2024. március 1. péntek

márc. 1
16:51
Új érmék jönnek - Konzultáció indul (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank nyilvános konzultációt indított a jövő évi emlékérme-kibocsátási program tematikáiról, melyre az érdeklődők levélben, valamint elektronikus úton küldhetik el véleményüket és témajavaslataikat március 17-ig.
márc. 1
16:57
A bántalmazás az irodalmi közegben sem az egyén ügye, hanem közös felelősség (Könyves Magazin)
Deres Kornélia a Késelés villával című irodalmi beszélgetéssorozat vendége volt február 28-án, ahol a szerzőt a Könyvesen megjelent esszésorozatából kiindulva kérdezték arról, hogy mi a baj a magyar irodalmi közegben. Körbejárták az írók fölötti gyámkodás és agyonmentorálás, illetve az alulfizetettség kérdéseit, a közegben tapasztalható bántalmazás
márc. 1
17:24
Borok és robotok (Demokrata)
Meg kell ismertetni a bort a következő nemzedékekkel, és használni kell a legkorszerűbb technológiákat az ágazat fellendítése érdekében.
márc. 1
17:30
Hamarosan lezárul a jelentkezés a Telekom zenei tehetségkutatójára (Telex)
Március 10-ig lehet nevezni a Telekom Electronic Beats zenei tehetségkutatójára, a Szelektorra.
márc. 1
17:45
Baán László: nagyon-nagyon meggyőző Demeter Szilárd érvelése (Infostart)
Az integrációnak lehetnek előnyei – így kommentálta a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ létrejöttét az InfoRádió Aréna című műsorában Baán László. A Szépművészeti Múzeum főigazgatója azt mondta, az új kulturális holdingon belül az egyes intézmények megtartják az önállóságukat, de a központ – ami minisztériumi hatásköröket vesz át – számos tér
márc. 1
22:48
Adam Sandler elkanyarodik a Solaris felé, fedélzeten a Vízipókkal (Telex)
Cseh űrhajósként elmegy egy vénuszi űrködöt vizsgálni, de egy váratlan vendég érkezik hozzá.

