököli Attila, a Kecskemét csapatkapitánya összekülönbözött csapattársával, Francis Litsingivel a Videoton elleni kupadöntőn, ezért a díjátadó ceremónián sem vett részt.
A 35 éves, világbajnok középső védő 2002-ben, a Laziótól igazolt a vörös-feketékhez, ahol két olasz bajnokságot, és Bajnokok Ligáját, olasz kupát, szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert.
Rátgéber László nem tér vissza a török bajnok Fenerbahce női kosárlabdacsapatának kispadjára. Az isztambuli klub szerdán a honlapján közölte, hogy az új vezetőedző a görög George Dikeulakosz, aki dolgozott lett szövetségi kapitányként, legutóbb pedig a lengyel Gdynia alkalmazásában állt.
Az angol válogatott csatár legutóbbi nyilatkozatában burkoltan figyelmeztette klubját: ha nem garantálják neki a több játéklehetőséget, nyáron elhagyja a White Hart Lane-t.
Kedden rendezték meg a Boston Bruins – Tampa Bay Lightning mérkőzést, amelyet a helyszínen tekintett meg a hazaiak egyik legjobb játékosa, Marc Savard, aki február óta harcképtelen agyrázkódása miatt.
Torokműtétet hajtottak végre a Boston Celtics vezetőedzőjén, Doc Riversen. A szakember, már otthon pihen, de két hétig nem beszélhet. Rivers, már október óta szenvedett a torkával.
A Németh Krisztiánt és Szélesi Zoltánt foglalkoztató Olympiakosz Volosz 3-0-ra kikapott a Panathinaikosz otthonában a görög labdarúgó-bajnokság rájátszásának 4. fordulójában.
Oszd meg Facebook üzenőfaladon ezt a cikkünket és nyerj két belépőjegyet a Harlem Globetrotters 2011. május 25-i meccsére a Papp László Budapest Sportarénában.
Oszd meg Facebook üzenőfaladon ezt a cikkünket és nyerj 2x2 belépőjegyet a Harlem Globetrotters 2011. május 25-i meccsére a Papp László Budapest Sportarénában.
A vasárnap a KEK-et elhódító Ferencváros múlt heti, hazai sikerét követően szerdán, idegenben is legyőzte a Vácot a női kézilabda NB I 3. helyért zajló párharcában, így megszerezte a bronzérmet.
Hétfőn Arthur Boylan vezetésével újrakezdődtek a mediációk, de két nap elteltével újra hosszú szünetre mennek a felek. Az NFL főtárgyalója, Jeff Pash elégedetten nyilatkozott, a megbeszélésen ott volt Roger Goodell is.
A Zenit Szentpétervár felkészülési mérkőzést játszott a Bayern München ellen. Az orosz csapat második gólját Huszti Szabolcs rúgta tizenegyesből. A mérkőzést végül 3-2-re a bajor klub nyerte meg.
André Villas-Boas, a Porto, és Domingos Paciencia, a Braga vezetőedzője is kihirdette kezdőcsapatát a ma esti Európa Liga-fináléra. A portugál házidöntőn mindkét csapat három-három csatárral fog rohamozni.