2025. július 12. szombat

júl. 12
16:54
Kiakadt a Kormorán vezetője azon, hogy a zenekar dalát tiszás videókban használták fel (Telex)
Koltay Gergely posztját Orbán Viktor is továbbosztotta.
júl. 12
17:21
Háromórás gigashow-val támad a Guns N’ Roses Budapesten (Blikk)
Egy Guns N’ Roses-koncert mindig kiemelt eseménynek számít, pláne Magyarországon, ahová a világ egyik legmeghatározóbb rockzenekara eddig csak háromszor látogatott el. A 2023-as budapesti koncertjük után, amelyre egy nap alatt az összes jegy elfogyott, jövő kedden ismét visszatérnek a magyar fővárosba, hogy egy újabb gigantikus, több mint háromórás
júl. 12
19:15
Egy korszak lezárult – Képeken az utolsó Bánkitó Fesztivál utolsó órái (Blikk)
Egy korszak lezárult. Júniusban jelentették be a szervezők, hogy 16 évvel az első, 2009-es Bánkitó Fesztivál után az idei lesz az utolsó rendezvény. A hazai, alternatív kultúra történetéből ezzel újabb színfolt tűnt el. Az ok egyszerű: pénzhiány.

2025. július 13. vasárnap

júl. 13
0:24
Végig mert kicsi maradni, pont ezért hagy nagy űrt maga után a Bánkitó Fesztivál (Telex)
Az idén utolsó kiadásával jelentkező, civilek és nem profi szakemberek által szervezett Bánkitó végig egyedi jelenségnek számított, a fesztivál vége pedig azt jelzi, hogy nagyon nehéz dolga van ma annak, aki alulról szerveződő, kritikus közösséget építene. De az utolsó kiadás nem temetésre, inkább egy nagy és felszabadult házibulira hasonlít.
júl. 13
0:24
Hazugsággal vádolják az írónőt, pedig a saját életéről írt bestsellert (Librarius)
Az Observer szerint: Raynor Winn valótlanul állította, hogy hajléktalanná váltak, és megkérdőjelezték a férje betegségének hitelességét is.
júl. 13
0:28
Jön az emberi és állati testek ábrázolásának nagymestere (Librarius)
Művészet, tudomány, mesterség – Szunyoghy András „Anatómia” című életmű-kiállítása a Műcsarnokban októberig látható.
júl. 13
0:32
Hogyan kíméljük szervezetünket a hőségben? (Librarius)
Az egyre melegebb nyarak gyakran megkövetelik, hogy táplálkozási szokásainkat a hőmérséklethez igazítsuk, elkerülve ezzel a szervezet túlzott megterhelését. Sokan tapasztaljuk, hogy ilyenkor a nehéz ételek kevésbé vonzóak, testünk energiaigénye pedig csökken. Így a zsíros, fűszeres fogások helyett érdemes friss zöldségeket és gyümölcsöket fogyaszta
júl. 13
8:24
Morcheeba: így szólt a 90-es évek ikonikus zenéje a Müpában (rtl.hu)
Ritkán látott popkoncert hangulat a Müpában, a nézők telefonjukkal világítottak és felállva táncoltak a Morcheeba koncertjén. A 90-es évek második felének emblematikus brit zenekara bejárta a világot és többször is felléptek Magyarországon is különböző fesztiválokon.
júl. 13
8:30
Élőben nézheted a Bayreuthi Ünnepi Játékok nyitóelőadását (Librarius)
A Bayreuthi Ünnepi Játékok évente mintegy 60 ezer látogatót vonz, akik a világ minden tájáról érkeznek, hogy részesei lehessenek az élménynek.
júl. 13
9:30
Felülmúlta a várakozásokat a Superman, a nyitó hétvégén 130 millió dolláros bevételt hozhat (Telex)
A Superman július 10-től látható a hazai mozikban.
júl. 13
10:30
Isaac Asimov mesterműve tovább él az Apple-ön (Telex)
Harmadik évadához érkezik az Alapítvány-regényekből készült tévésorozat, a Csajokkal berobbant Lena Dunham pedig most Londonban forgatott romantikus vígjátékot. Itt a heti streamingajánló.
