Jelképes összegért, egy forintért eladná a DVSC-Fórum női kézilabdacsapatában birtokolt több mint 63 százalékos üzletrészét Gellén András többségi tulajdonos.
Az anyagi problémák miatt távozó Szrecsko Szekulovics helyét határozatlan ideig eddigi segítője, Csirke Ferenc veszi át az NB I-ben szereplő Pécs csapatánál.
Hetvenegy esztendős korában, hosszantartó betegség után elhunyt Peter Kenneth Gethin brit Forma-1-es pilóta, aki negyven éve az Olasz Nagydíjon minden idők legszorosabb befutóját nyerte meg.
A mexikói bajnokság elődöntőjében a Tigres 1-0-s győzelmet aratott a Queretaro együttese ellen, a 44. percben Mondragon a döntőbe juttatta az ellenfelet.
Továbbra is a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona vezeti a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS klubvilágranglistáját.
A Real Madrid-Barcelona párharcokat mindig is hatalmas várakozás és érdeklődés övezte, és nem lesz ez másképp a szombati mérkőzésen sem. A rangadó alkalmából az El Clásicók történelméből szemezgettünk.
Budapest — Nem mindennapi meglepetésben volt részük a Heim Pál Gyermekkórház betegeknek. A csokoládéval teli csomagok és plüssállatok mellett az volt az igazi meglepetés számukra, hogy Talmácsi Gábor (30) motoros bőrruhája helyett ezúttal a Mikulás bőrébe bújt, és személyesen köszöntötte őket.
A hétvégén bajnokságot nyerő Corinthians elnöke, Andres Sanchez nem palástolta csalódottságát Adrianóval kapcsolatban, de a támadó a következő idényre még bizalmat kap a klubvezetőtől.
Az Atomerőmű hazai pályán egypontos vereséget szenvedett kedden a lett Ventspilstől a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa ötödik fordulójában, ezzel eldőlt, hogy már nem juthat tovább.
Két bajnoki cím zsinórban sem volt elég ahhoz, hogy az F1 bevételeiből a Red Bull tehesse zsebre a legnagyobb hányadot. De akkor ki kaszál a legnagyobbat? Természetesen a Ferrari.
Megvásárolható lesz Valentino Rossi, az idei MotoGP sorozat mugellói futamán viselt sisakja, pontosabban annak másolata. A Doktor óriási szemével díszített fejvédőért 500 fontért bárki hozzájuthat.
A Sapa Fehérvár AV19 azok után, hogy sorozatban négy mérkőzését is elveszítette november hónap közepén újfent rátalált a győzelmi ösvényre, ugyanis három mérkőzés óta nem talált legyőzőre Kevin Primeau csapata.
Az UEFA közzétette 55+5-ös listáját, amelyről az internet-használók megválaszthatják 2011 európai All-Star-csapatát. A lista minden posztra öt játékos, tovább öt edzőt ajánl. Ebből is következően alapvetően eltér a FIFA által a napokban közzétett ötvenes listától. Akad meglepetés a játékosok névsorát böngészve is, ugyanakkor fura, s aligha utal a realitásra, hogy José Mourinho nem fért be a…
Megyeri Balázzsal a soraiban győzte le 3-1 arányban az Olimpiakosz az Arsenal csapatát, de mivel a Marseille legyőzte a Dortmundot, a görög csapat az Európa Ligában folytathatja tavasszal.
A Chelsea, a Zenit és az Olympique Marseille foglalta el a még kiadó három helyet a Bajnokok Ligája kedd este pályára lépett 16 csapata közül. A londoni Kékek Didier Drogba vezérletével simán rúgtak egy hármast a nap rangadóján a Valenciának. Csak az Európa Ligában folytathatja az FC Porto, s még ott sem a Borussia Dortmund
A mai játéknapon nyolc mérkőzéssel folytatódik a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája küzdelemsorozata. Nézd nálunk élőben hogyan alakulnak a mérkőzések eredményei.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A 16. percben Dzsebbur találatával megszerezte a vezetést a Megyeri Balázzsal a kapuban felálló Olimpiakosz a tartalékos Arsenal ellen a Bajnokok Ligája F-csoportjában.
Szolnok hazai pályán nagy csatában legyőzte kedden a csoportjában éllovas német Artland Dragonst a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa ötödik fordulójában.
Az Olimpiakosz-Arsenal (2-0) BL-meccsen a megsérült Almunia helyére beálló olasz Mannone egy komikus mozdulattal próbált felszabadítani, gól lett belőle.
A főleg fiatalokkal felálló Barcelona 1-0-ra vezet az első félidőt követően a Bate Boriszov ellen a 19 éves Sergio Roberto 35. percben szerzett góljával.
A Barcelona-BATE Boriszov Bajnokok Ligája-mérkőzésen a jórészt ifikből álló katalánok parádés támadások végén szerzett gólokkal 3-0-ra vezetnek a második félidőben.
Hosszas kihagyás után múlt hét szombaton visszatért a magyar vízilabda-válogatott egyik alapembere, Varga Dániel. A Primorje Rijeka játékosa, még szeptemberben szenvedett szalagszakadást a jobb kezében.
A Chelsea, az Olympique Marseille, valamint Huszti Szabolcs csapata, a Zenit biztosította helyét a legjobb 16 csapat között a csoportkör utolsó fordulójának keddi játéknapján, a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
Sebastien Ogier nyerte egyéniben a Race of Champions elnevezésű Bajnokok tornáját a hétvégén Düsseldorfban. A nemzetek küzdelmeiben pedig ezúttal is a németek Vettel-Schumacher párosa győzött.
A két magyarral felálló Genk 1-1-es döntetlent ért el hazai pályán a Bayer Leverkusen ellen a Bajnokok Ligája E-csoportjának 6. fordulójában. A belgák Vossen révén szereztek vezetést, de a fordulás után Derdiok egalizált.
A Bajnokok Ligája H-csoportjának 6. fordulójában a Barcelona 4-0-as győzelmet aratott a BATE Boriszov együttese ellen.A katalánok góljait Sergio Roberto, Pedro (2) és Montoya szerezték.
A Bajnokok Ligája F-csoportjában az Olimpique Marseille 3-2-es győzelmet aratott a Borussia Dortmund vendégeként, ezzel pedig kiharcolta a nyolcaddöntőbe jutást.