2024. március 2. szombat

márc. 2
0:12
Lukács Sándor Benedek Miklós egyik utolsó fellépéséről: Benne volt mindkettőnk tekintetében, hogy talán utoljára játszottuk (rtl.hu)
A Vígszínházban rendhagyó módon ma este nem lesz előadás: a Játék a kastélyban című előadás ment volna, amelynek főszereplője Benedek Miklós volt. Ezzel a csenddel tisztelegnek a Nemzet Színésze, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész emléke előtt.
márc. 2
0:16
Így nézett ki a 19 éves Tom Cruise (rtl.hu)
Francis Ford Coppola egy 42 éves felvételt tett közzé.
márc. 2
0:20
Pogány Induló: Nagyon nem hiteles, hogy 11 osztállyal a magas lóról beszélek (rtl.hu)
Pogány Induló, azaz Szirmai Marci még csak 16 éves volt, amikor beindult a karrierje. Még mindig csak 18 éves, és élete eddigi legnagyobb koncertjére készül, szombat este legalább tízezer ember előtt lépnek fel az MVM Dome-ban. A budapesti koncert előtt a Portrénak adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy bár rapszövegeibe néha keményebb sorok
márc. 2
0:24
Krúbi: Ha a kormány most úgy döntene, kicsinál, jobb eszközei is lennének rá három Mandiner-cikknél (rtl.hu)
Krúbi, a rapper azt is elárulta: nem tudja, hogy mennyit keres.
márc. 2
8:42
Az élet megy tovább (Demokrata)
Még egy év sem telt el a Depeche Mode tavalyi, Budapesten adott telt házas koncertje óta, a zenekar márciusban ismét tiszteletét teszi a fővárosban.
márc. 2
8:44
Meddig lehet kilógni a sorból? (Demokrata)
A Száll a kakukk fészkére című darab József Attila színházbéli előadása kitűnő alkalmat kínál arra, hogy akinek eddig valamiért kimaradt, most megismerje.
márc. 2
9:54
Meghalt Iris Apfel amerikai divatikon (Telex)
A divatvilág extravagáns ruháiról és hangsúlyos kiegészítőiről ismert arca 102 éves volt.
márc. 2
10:21
Édesanyjának vett házat első filmes fizetéséből a 365 nap című filmek szívdöglesztő sztárja (Blikk)
Michéle Morronéból egy csapásra lett világsztár, miután szerepelt a 365 nap című filmben. A sármos színész a szakmai elismertséget szerzett a szereppel, valamint szívtipró és szexszimbólum is lett. Most Magyarországon járt, és elárult néhány dolgot magáról.
márc. 2
10:23
Ön emlékszik az első afroamerikai színészre, aki Oscar-díjat nyert? Mutatjuk a gála legizgalmasabb titkait (Blikk)
Nincs másik olyan díj, ami annyit jelentene egy filmkészítő vagy színész számára, mint az Oscar. Idén magyar idő szerint március 11-e hajnalban tartják a gálát és van egy színésznő, aki 2024-ben történelmet írhat. Visszanézve természetesen igen sok "első" és "történelmi jelentőségű" győztes volt, így most összegyűjtöttük az öt legérdekesebbet.
márc. 2
10:25
Pénzt gyűjtöttek a vak Esmeraldának a magyar nézők (Blikk)
Az Esmeralda egy azon néhány név közül, melynek hallatán az emberek jelentős többségének rögtön egy bizonyos, emlékezetes és sokak által imádott karakter ugrik be. Esmeralda Penarreal, a sanyarú sorsú, mégis csupa szív vak lány világszerte közkedvelt karakter lett, és a magyar tévénézők szívét is meghódította.
márc. 2
10:57
400 éve ugyanazok a dolgok frusztrálják a nőket, mint napjainkban (Könyves Magazin)
Egy amerikai antológia összeállításához 1599 és 2015 között írt és publikált női naplórészleteket tanulmányoztak, és úgy tűnik, ezekben a frusztráció volt a leggyakrabban visszatérő érzelem.
márc. 2
11:03
García Márquez utolsó könyve a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul (Könyves Magazin)
Már csak egy hetet kell várni a kolumbiai író rajongóinak, ugyanis március 6-án jelenik meg a Találkozunk augusztusban című kötet Scholz László fordításában. A Magvetőnél megjelenő, eddig még nem publikált kisregény García Márquez utolsó, befejezetlen műve, melyet az író fiai apjuk halálának tizedik évfordulóján jelentetnek meg.
márc. 2
11:15
102 évesen meghalt Iris Apfel divatikon (SzMo)
A legendás szemüvegéről ismert egykori belső építész kilenc elnökkel is együtt dolgozott, férjével igazi textilbirodalmat építettek fel.
márc. 2
15:00
A latin zenét is el lehetett kúrni, nem szabad beérni azzal, amit az arcunkba tolnak (Telex)
Az 5. születésnapi koncertjére készülő Carson Coma tagjai állítják össze a heti After-playlistet a Telexen. A második válogatásra Héra Barni dobos-énekes szelektált kedvenc cumbia zenéiből.
márc. 2
15:21
Vinylen támad legújabb albumával a Kugler – egy külföldi válogatáslemezre is felkerülnek az együttes dalai (SzMo)
A pörgős ska zenét játszó szombathelyi zenekar életében nincs megállás: hamarosan lemezbemutató koncertjük is lesz.
márc. 2
17:12
Kürtöt loptak a győri filharmonikusoktól, és megtörtént a csoda (Telex)
A rendőrség nyomozása eredményre vezetett, meglett a kürt és a gyanúsított is.
márc. 2
20:15
Peter Attia: A ránk leselkedő betegségek az apokalipszis lovasai (Könyves Magazin)
Peter Attia: A ránk leselkedő betegségek az apokalipszis lovasai