júl. 13
10:30
Pep Guardiola is a Gallagher családdal bulizott az Oasis hazatérő koncertjén (Librarius)
A brit zenei élet egyik legikonikusabb együttese, az Oasis visszatérése valósággá vált – és nem is akárhogyan.
júl. 13
12:30
Újra régi pompájában csábít a Moulin Rouge (Librarius)
"A Moulin Rouge vitorlái mindig is forogtak, ezért kötelességünk volt visszaadni ezt a párizsi szimbólumot Párizsnak, Franciaországnak."
júl. 13
13:12
Belegondoltál már, hány gyilkos követ az Instagramon? - Olvass bele Hayley Phelan pszichothrillerébe! (Könyves Magazin)
Mickey példaképe, akinek több tízezer követője van, egyik napról a másikra eltűnik. Vajon a lány vállalja a kockázatot és a helyébe lép? Olvass bele Hayley Phelan fordulatos regényébe, ami az Instagram sötét oldalát mutatja meg.
júl. 13
13:18
Colleen Hoover, R.F. Kuang és Emily Henry is követeli a kiadóktól az Ai betiltását (Könyves Magazin)
Az Ai egyre nagyobb fenyegetést jelent a könyvszakmára, a fordítók és a szerkesztők munkája után már lassan az írókét is képes lesz elvégezni. Nyílt levélben tiltakoznak az amerikai szerzők.
júl. 13
15:24
Az ezerarcú Balaton derűs színei (Demokrata)
Látogatás Vollein Ferenc badacsonyörsi műtermében.
júl. 13
16:18
Az apja sokszor megverte, a tinédzserkori kopaszodása miatt pedig nem jósoltak neki nagy színészi jövőt – Patrick Stewart 85 éves (SzMo)
Jean-Luc Picard és X professzor – más színészek egy ilyen szerepért odaadnák a fél karjukat, Patrick Stewart azonban mindjárt két karakterrel biztosította nevét a mozi halhatatlanjai közt.
júl. 13
16:36
Kvíz: 3 rendezőóriás 11 kultfilmje - tudod, melyikük a rendező? (SzMo)
Három egészen különleges - és talán furcsa, ám egyedi stílusú - rendezőzseni életművéből válogattunk: tudod-e, melyik filmet ki rendezte?
júl. 13
18:12
Premier: amikor a szimfonikus zenekar nem csak "fügefalevél" – A Sziámi AndFriends és az Óbudai Danubia Zenekar koncertje (SzMo)
A két együttes három és fél éve lépett fel közösen a Müpában, de a felvétel eddig váratott magára. Most viszont négy dalt végre meg lehet hallgatni a műsorból.
júl. 13
18:42
Ilyen érzés belülről megélni a szabadság elvesztését (Telex)
Paul Lynch Booker-díjas disztópiája elemi erővel közvetíti egy civilizáció lassú összeomlását.
júl. 13
21:00
Negyven éve volt a Live Aid legrosszabb koncertje, amit a Led Zeppelin legszívesebben eltüntetett volna (Telex)
A nyolcvanas évek legnagyobb zenei eseményén, a Live Aiden a kor legnagyobb sztárjai csillogtatták meg tudásukat. Az ekkor már feloszlott Led Zeppelin gyengén sikerült újraegyesülésére már kevesebben emlékeznek, de a fellépő zenészek feledkeznének meg róla legszívesebben.
júl. 13
21:06
"Ez a fesztivál mindig lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar" – A Platon Karataev nyitja meg az idei Művészetek Völgyét (SzMo)
A legkisebb színpadról indultak, idén pedig már másodjára lépnek fel a legnagyobbon, ezúttal egy különleges nyitó show keretében. A két frontember mellett több vendégfellépő is elmesélte, hogy fogadták a felkérést és mit jelent számukra a Völgy.
júl. 13
21:36
Meghalt Horváth Marcsi (SzMo)
A társulat közleményben búcsúzott régi kollégájától, aki közel harminc évig dolgozott a Radnóti Színháznál.

