Milánó - Az AC Milan ma este indíthatja meg hoszszú hadjáratát a Bajnokok Ligájában a címvédés felé. Az olaszok a Benfica ellen kezdhetik meg a lehetetlen küldetést” a D csoportban. Nem lesz könnyű feladatuk, ugyanis a labdarúgó-BL 1992 óta íródó története során eddig egyetlen csapatnak sem sikerült megvédenie a trófeát.
Át tudja-e menteni a Real Madrid a remek bajnoki formáját a Bajnokok Ligájára? Hosszú évek után végre a Bernabéuban kezd a csapat, és ez nem sok jót ígér a Werder számára. Az Olympiakosz abban a reményben várja a Laziót, hogy kedd este megtörik az utóbbi évek rossz sorozata. Rajt előtt a C csoport.
Bejelentette visszavonulását Guido Fulst, kétszeres olimpiai bajnok német pályakerékpáros. A 37 éves versenyző döntése váratlanul érte hazája szövetségét, amely a csapatversenyben szerette volna indítani őt a jövő évi pekingi játékokon.
A D-csoportban egy nagy visszatéréssel kezdődik a BL-sorozat kedd este: Rui Costa, a Milan történetének legdrágább vétele ismét a San Siróban játszik. Igaz, immár nem az olasz klub, hanem az ellenfél, a Benfica tagjaként.
A következő hat évben kétszer kell megnyerni José Mourinhónak a Bajnokok Ligáját a Chelsea csapatával - adta ki az egyértelmű utasítást az ügyvezető, Peter Kenyon.
A Real Madrid ebben a szezonban a Werder Bremennel, a Lazióval és az Olympiakosszal küzd meg a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. Hajdú B. István sportkommentátor és Dénes Tamás futballszakíró egyetért abban, hogy a spanyol klubnak nem okozhat gondot, hogy csoportelsőként jusson tovább.
A következő hat évben kétszer kell megnyerni José Mourinhónak a Bajnokok Ligáját a Chelsea csapatával - adta ki az egyértelmű utasítást az ügyvezető, Peter Kenyon.
A D-csoportban egy nagy visszatéréssel kezdődik a BL-sorozat kedd este: Rui Costa, a Milan történetének legdrágább vétele ismét a San Siróban játszik. Igaz, immár nem az olasz klub, hanem az ellenfél, a Benfica tagjaként.
Pazarnak ígérkező mérkőzésekkel rajtol a Bajnokok Ligája 2007-2008-as szezonja kedden. Az A csoportban két korábbi győztes, a Porto és a Liverpool találkozik egymással. A másik párban az Olympique Marseille a Besiktast fogadja.
A Chelsea hívei azt remélik, csapatukra könnyű bemelegítő mérkőzés vár kedd este, a Bajnokok Ligájában a Rosenborg ellen. Sokkal szorosabbnak ígérkezik a B csoport másik találkozója, a Schalke és a Valencia összecsapása.
Át tudja-e menteni a Real Madrid a remek bajnoki formáját a Bajnokok Ligájára? Hosszú évek után végre a Bernabéuban kezd a csapat, és ez nem sok jót ígér a Werder számára. Az Olympiakosz abban a reményben várja a Laziót, hogy kedd este megtörik az utóbbi évek rossz sorozata. Rajt előtt a C csoport.
Öt bajnoki forduló után magyar játékos (holtversenyben) a Bundesliga 1 legjobb mezőnyjátékosa! Hajnal Tamás - saját csapatának kapusa, Markus Miller mögött - Luca Tonival holtversenyben áll.
Európa nem játszott szerepet a férfi 56 kilósok legjobbjainak versenyében a thaiföldi súlyemelő-világbajnokságon, ahol kedden a súlycsoport A csoportjában - a lökés-világbajnoki címet kiérdemlő kubai kivételével - csupa ázsiai versenyző állhatott a dobogóra az eredményhirdetéskor.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán délben hivatalos honlapján teszi közzé a Forma-1-es kémüggyel kapcsolatos jegyzőkönyveket a két érintett csapat, a McLaren-Mercedes és Ferrari meghallgatásairól.
Bácsi Péterhez hasonlóan Fodor Zoltán is olimpiai kvótát szerzett a bakui birkózó-világbajnokságon, miután a nyolcadik helyért rendezett "szétbirkózásban" legyőzte a német Jan Fischert a kötöttfogásúak 84 kilós súlycsoportjában.
A kolumbiai Leonardo Duque nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát. Az összetettben továbbra is a 2005-ös bajnok orosz Gyenyisz Mencsov vezet.
Csánk Gergely szakításban 120, lökésben 148, ez által összetettben 268 kilogrammig jutott a helyi idő szerint csaknem éjfélig tartó versenyben, amelyet a thaiföldi súlyemelő-vb 69 kg-os kategóriájának D csoportjában rendeztek.
Valóban két Barcelona létezik? Szinte rá sem lehet ismerni az idegenben vergődő katalánokra, ha a Nou Campban játszhatnak? Az E csoport második mérkőzésén, ugyancsak szerdán, este háromnegyed 9-kor, a Rangers a Stuttgartot fogadja.
Századik győzelmére készül a Manchester United a legtekintélyesebb európai kupasorozatban. Ám nem lesz könnyű dolga szerda este a "Vörös Ördögöknek", mert a legutóbbi szezonban nem szerepeltek jól idegenben. A csoport másik mérkőzésén az AS Roma a Dinamo Kijevet fogadja.
Hazai sikerrel kezdte meg szereplését a címvédő Milan és a spanyol bajnoki éllovas Real Madrid is a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. A madridi együttesben Raúl és Van Nistelrooy - ahogy a BL-ben már annyiszor - most is eredményes volt. A legelégedettebb a Valencia csapata lehet, mivel Villa góljával Gelsenkirchenben tudott győzni.