2024. március 3. vasárnap

márc. 3
0:12
Egy éve nem lépett színpadra Rihanna, most egy indiai luxusesküvőn adta elő a legnagyobb slágereit (Telex)
Az énekesnő a tavalyi Super Bowl óta nem lépett fel. Most is csak azért, mert busásan megfizethették.
márc. 3
0:16
A Dűne 2. úgy száguld előre, mint a meglovagolt óriásférgek (Telex)
A fél fogra elég első rész után megkapjuk a teljes csomagot: sötét, súlyos, szórakoztató, és bitangul néz ki a Dűne 2., ami nem kerüli ki a sztori kényelmetlenebb részeit.
márc. 3
7:18
Kate Winslet, legyél a diktátorom! (Telex)
Heti streamingajánlónkban provokatív Oscar-esélyesek és tavalyi Oscar-nyertesek mellett rapperek és szamurájok is felbukkanak. Kate Winslet pedig diktátorként debütál A rezsimben.
márc. 3
7:57
Komoly tiltást vezettek be egy étteremben a 12 éven aluli gyerekek számára, a szülők kiakadtak (Infostart)
A 12 év alatti gyerekek nem állhatnak fel az asztaltól és kizárólag folyamatos szülői felügyelet mellett tartózkodhatnak az étteremben - egy spanyol étterem honlapján található ez a szöveg, az online foglalás menüpontra kattintva.
márc. 3
9:21
A legemlékezetesebb botrányok díjátadókon: a részeg sztároktól kezdve, a kínos beszédeken át a verekedésig (Blikk)
A fényűző díjátadók minden készültség ellenére, gyakran óriási botrányokba fulladnak: többször előfordult már, hogy részeg sztárok parádéztak a színpadon, rossz nevet mondtak be a gálán, volt, aki óriásit zakózott miközben kisétált a díjért, sőt még olyan is akadt, akit az este végén a rendőrség vitt el. Összegyűjtöttük a legarcpirítóbb jelenteket
márc. 3
10:36
Akinek jobban áll a hegedű, mint a fegyver (Telex)
Pogány Induló MVM Dome-os nagykoncertjén egy hegedű, egy élére vasalt zakó és egy frissen szabadult rapper is előkerült. A rengeteg vendéggel teletűzdelt koncert egyben magyar hiphoptörténeti látlelet is volt.
márc. 3
12:24
A színikritikusok közül ebben az évezredben szerintem rajtam kívül senki nem köt nyakkendőt (Telex)
Operettország című könyvének apropóján beszélgettünk a hazai kultúra páratlan jelenségével, a történészből lett színikritikus és operaszakértő László Ferenccel, akit így nemcsak a kötetről kérdeztünk, hanem önmagáról és az újra felfedezendő operettről is.
márc. 3
13:33
A fiatal nő a szerelmét adta, a férje az első pillanattól kezdve becsapta: Napsugár (Blikk)
Egyik pillanatról a másikra összeomlik Elif. A fiatalasszony nemcsak a férjét veszíti el a balesetben, hanem az egész addigi élete megkérdőjeleződik, amikor fény derül Hakan sötét titkaira. A Napsugár című török sorozat a Duna Tv-n látható minden hétköznap 18.50-től, ismétlés másnap 10.05-kor, illetve az aktuális utolsó öt rész visszanézhető a medi
márc. 3
14:18
Növelnék a büfé bevételét, ezért szünettel játsszák a Carmina Buranát az Operában (Telex)
Bogányi Tibor karmestert annyira felháborította Ókovács Szilveszter döntése, hogy a jövőben nem vezényli a darabot.
márc. 3
15:09
Botrány a büfé miatt az Operában, egymásnak üzenget a karmester és az igazgató (Infostart)
Felsőbb utasításra kettévágták a Magyar Állami Operaházban a jelenleg is futó Carmina Buranát csak azért, hogy az operaház büféjének nagyobb lehessen a bevétele - állítja Bogányi Tibor karmester, ezért visszalépett a produkciótól.
márc. 3
15:12
Izrael átgondolja, hogy akar-e a Hamász terrortámadását megemlítő dallal indulni az Eurovízión (Telex)
A dalverseny tiltja a politikai szerepvállalást, ezért Izraelben most azon tanakodnak, mit kezdjenek azzal, hogy több induló dal is megemlíti a Hamász tavalyi terrortámadását.
márc. 3
15:21
Kiakadt az Operaház karmestere, mert félórás szünetet kell tartani a Carmina Burana közben, hogy növeljék a büfé bevételét (SzMo)
Bogányi Tibor így nem tudja vállalni a produkció dirigálását. A karnagy azt is nehezményezte, hogy a döntés előtt semmilyen szakmai egyeztetés nem volt.
márc. 3
17:24
Ókovács: Megoldjuk Bogányi távozását, mint ahogy a közönség élelemhez, italhoz jutását is (Telex)
Az Operaház főigazgatója szerint ehhez nem individuális, hanem magasabb horizontú, intézményi szemlélet kell.
márc. 3
18:57
Andy Warhol gépírónőjét magába szippantja a hatvanas évek New Yorkja (Könyves Magazin)
A Semmi különös felejthetetlenül okos és vicces regény felnőtté válásról, a női lét kihívásairól, tizenöt perc hírnévről, fantázia és valóság határáról és a saját hangunk megtalálásáról, miközben nagy egók szavai visszhangoznak a fülünkben. Olvass bele az utóbbi idők egyik legemlékezetesebb ír debütáló regényébe!
márc. 3
19:27
Gyász: meghalt a Star Wars és a Szörnyecskék sztárja (Blikk)
64 éves korában, egy szívroham következtében meghalt Mark Dodson, a Star Wars és a Szörnyecskék egykori színésze.
márc. 3
20:33
"Nem a büfének van Operaháza" – mondta Miklósa Erika az operaházi botrányról (SzMo)
Az nem szakmai indok, hogy a büfé bevételét növelni kell a szünetben - mondta az operaénekesnő. A főigazgató úgy döntött, hogy a Carmina Buranát kettévágva, félórás szünettel kell tartani, hogy növeljék a büfé bevételét.
márc. 3
21:21
Az Opera jogi lépéseket tesz büfébotrányt követően a távozó karmesterrel szemben (SzMo)
Bogányi Tibor állításával ellentétben volt egyeztetés a karmester és az Opera vezetése között - mondta Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója.