2025. július 14. hétfő

júl. 14
0:21
Közel 100 karakter hangján tér vissza a gyógyíthatatlan Pogány Judit a Bogyó és Babóca mozifilmben (Blikk)
Pogány Judit évek óta gyógyíthatatlan szembetegségben szenved. A legendás színésznő rengeteg emlékezetes alakítást nyújtott karrierje során, valamint számtalan szereplőt szólaltatott meg szinkronmunkái alkalmával. A gyerekek egyik kedvenc meséje, a Bogyó és Babóca karaktereit is az ő hangja keltette életre, a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő sz
júl. 14
0:24
Az öregedés nem fokozatos, két markáns hullámban csap le az emberre (Librarius)
Egy friss, átfogó kutatás szerint ugyanis az öregedés nem egyenletes, lassú folyamat – két markáns, gyors „öregedési hullámban” zajlik.
júl. 14
0:25
A bűnözők a földi paradicsomban sem tétlenkednek: Bűntények a pálmafák alatt (Blikk)
Új-Kaledónia meseszép hely a világ végén. Franciaország tengerentúli területe Ausztráliától keletre, a Csendes-óceán déli részén fekszik. Az ember azt hihetné, hogy a béke és a nyugalom szigete, ám gyorsan kiderül, hogy a bűnözés errefelé sem ismeretlen fogalom.
júl. 14
0:28
Most először láthatja a közönség Barcsay Jenő Asszonyok című művét (Librarius)
A tárlat egyedülálló párbeszédet teremt Barcsay Jenő és a német Gottfried Bammes művészeti anatómiát tanító professzor munkássága között.
júl. 14
0:30
Zsellér Anna: „Jelentése értékes” – A berlini Esterházy-archívumról jelentem (Litera)
Sárosdy György... mégsem kezd el az ügynökmúltjában immáron saját fia által leleplezett Esterházy Mátyásról kérdéseket feltenni, vele kapcsolatban nem áskálódik, múltjában vagy aktáiban vájkálni nem akar. – Esterházy Péter 9 éve nincs köztünk. A Berlini Művészeti Akadémiával közös Black Boxes sorozatunkban Zsellér Anna írt róla.
júl. 14
7:24
"Egy olyan emberrel élsz együtt, aki tárt karokkal várja a halált" – így teltek Patricia Highsmith utolsó hónapjai (Könyves Magazin)
Ritkán látni, hogy milyenek az írók a természetes közegükben. Elena Gosalvez Blanco, Patricia Highsmith utolsó asszisztense most egy visszaemlékezésben írt arról, milyen volt halála előtt hónapokat összezárva tölteni a thiller-zsáner kiemelkedő alkotójával
júl. 14
7:30
A legjobb sci-fi-sorozatok az Alapítványtól A háromtest-trilógiáig (Könyves Magazin)
Sci-fi-sorozatok, amik évtizedek múltán sem avulnak el, sőt, az általuk felvetett kérdéseket már beéri a valóság, így megvizsgálhatjuk a jóslataik pontosságát. Ajánlunk a műfajban!
júl. 14
7:36
Nyerj belépőt a Nyári Margóra! (Könyves Magazin)
Nyerj belépőt a Nyári Margóra: iratkozz fel a Könyves Magazin heti hírlevelére és vegyél részt a sorsolásban !
júl. 14
8:30
Emberi maradványok is előkerültek a 2400 éves hajóroncsból (Librarius)
Egy hellenisztikus időkapszula a tenger mélyén – 2400 éves görög hajóroncsot tárnak fel Horvátországban a búvárok.
júl. 14
10:30
Jobb a vadonban megőrülni – állítja a Karlovy Varyban díjnyertes film (Librarius)
A Jobb a vadonban megőrülni dokumentarista hangvételű történet két ikertestvérről szól, akik teljes elszigeteltségben, a civilizáció peremén élnek.
júl. 14
10:42
Üvöltő szelek-reboot korcsolyával – Olvass bele a Pengeélenbe! (Könyves Magazin)
Layne Fargo nemcsak modernizálta az Üvöltő szeleket, hanem át is helyezte az epikus szerelmeseket a jégkorcsolyázás világába. Olvass bele a Pengeélen című regénybe!
júl. 14
10:48
Bombakeresős társas lett az év játéka (Telex)
Egyre többször kapja kooperatív játék a legrangosabb társasjátékos díj fődíját. A komplexebb játékoknak fenntartott kategóriát ezúttal tényleg komplexebb játék nyerte.
júl. 14
11:06
Holtan találták egy tóban egy nappal azután, hogy a róla szóló dokumentumfilm elnyerte a Karlovy Vary fődíját (Telex)
František Klišík pár nappal korábban még maga is ott volt a filmfesztiválon.
júl. 14
12:18
Két fura lemez is felbukkant a Kistehén Spotify-profilján, a zenekar semmit sem tud az albumokról (Telex)
