Mario Barwuah Balotelli kedd este három gólt is vállalt a Manchester City 4-0-s győzelméből így ő lett a negyedik olasz játékos, aki mesterhármast szerzett a Premier Ligában. Korábban az olaszok közül csak Zolának, Viallinak és Ravanellinek sikerült ez a bravúr, de 1997 óta senkinek. A Palermóban ghánai szülőktől született 20 éves csatár mégsem ezért került a címlapokra: Balo ugyanis elvágyódik…
Ahhoz képest, hogy a múlt héten már eldőlni látszott Edin Dzekónak, a VfL Wolfsburg bosnyák labdarúgójának a sorsa, továbbra sem állnak le a kérők az ajánlattételekkel.
Szinte biztos, hogy a Chelsea egy 43 millió fontos ajánlatot tesz a sérüléséből éppen felépülőben lévő Kakáért, ha a brazil nem lesz képes visszaszerezni formáját a Real Madridnál.
Elhunyt Avi Cohen, a Liverpool labdarúgócsapatának egykori kiválósága. Az izraeli legenda egy hete szenvedett motorbalesetet, kórházba került, de ma hajnalban elhunyt.
Nem állt meg egy rendőri igazoltatás során Henning Bortel, a Bayern München labdarúgócsapatának 18 éves kapusa. Az esetből autós üldözés lett, majd a kapus később feladta magát.
Az osztrák Michael Walchhofer nyerte az alpesi sí Világkupa-sorozatba tartozó szerdai lesiklóversenyt az olaszországi Bormióban. Walchhofer pályafutása 35., míg idénybeli harmadik Vk-győzelmét aratta.
Axel Witsel újabb áldozatot szedett. A belga Standard Liége brutális belépőiről ismerté vált középpályása ezúttal a Cercle Bruges elleni bajnokin állíttatta ki magát.
Egy betörő megtámadta Stephanie Gilmore négyszeres világbajnok ausztrál szörföst. A 22 éves hölgyet egy vasrúddal verte meg támadója, akit azonban a sportoló barátai elfogtak.
James Wisniewski személyében kétszeres utánpótlás világbajnok védőt igazolt a Montreal Canadiens. A játékosért cserébe egy 2011-es és egy 2012-es választási jogot kapott a New York Islanders.
A Dallas Mavericks legjobb játékosa Dirk Nowitzki továbbra is térdsérüléssel bajlódik, így kérdésessé vált csütörtöki szereplése a San Antonio Spurs elleni rangadón.
Az NFL nyilvánosságra hozta a Pro Bowl kereteket. Az AFC-t a New England Patriots játékosa Tom Brady, míg az NFC-t a Philadelphia Eaglesben másodvirágzását élő Michael Vick irányíthatja.
Először ült versenyautóba a Katalán Ralin elszenvedett hatalmas esése óta Turán Frigyes. A nagy balesetben kulcscsonttörést és agyrázkódást is szenvedett a pilóta, de mindez már a múlté.
Oberstdorf — A napi győztes 2,3 millió forintnyi eurót kap, de annak, aki megismétli Sven Hannawald (36) 2001-2002-es teljesítményét, 16 milliót és egy hétmilliós autót adnak.
Az amerikai raliversenyző idén teljesítette első szezonját a Rali Világbajnokságban. Block alig ért célba pár versenyen és Fordját jópárszor csúnyán össze is törte. Karácsonykor is lenullázott egy Fiestát.
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Preston North End vezetői menesztették a csapat menedzserét, Darren Fergusont, a Manchester Unitedet irányító Sir Alex Ferguson fiát.
A szám olimpiai ezüstérmese, az osztrák Marlies Schild nyerte a női alpesi sízők Világkupa-sorozatának ausztriai Semmeringben szerdán rendezett női műlesikló versenyét.
Emberelőnyben játszva Az Arsenal egy öngóllal adta el előnyét, és végül csak döntetlent játszott a Wigan otthonában a Premier League szerdai játéknapján.