2024. március 4. hétfő

márc. 4
0:12
Meghalt Koncz András Munkácsy-díjas festőművész (Telex)
71 éves volt.
márc. 4
7:21
Elhunyt Vadász György, "az egyik utolsó, szívvel- és lélekkel alkotó polihisztor" (Infostart)
Családja körében 91 évesen érte a halál vasárnap délután.
márc. 4
8:15
Jennifer Garner gyerekeknek tartott felolvasásokat szerte az Egyesült Államokban (Könyves Magazin)
"Peti, a macska és én mozgalmas hat hónapot töltöttünk el együtt" – mesélte egy Instagram-posztban a Hirtelen 30 és az Igen nap sztárja, Jennifer Garner, aki a Save the Children szervezet kampánya keretében tartott meseórákat.
márc. 4
9:33
"mennyi elmondhatatlanság" – olvass bele Kabai Lóránt posztumusz kötetébe (Könyves Magazin)
A 2022 őszén, 45 éves korában elhunyt költő, szerkesztő, vizuális művész, Kabai Lóránt utolsó költeményei a Nimue és a Prae gondozásában jelennek meg. Részletek az el sem kezdett versekből.
márc. 4
10:09
"Megtettem, de nem akartam" – Teljesen lecsúszott a Maffiózók bombázó világsztárja: az OnlyFansen vetkőzött, így tudta kifizetni a jelzáloghitelét (Blikk)
Drea de Matteo a színészkedés helyett felnőtt-tartalmakkal kereste meg a kenyérre valót.
márc. 4
10:30
Ázsia leggazdagabb emberénél bulizott Mark Zuckerberg, Bill Gates és Ivanka Trump (Telex)
A talpalávalót Rihanna húzta, és mindenki indiai outfitben jelent meg a nyári luxusesküvőt megelőző háromnapos luxusmulatságon.
márc. 4
10:51
Megújult a Janikovszky Éva Történetmesélő Pályázat (Könyves Magazin)
A hagyományos meseírás mellett már képregényekkel, stop-motion kisfilmekkel és könyvajánló videókkal is lehet indulni a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Kiadó Janikovszky Éva előtt tisztelgő pályázatán.
márc. 4
11:27
Orwell disztópikus világában nőnek lenni maga a pokol (Könyves Magazin)
75 évvel ezelőtt jelent meg, de ma is népszerű, a magas irodalmat és a popkultúrát egyaránt behálózó mű az 1984, melynek egyes szereplőit, jeleneteit még az is ismeri, aki nem olvasta a szöveget. Orwell sötét disztópiája, a Szeretetminisztérium, a legnagyobb félelmeket valóra váltó 101-es szoba, a Nagy Testvér, a Gondolatrendőrség vagy a Kétperces
márc. 4
12:15
"Soha nem felejtem el, hogy milyen kedves volt hozzám" – Patrick Swayze tragédiája a mai napig feldolgozhatatlan: így gyászolja a kollégája – fotó (Blikk)
A 43 éves színész, producer, Jake Gyllenhaal még karrierje kezdetén, legelső fontosabb szerepeinél tartott, amikor 2001-ben, a Donnie Darko című pszicho-thrillerben a legendás Patrick Swayze-vel együtt tűnhetett fel, most pedig a néhai színész egyik legismertebb filmjének remake-jében kapott főszerepet.
márc. 4
13:03
Kate Winslet még sosem volt ilyen dögös! Íme, 5 dolog legújabb sikersorozatáról: indul A rezsim (Blikk)
Az HBO Max-on és az HBO-n március 3-án, hétfőn 20.00-kor debütál a hatrészes minisorozat. A Stephen Frears és Jessica Hobbs rendezésében készült produkcióban olyan ikonná vált színészeket láthatunk viszont, mint a főszerepet játszó Kate Winslet vagy Hugh Grant. Cikkünkben most sorra veszünk öt olyan dolgot, amit tudunk a hamarosan induló, Emmy-díjr

Keresés