Kollár-Klemencz László, a Kistehén frontembere arra gyanakszik, hogy a lemezeket mesterséges intelligenciával készítették, de azt nem érti, a dalok hogyan kerülhettek fel a Spotifyra.
júl. 14
12:30
150 kistermelőhöz nézhetsz be a Nyitott Porta Napok rendezvényen (Librarius)
A Nyitott Porta Napok célja nem csupán a szórakoztatás: lehetőséget teremt a közvetlen kapcsolatfelvételre termelő és fogyasztó között.
júl. 14
13:24
Csernobil újra kísért: 3 könyv a közel 40 éve történt atomkatasztrófáról (Könyves Magazin)
Egy februári dróntámadásban megsérült a csernobili szarkofág, az atomreaktort védő szerkezet. Sugárveszély nincs, de sürgős, több millió dolláros javításra van szükség. Három olyan könyvet ajánlunk, ami segít képbe kerülni a közel 40 évvel ezelőtti katasztrófa következményeivel.
júl. 14
14:30
Már csak egyetlen tag él a világhírű ELO zenekarból, de már ő sem tudja vállalni a búcsúkoncertet (Librarius)
Jeff Lynne, az Electric Light Orchestra (Elo) frontembere kénytelen volt lemondani utolsó élő fellépését egészségügyi okok miatt.
júl. 14
14:30
„Egy tetemöm vagyon” – Esterházy Csokonai Lili-könyvéről (Litera)
Mi motiválta EP-t a Tizenhét hattyúk megírására? Netán léhán és bátoran kísérletezni támadt kedve nyelvvel, identitással, egy lazának képzelt, pihentető ujjgyakorlatba fogott a maga szórakoztatására a monumentális magnum opus után? – Esterházy Péter halálának 9. évfordulóján Csokonai Lili (Esterházy Péter) Tizenhét hattyúk című művét Nagy Gabriella
júl. 14
15:36
Kézzel illusztrált kiadást kap Stephen King Az című regénye (Könyves Magazin)
Stephen King rajongói azonban jobb, ha igyekeznek, mert mindössze 500 példány készül a díszkiadásból.
júl. 14
16:24
Videó: így harcolnak a bogárinvázió ellen a pannonhalmi könyvtárban (Könyves Magazin)
Már két hónapja küzdenek a bogárfertőzéssel a Pannonhalmi Főapátság könyvtárában. Egy amerikai hírügynökség most videón mutatta meg, hogyan is zajlik ez.
júl. 14
16:48
Damon Albarn a Müpát szidta, és az autokratikus európai jobboldalhoz hasonlította az egyik szervezőt egy hamburgi koncerten (Telex)
A Müpa szerint Damon Albarn félreértett valamit, amikor az Africa Express projektjével Budapesten koncertezett, és egyáltalán nem igaz, amivel a magyar szervezőket vádolja.
júl. 14
17:12
Mario Vargas Llosa utolsó regénye elégikus óda a latin-amerikai népzenéhez (Könyves Magazin)
Mario Vargas Llosa Csendes forradalom című regényében a zene és a társadalom szoros kapcsolata jelenik meg Peru történelmén keresztül. Ez a hét könyve.
júl. 14
17:12
A Campus fesztivál programigazgatója szerint direkt pártpolitikai megnyilvánulásoknak nincs helyük a színpadon (Telex)
Süli András szerint a fesztiválon megfér egymás mellett a lineupban Nagy Feró és a Carson Coma is.
júl. 14
18:24
A rajongók folyton összeboronálják őket, ők viszont megfogadták, hogy soha nem érnek egymáshoz (Telex)
A Sofi Tukker tagjai komoly egészségügyi problémák után fordultak a zenélés felé. Első budapesti koncertjük emlékezetes buli volt, most másodjára jönnek.
júl. 14
18:26
Senki más nem tud így videójátékot csinálni (Telex)
Azt, hogy ez jó vagy rossz, mindenki eldöntheti magának, de az biztos, hogy a Death Stranding 2: On the Beach szebb és jobb, mint az első rész, és ha valaki hajlandó nekiállni, olyan élményt kaphat Kodzsima Hideótól, amit nagyon kevés más játéktól.

2025. július 15. kedd

júl. 15
0:21
A rocklegenda Frenreisz Károly szerepet kapott Herendi Gábor új filmjében (Blikk)
Hatvan éve része a magyar rock történetének Frenreisz Károly, a Metró, az LGT és a Skorpió zenésze. A Kossuth-díjas művész hang- és fénytechnikai szolgáltatásokat nyújtó cégével szintén aktív része a koncertek világának, de családjának köszönhetően a színművészet is fontos szerepet játszik az életében. Testvérei, Latinovits Zoltán és Bujtor István,
júl. 15
0:24
A Kneecap-koncert miatt személyesen tárgyalt a Sziget főszervezőjével Bóka János (Telex)
Az EU-ügyi miniszter nemrég levélben kereste meg a szervezőket, arra kérve őket, hozzanak felelős döntést a fellépés ügyében.

Keresés