Negyedik mérkőzését is elvesztette a magyar női röplabda-válogatott a hollandiai olimpiai előselejtezőn. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Ludvig Zsolt csapata 3-1-re kapott ki a csehek együttesétől.
Rendkívül elégedetten nyilatkozott a hétvégi fordulót követően a Manchester United menedzsere csapata teljesítményéről. A 21 éve a klub szakmai munkáját vezető Sir Alex Ferguson szerint a jelenlegi pályafutása legjobb Manchestere, ami nem csekélység, ha az elmúlt 15 év eredményeit nézzük.
Olaszországban válságtanácskozást tart az Olasz Labdarúgó Szövetség, a rendőrség és a kormány a vasárnapi, halálos áldozatot követelő szurkolói rendbontások kapcsán. A botrány azt követően tört ki, hogy egy autópálya melletti étterem parkolójában egy rendőr agyonlőtt egy Lazio-szurkolót, ami miatt országszerte zavargások törtek ki.
A huliganizmus kialakulásának egyik oka az, hogy az emberek nem tudják hol levezetni a társadalmi feszültségeket - mondta Földesiné Szabó Gyöngyi az InfoRádióban. A sportszociológus hozzátette: a futballban ráadásul több tényező még gerjeszti is ezeket a feszültségeket.
Várhidi Péter szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak egy mérkőzést meg kell nyernie a szombati Moldova elleni idegenbeli és a szerdai Görögországgal vívandó budapesti Európa-bajnoki selejtező közül.
Egyetlen sportolóval sem kivételezhet a Magyar Antidopping Csoport - hangsúlyozta az InfoRádiónak adott interjújában dr. Tiszeker Ágnes, a szervezet vezetője.
A jövőben a helyi rendőrkapitányok stadionon kívüli rendbontás esetén is elrendelhetik egy olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzés elhalasztását vagy félbeszakítását, többek között erről határozott a Belügyminisztérium hétfői rendkívüli ülésén.
Az európai futball vezetői megfúrták az UEFA elnökének, Michel Platininek arra vonatkozó reformterveit, hogy a nemzeti kupagyőztesek is a Bajnokok Ligájában képviseltessék magukat.
A kapusok csak egykezűek, a mezőnyjátékosok pedig kizárólag féllábúak lehetnek - ez alapvető szabály az amputált labdarúgóknál, akiknek már világbajnokságot is rendeztek. A vb döntője vasárnap kezdődött a törökországi Antalyában.
Levélben állt ki a doppingvétséggel gyanúsított Kovács Ágnes mellett Győrffy Dóra Európa-bajnoki ezüstérmes atléta. A civilben közgazdász, egyetemi adjunktus embertelennek nevezte azt a szabály, hogy a sportolónak élete minden pillanatáról számot kell adnia.
A magyar sportújságírók szavazatai alapján az itthon játszó labdarúgók közül Dzsudzsák Balázs, a bajnoki címvédő DVSC-TEVA válogatott játékosa nyújtotta 2007-ben a legjobb teljesítményt.
A barcelonai tesztet nem csak azért követi kitüntetett figyelem, mert az idei világbajnokság utolsó futama óta most bőgtek fel először a Forma-1-es autók motorjai, de azért is, mert egy év kihagyás után Michael Schumacher ismét volán mögé ült. Nem is akárhogyan.
A kisebb sérüléssel bajlódó Vass Ádám és Halmosi Péter a többiektől külön edzett a Moldova elleni szombati idegenbeli labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott keddi tréningjén.
Vállalkozó kedvű futballszurkolók egy internetes oldal segítségével többségi tulajdonosai lehetnek egy ötödik ligás angol csapatnak, az Ebbsfleet United FC-nek.
Az arezzói ügyészség vizsgálatot indított az ellen a négy személy ellen, akik egy autóban utaztak a vasárnap lelőtt Lazio-szurkolóval, Gabriele Sandrival. A négy drukkert azzal gyanúsítják, hogy a tragédia helyszínéül szolgáló autópálya-pihenőben megtámadták a Juventus híveit, s gyakorlatilag ez vezetett társuk halálához.
A Magyar Úszó Szövetség álláspontja szerint Kovács Ágnesnek nem volt pozitív mintája, az olimpiai bajnoknő nem doppingolt, és nem róható fel neki doppingvétség.
Az Aranylabda első számú esélyesének tartott brazil Kakát többször is megpróbálta az elmúlt bő egy évben megszerezni a Real Madrid, de a Milan csillaga egyetlen, még akár tapogatozó lépést sem tett a Milanellóból, vagy éppen a San Siro Stadionból kivezető úton. Legendás udvariasságát megcsillantva ugyan egyszer azt mondta, szívesen játszana majd egyszer, évek múlva a Madridban - de ez minden. Az…
A Diósgyőr idegenbeli fölényes győzelme után hazai pályán 3-2-re kikapott a bajnoki címvédő Debrecentől, ennek ellenére 6-4-es összesítéssel bejutott a labdarúgó Ligakupa őszi döntőjébe.
Bár a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szerint nem róható fel doppingvétség Kovács Ágnesnek, a csütörtökön záruló fegyelmi eljárás után akár eltiltás is várhat a 26 éves sportolóra.
LONDON – Az angolok összeesküvést gyanítanak a hét végi EB selejtezők kapcsán. Steve McClaren (46) szövetségi kapitány egyelőre második, továbbjutó helyen álló futballcsapata nincs könynyű helyzetben. Hiába nyeri meg utolsó mérkőzését, csak akkor lép tovább a csoportból, ha a két ponttal mögötte lévő, de egy találkozóval kevesebbet játszó Oroszország nem győz Izrael és Andorra ellen. A brit sajtó…
BUDAPEST – Erősödött a Ferencváros! Igaz, egyelőre nem igazolt új futballistát az NB II Keleti csoportjának harmadik helyén álló csapat, de pénz állt a házhoz. A súlyos anyagi problémákkal küzdő zöld-fehéreket a következő két esztendőben a Pécsi Sörfőzde Zrt. is támogatja majd, a játékosok mezére pedig felkerült a cég Radler márkájú italának a logója.