Bombameglepetésre 35 veretlenül megvívott mérkőzés után a Konföderációs Kupa szerdai elődöntőjében az Egyesült Államok csapatától kikapott a spanyol labdarúgó-válogatott.
BUDAPEST — Tegnap, a brandenburgi Európa-bajnokságra való utazás napján töltötte be 27. életévét a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Janics Natasa, akit tortával leptek meg a társak.
A két milánói csapatnak, az Internek és a Milannak kínálja csatárát, Emmanuel Adebayort az Arsenal. Arsene Wenger egyetlen célja, hogy ne vetélytársához, a Chelsea-hez kerüljön a támadó.
BUDAPEST – Ilyen még nem volt: Forma–1-es száguldás a budai Vár körül. Felejthetetlen élményt ígér a júliusi (23– 26.) magyar versenyhétvége, hiszen amellett, hogy a pilóták a mogyoródi pályán küzdenek a világbajnoki pontokért, a közúton is felbőgnek a motorok. A tavaly visszavonult David Coulthard (38), és a terepralibajnok Palik László (47) vezeti majd a Red Bull Racing autóit – az utcai parádé…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége elfogadta a Digi TV NB I-es mérkőzésekre vonatkozó közvetítési ajánlatát, de a következő két hétben a korábbi jogtulajdonos Sport TV élhet opciós lehetőségével, ha ugyanazokat a feltételeket tudja vállalni, akkor megtarthatja a jogokat - közölte Kisteleki István, az MLSZ elnöke.
Rudolf Gergelyt, a bajnok Debrecen csatárát választották meg a 2008-2009-es szezon legjobb játékosának a Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtöki, Telkiben megtartott elnökségi ülésén.
Az előzetes hírekkel ellentétben csütörtökön sem érkezett meg Magyarországra Lothar Matthäus, ám a hétvégére mindenben megállapodhat az őt edzőként szerződtetni kívánó Fehérvár FC labdarúgóklubbal.
Csütörtökön sem érkezett meg Magyarországra Lothar Matthäus, ám a hétvégére mindenben megállapodhat az őt edzőként szerződtetni kívánó Fehérvár labdarúgóklubbal.
Talmácsi Gábor limiten belüli idővel az utolsó, 19. helyen végzett a MotoGP első szabadedzésén csütörtökön, a gyorsaságimotoros-világbajnokság Holland Nagydíján.
A július 25-én kezdődő NB I-es labdarúgó bajnokság őszi szezonjában több kettős rangadóra is sor kerülhet - derült ki, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága megtartotta a Soproni Liga sorsolását.
Az amerikai labdarúgó-válogatott drukkerei eufóriában várják csapatuk döntőbeli szereplését, miután meglepetésre legyőzték az Európa-bajnok Spanyolországot a Konföderációs-kupán. A 35 nemzetközi mérkőzésen át veretlen spanyolokat sokkolta az eredmény, bár a szövetségi kapitány szerint csak kis baleset történt.