A Liverpool hazai pályán szenvedett el 1–0-s vereséget az idegenben eddig nyeretlen Wolverhampton ellen a Premier League 20. fordulójában, és ezzel maradt a tabella 12. helyén.
Roger Goodell az NFL biztosa elmondta, hogy lezárták a nyomozást Brett Favre ügyében és 50 ezer dolláros pénzbüntetést kapott az irányító amiért zaklatta a New York Jets háziasszonyát Jenn Stergert.
Az észak-amerikai profi jégkorong liga mai játéknapján hatalmas meglepetésre kikapott a Pittsburgh Penguins a New York Isalanders. A Carolina lenullázta ellenfelét, a Detroit kiütötte a Dallast.
Elhelyezték a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári játékok olimpiai falujának alapkövét. A ceremóniára Jacques Rogge, a nemzetközi ötkarikás testület elnöke is hivatalos volt.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság mai játéknapjának a 45 pontig jutó Dwyane Wade vezette Miami Heat megverte a Houston Rocketset. Nyert a címvédő Los Angeles Lakers, kikapott a Boston Celtics.
Rusty Wallace csapatulajdonos bejelentette, hogy Doug Randolph személyében új vezetőt szerződtetett fia Steve mellé. A következő évben az új párosnak futamot kell nyernie.
Visszautasította egyetlen vezetőedző jelöltje a Chivas USA-t. Juan Carlos Osorio azért utasította vissza az amerikai csapatot, mert nem akarja elhagyni jelenlegi alakulatát az Once Caldast.
A Florida Marlinsnak sikerült megtartania legjobb dobóját Ricky Nolascot, aki három éves szerződést kötött régi-új csapatával és 26.5 millió dollárt kereshet majd.
Az észak-amerikai profi jégkorong liga mai játéknapján hatalmas meglepetésre kikapott a Pittsburgh Penguins a New York Islanderstől. A Carolina lenullázta ellenfelét, a Detroit kiütötte a Dallast.
Juan Martin Del Potro argentin gyökereihez híven nem csak a teniszpályán remekel. A Nike reklám forgatása alatt megmutatta, mihez kezd egy nagyobb labdával.
Az idei labdarúgó világbajnokság színvonala csalódást keltő volt, alig néhány mérkőzés maradt emlékezetes, de szép gólok azért születtek. Ebből láthatnak most tízet.
Brazil sajtóértesülés szerint nyolcmillió eurót kell átutalnia az AC Milan számlájára annak a klubnak, amelyik meg akarja szerezni Ronaldinhót, az olasz csapat világbajnok labdarúgóját.
Brazil sajtóértesülés szerint nyolcmillió eurót kell átutalnia az AC Milan számlájára annak a klubnak, amelyik meg akarja szerezni Ronaldinhót, az olasz csapat világbajnok labdarúgóját.
A Roland Garroson, Wimbledonban és a US Openen győztes, világelső spanyol teniszezőt, Rafael Nadalt választotta a bajnokok bajnokává 2010-es teljesítménye alapján a l,Equipe című francia sportlap.
Cseh edző irányítja a 2011-es esztendőben a Debreceni VSC csapatát. A kétezres években, Mirosláv Beranek után, Zdenek Scasny a magyar bajnokcsapat második cseh edzője. A hajdani csehszlovák válogatott futballista munkáját a felvidéki Meszlényi Tibor segíti majd.
Sportriporter barátnője van Sergio Ramosnak is, így már nem csak Iker Casillas büszkélkedhet szakmabeli kapcsolattal. A Real Madrid szurkolói máris vitatkoznak, hogy melyik hölgy a szebb?
Március 12-én a nagy szájhős hírében álló Ricardo Mayorga lesz a WBA nagyváltósúlyú bajnok Miguel Cotto ellenfele. Ahogy várható volt, a nicaraguai ex-világbajnok nem habozott becsmérelni ellenfelét.