A közösségi oldalukon tájékoztatták a Fishing on Orfű szervezői a rendezvényük látogatóit, hogy információik szerint drograzziára készül a fesztiválon a rendőrség. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a többnapos eseményen eddig is tilos volt – és ezután sem megengedett – a kábítószer használata.
A Globe Színházban nemcsak a külsőségeit, de a hangzását is megpróbálják visszaadni Shakespeare színházának. Egy kutató és egy színész arra vállalkozott, hogy bemutassa, mit hallhatott a korabeli közönség.
A térkép sokkal több puszta tájékozódási segédeszköznél. Egy térkép tartalmazza a határokat, a kereteket, a mindennapi élet menetét a közlekedéstől egészen a nyaralási úticéljainkig vagy szerelmeink pontos helyzetéig. De mi történik akkor, ha elkezdjük felbontani ezeket a kereteket? Szeles Judit Világatlasz című kötete verseken keresztül mutatja me
Százas nagyságrendben küldik el a dolgozóikat a több tízmilliárdos állami támogatással kitömött akkumulátorgyárak, miközben néhány kilométerrel arrébb a konkurencia akkora gyárat épít, amekkorát még soha nem láttunk. A magyar akkugyártás annyira visszaesett, hogy a teljes magyar GDP-n látszik a mínusz, de ennek egyáltalán nem az az oka, amiről az e
Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Mars felületét jobban ismerjük, mint azt, hogy mi is rejlik az óceánok mélyén. Nap mint nap újabb érdekességek kerülnek a felszínre, és nehéz eligazodni, hogy akkor mi is folyik ott lent. De kit is választhatnánk jobb vezetőnek mint magát David Attenborough-t? Legújabb, Óceán című könyvében megmutatja, milyen ér
A firenzei Uffizi-képtár igazgatója bejelentette, hogy szigorú szabályozáson dolgoznak a múzeum termeiben szelfizők korlátozására, miután egy látogató fényképezkedés közben nekiesett egy festménynek, és megrongálta.
Jövőre jelenik meg Dobó Kata új filmje, amelynek a címe Még egy kívánság. Az alkotás ötvözi a romantikus vígjáték és a fantasy műfaját, a cselekménye "mi lett volna, ha...?"-sztorikon alapul. A színésznővel a Magyar Mozgókép Fesztiválon beszélgettünk.
Ha egy momentumot kellene kijelölnöm, mi az, ami válogatás nélküli Bodor-olvasóvá tett, kénytelen azt válaszolnám: a mondat- és motívumrend, amely minduntalan a borzongó, hovatovább libabőrös izgalmat felkelti bennem. – A hét prózáját Jánossy Lajos választotta.
A nyár az egyik legfontosabb időszak a gyerekek életében, ilyenkor rengeteg élménnyel gazdagodnak. De hogyan hozhatjuk ki ebből az időszakból a legtöbbet? Bibók Bea a szülőknek azt tanácsolta: ehhez nem pénz, hanem odafigyelés kell.
Az elsősorban gyerekkönyvíróként ismert Kertész Edina ezúttal felnőtteknek szóló regénnyel jelentkezett. A Magda menekülése fontos történelmi események és családi titkok útvesztőjében kalauzolja az olvasót. Mutatunk egy részletet.
Hatéves korom előtt – az egy választóvonal volt – nálunk járt Ignotus Pál, Cs. Szabó László, Illyés, ezeket én tudtam. Tudtam, hogy írók járnak hozzánk. Aztán egy évre elkerültem otthonról. – Olvassanak bele Horváth Ádám Sorsválasztások című interjúkötetébe, amely a Magvető Tények és Tanúk című sorozatában jelent meg.
Izgalmas forma, felejthetetlen történet: Török Ábel második prózakötete elcsendesíti az olvasóját, és megnyugtatja, hogy létezik még tiszta szerelem és a megbocsáthatatlan bűnöknek következményei vannak. A harmadik ég a hét könyve.
A "Because What You Want & What You Get Are Two Completely Different Things" elnevezésű világkörüli turné keretében július 15-én lépnek színpadra a Puskás Arénában, különleges vendégként pedig a legendás hiphop csapat, a Public Enemy is fellép.
Idén is visszatér a TV2 sikerműsora, a Megasztár, ám több kardinális változás is lesz az előző évadhoz képest. A zsűrit teljesen megújították, s Till Attila sem lesz ismét műsorvezető: a helyét a tavalyi Sztárboxban is látott Szépréthy Roland veszi át. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója most elárulta, mi á
A Carson Coma tagjai állnak színpadra az Elefánt helyett jövő csütörtökön a Kolorádó Fesztiválon, miután a zenekar frontembere, Szendrői Csaba betegség miatt kénytelen volt lemondani a koncertet.
Nem szereted, ha mások látják, hogy milyen könyvet olvasol? Emiatt nem szívesen olvasol nyilvános helyeken? A japánoknak van erre egy egyszerű megoldásuk.
Egy magányos javasasszony a 17. században, egy gyászoló író napjainkban és egy magányos altatóorvos, szintén a jelenből: összeköti őket az Adria, a magány és néhány különös látomás. Dr. Csigó Katalin klinikai szakpszichológus új regényében évszázaodokon átívelő traumák, félelmek találkoznak, a kérdés pedig az, hogy a szereplők képesek-e a saját kez
Ma is vannak hetek, hónapok, amikor mindennap álmodom valamit, máskor meg semmi. Az álom hálás téma a magamfajta íróember számára, titokzatos, ha nem örökítem meg, elszáll, ha viszont leírom, mindenféle pluszjelentéssel ruházza fel magát. – Három kérdésünkre a hét írója, Pályi András válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén.
Idén tizenegyedik alkalommal a Liszt Ünnep részeként megvalósuló Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat. A győztes az elismerés mellé egymillió forintot kap, valamint a Bookline 15 millió forint értékű médiakampánnyal segíti könyve népszerűsítését, emellett a Margó x Erste #higgymagadban különdíjj
Egy világsztár is gratulált Piroch Gábornak az életműdíjhoz. Arnold Schwarzenegger egy rövid videóban üzente meg egykori kollégájának és jó barátjának, hogy büszke rá azért, amit letett az asztalra, hozzátéve azt is, hogy megérdemelte az elismerést. A kaszkadőr most ugyancsak videóban reagált a színész szavaira.
Az Exek csatája főleg az egykori párok mikrodrámáival akarja eladni magát, de a csatorna házicelebjeinek néha sikerült emberi pillanatokat is teremteni.
Az Antarktiszon egy kozmikus részecskedetektor olyan, a sarki jégtakaró alól érkező jeleket fogott, amelyek megcáfolják a jelenlegi részecskefizikai ismereteinket. A hír kapcsán következzen öt olyan sci-fi és tudományos könyv, amely az idegen civilizációk kereséséről, kapcsolatfelvételről és rádióhullámokról szól.
Tizennegyedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat a Liszt Ünnep részeként megvalósuló őszi Margó Irodalmi Fesztiválon. Az elismerésre június 30-áig lehet nevezni.