A brit Jenson Button (Brawn GP) nyerte a Forma-1-es Török Nagydíjért kiírt vasárnapi versenyt. A világbajnoki pontversenyben vezető szigetországi pilóta - aki idei hatodik, pályafutása hetedik sikerének örülhetett - már az első körben megelőzte a pole pozícióból indult, s végül harmadikként zárt német Sebastian Vettelt (Red Bull).
A magyar versenyzők három első és egy harmadik helyet értek el a zárónapi 500 m-es döntőkben a szegedi MOL kajak-kenu Világkupa-versenyen, így összesen 13 aranyéremmel zártak.
Váratlan vereséggel kezdte meg szereplését a magyar válogatott a női kosárlabda Európa-bajnokságon, miután vasárnap kikapott az esélytelenebbnek tartott görögöktől a lettországi Liepajában.
A svájci Roger Federer nyerte a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyesét, miután a vasárnapi döntőben 1 óra 55 perc alatt, három játszmában győzött a svéd Robin Söderling ellen.
PÁRIZS – Pályafutása talán eddigi legfontosabb versenyét nyerte meg Roger Federer (27). A svájci világklasszis először diadalmaskodott a francia nyílt teniszbajnokságon. Ezzel megszerezte 14. Grand Slam győzelmét, és utolérte az örökranglistán a legendás amerikai Pete Samprast (37).
115 perc alatt, három játszmában győzött a svájci Roger Federer a párizsi nyílt teniszbajnokság férfi egyesének fináléjában a svéd Robin Söderling ellen. Első Roland Garros-sikerével Roger Federer megszerezte 14. Grand Slam-tornagyőzelmét, amivel beállította Pete Sampras rekordját.
STOCKHOLM – Mivel csapatunk szabadnapos volt, ellenfélnézőben járt és pozitív tapasztalatokkal gazdagodott Svédországban Erwin Koeman (47), a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
REYKJAVÍK – Hollandia ünnepelhet. A 2010-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjéből elsőként a narancsosok kvalifikálták magukat. A továbbjutást Izland elleni idegenbeli 2-1-es győzelemmel harcolták ki, Nigel De Jong (24) és Mark van Bommel (32) góljaira csak Kristiján Sigurdsson (28) tudott válaszolni.
SZEGED – Teljesítették vállalásukat a magyar kajak-kenu válogatott jelenlegi legjobbjai: a Maty-éri pályán megrendezett Mol Világkupa-viadalról is szállították az aranyérmeket. Janics mind a négy számában nyert a szegedi Világkupán.
SIMONY – Nagy lépést tett a decemberi, Kínában megrendezendő világbajnokság felé a női kézilabda-válogatott. A mieink idegenben 22-21-re győztek a Szlovákia elleni selejtezőn, így kedvező helyzetből várhatják a szombati nyíregyházi visszavágót, amelyen már a döntetlen is elég lenne a sikerhez.
Brazíliába utazott a Real Madrid vezető orvosa, hogy elvégezze Kaká orvosi ellenőrzését, így a spanyol média biztosra veszi, hogy a királyi gárda leigazolja AC Milan aranylabdás labdarúgóját.
Háromszor egymás után kikapott a Roland Garros döntőjében a svájci Roger Federer. A szakírók úgy vélték: idén negyedszer is legyőzi őt majd a fináléban a spanyol Rafael Nadal. Nos, a szakemberek ezúttal tévedtek: a szinte teljesen ismeretlen svéd Robin Söderling már a sorozat korai szakaszában kiejtette a világelsőt és magabiztosan jutott a döntőbe.
A Los Angeles Lakers kiélezett küzdelemben, hosszabbításos mérkőzésen másodszor is legyőzte az Orlando Magicet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjében.
Franz Beckenbauer, a Bayern München elnöke szerint vagy meg kell hosszabbítani a futballcsapat francia karmesterének, Franck Ribérynek a szerződését, vagy el kell őt adni.
Kemény Dénes szerint nem kötelező jól szerepelni az újjáalakuló magyar férfi vízilabda-válogatottnak a nyári, római világbajnokságon, mert sokkal inkább a 2012-es londoni olimpia a cél.
Százmillió fontért eladná a Newcastle United labdarúgócsapatát Mike Ashley tulajdonos, miután a klub a szezon végén kiesett a Premier League-ből. Egy másik patinás klub, a West Ham United egy vagyonkezelői csoport birtokába került.
