A Ferencváros hazai pályán gólnélküli döntetlent ért el a Pakssal szemben, így a szabályok értelmében - mint alacsonyabb osztályú csapat - bejutott a legjobb 32 közé a labdarúgó Magyar Kupában.
Budapest - Dr. Berkes István (57), az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgató főorvosa elmondta, az utóbbi években sokat szigorodott az egészségügyi kontroll a sportban.
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United csatára bejelentette a visszavonulását. A 34 éves norvég 1996 óta szerepelt a klubban, az utóbbi négy szezon nagy részét térdsérülésével kínlódva töltötte. Nevét örökre beírta a Man United aranykönyvébe: ő szerezte az 1999-es Bajnokok Ligája-finálé harmadik, a 2-1-es végeredményt beállító gólját.
Nincs már két és fél nap sem a nyári átigazolási időszakból - a még venni, vagy eladni kívánó csapatokat sürgeti az idő. Még nagyvadakra is vadásznak: a brit sajtó által megszellőztetett hírekben olyan világklasszisok is szerepelnek, mint Ronaldinho, Adriano, Júlio Baptista, Berbatov és Lehmann.
Több ezren vettek búcsút a kedden délután elhunyt spanyol labdarúgó, Antonio Puerta koporsójánál a Sevilla stadionjában. A játékost már el is temették.
Könnyebb sérülése ellenére magabiztos játékkal jutott az amerikai nyílt teniszbajnokság második körébe Szávay Ágnes. A következő mérkőzésen régi párospartnere, a holland Michaela Krajicek várja, ám a magyar sportoló bizakodó.
Még nem is egészen egy teljes nappal a spanyol Antonio Puerta halála után újabb futballistát gyászol a világ. A zambiai Chaswe Nsofwa izraeli klubja edzésén esett össze.
A hat brazillal felálló, török Fenerbahce szolgáltatta a BL-selejtezők harmadik körének legnagyobb meglepetését azzal, hogy idegenben is legyőzte az Anderlechtet. Az Ajax kettős vereséggel esett ki a cseh Slavia ellen.
Budapest - A korábbi legendás futballisták közül Berendy Pált (74), Ihász Kálmánt (66), Mészöly Kálmánt (66) és Várady Bélát (54) ünnepelték tegnap a Vasas Fáy utcai sporttelepén, ahol névadók lettek, egy-egy műfüves focipályát neveznek el róluk. Kijárt volna még a taps a betegeskedő Bundzsák Dezsőnek (79), valamint a már örökre eltávozott Csordás Lajosnak (†56) és Farkas Jánosnak (†47) is, hiszen…
Oszaka - Szenzáció a szabadtéri atlétikai világbajnokságon: egy bahamai sportoló, az amerikai Lindenwood egyetemén tanuló Donald Thomas (23) nyerte a férfi magasugrást. Az olimpiai bajnok Stefan Holm csak negyedik lett, míg a címvédő Jurij Krimarenko a döntőről is lemaradt.
Ismét korán búcsúzott az Újpest a labdarúgó Magyar Kupában. A lila-fehér együttes a legjobb 32 közé jutásért 3-1-re kikapott a Felcsút otthonában, ráadásul hat forduló után a bajnokságban is visszafogottan szerepel, csak a kilencedik a tabellán. A klubvezetés csak a téli szünetben értékeli az együttes teljesítményét, vagyis egyelőre nincs szó Urbányi István vezetőedző menesztéséről - mondta az…
A kazincbarcikai masters súlyemelő vb hatodik napján a kora délutánig lebonyolított viadalokat tekintve a legeredményesebb magyarnak Pócza Károly bizonyult, akinek bronzérmet akasztottak a nyakába az 50 felettiek korcsoportjának legnehezebbek kategóriájában.
Az Európai Labdarúgó Szövetség elkészítette a Bajnokok Ligája 32-es főtáblájának csoportbeosztását. A Manchester United a Romával került azonos kvartettbe. A két együttes tavasszal a negyeddöntőben találkozott, akkor az angolok 8-3-as összesítéssel búcsúztatták Tottiékat.
Vilniusban felavatták a kosárlabdázás tiszteletére emelt emlékművet, amely valószínűleg egyedülálló a világon. Az ünnepségen megjelent Valdas Adamkus litván államfő is.
Kiesett a Honvéd a labdarúgó UEFA Kupából. A kispesti együttes a selejtező második fordulójában az újpesti 0-0 után 4-0-ra kikapott a Hamburg otthonában.
Vajon meddig tart az újpesti futballcsapat vezetőinek türelme? Ez a kérdés elsősorban persze azokat foglalkoztatja, akik a lilák sikereiért szorítanak.