Amennyiben a spanyol labdarúgó-válogatott kedden, barátságos mérkőzésen győz vagy döntetlent ér el Azerbajdzsán vendégeként, úgy sorozatban 32. találkozóján marad veretlen, ami eddig még egyetlen európai válogatottnak sem sikerült. Az Aranycsapat sorozatban 31 találkozón nem talált legyőzőre.
Egy csöppet sem sajnálja Pete Sampras, hogy Roger Federer vasárnapi párizsi győzelmével beérte őt az örökranglistán. Az amerikai szerint, aki szintén 14 Grand Slam-győzelemmel rendelkezik, Federer minden idők legnagyobb teniszezője.
A katalán Sport szerint Kaká átigazolása még ma hivatalos lesz. Silvio Berlusconi, az AC Milan elnöke ugyan még tovább akarta halogatni a bejelentést, spanyol kollégája, Florentino Perez azonban meggyőzte: itt az ideje. A játékos 65 millió euróért cserébe kerül a spanyol fővárosba, ahol öt év alatt 45 millió eurót fog keresni.
Egyszerre, hajnali fél egykor jelentette be hivatalos közleményben az olasz AC Milan és a spanyol Real Madrid (az európai futball két legeredményesebb klubja), hogy megegyeztek Ricardo Izecson dos Santos Leite, ismertebb nevén Kaká ügyében. A brazil futballista, miután átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, szerződését is aláírta a Real Madridhoz, amely a következő 6 évre szól.
A Milanban kívánt volna maradni Kaká, de belátta, hogy azzal segít a klubon, ha a Real Madridhoz igazol - ezt maga a brazil aranylabdás futballista közölte klubváltása utáni első nyilatkozatában. A 27 éves támadóért 67,2 millió eurót fizetett a spanyol egyesület, amely évente 9 millió eurós fizetést biztosít Kakának. A brazil sztár hangsúlyozta: reméli, megtörik a Barcelona uralmát.
BUDAPEST – A magyar labdarúgás Európa-bajnokait ünnepelték a szövetség vezetői tegnap a SYMA rendezvényközpontban. Éppen negyedszázada, hogy a Bicskei Bertalan (64) által vezetett U18-as ifjúsági válogatott megszerezte a kontinensbajnoki címet, miután a döntőben 75 ezer néző előtt 0-0-s rendes játékidő után tizenegyespárbajban 3-2-re legyőzte a szovjet korosztályos nemzeti együttest.
A magyar állam hozzáértés hiánya miatt magára hagyta és lehetetlen helyzetbe hozta a honi fogyatékos sportot. Az erre az évre szerződésekben garantált állami támogatásból egyetlen fillért sem kaptak.
Kaká megszerzése után máris újabb sztárok leigazolásán dolgoznak a Real Madrid vezetői. A legfőbb kiszemelt továbbra is Cristiano Ronaldo, de hamarosan eldőlhet David Villa sorsa is.
Mérgesek és szomorúak az AC Milan labdarúgócsapatának szurkolói, miután a spanyol Real Madrid hétfő este leigazolta Kakát, az olaszok brazil aranylabdását.
Rafael Nadal, a spanyolok világelső teniszezője kedden bejelentette, hogy feltétlenül el szeretne indulni a wimbleoni tornán, és mindent megtesz azért, hogy felépüljön térdsérüléséből.
Overdose a Kincsem Parkban futva lelépte saját mellső lábáról a patkót. Amikor a fantasztikus győzelem után újrapatkolták, a patkószegeket ragasztással rögzítették. A ragasztó alá fertőző anyag kerülhetett, amely a tályogot okozta. Minderről Overdose tulajdonosa nyilatkozott az RTL Klub műsorában. Mikóczy Zoltán arról is beszélt, hogyan élik meg Overdose sikereit annál az istállónál, ahonnan a…
A következő szezonban is Mészöly Géza irányítja a Soproni Ligában szereplő Vasas labdarúgócsapatát. Erről Markovits László ügyvezető, Vancsa Miklós ügyvezető igazgató, és Polgár Veres Árpád sportszakmai állapodott meg a szakemberrel kedden.
A lengyelektől is kikapott - mégpedig 60-53-ra -, így három vereséggel fejezte be szereplését kedden a magyar válogatott a lettországi női kosárlabda Európa-bajnokságon.