A világhírű színész, aki Parkinson-kórral él, már hosszú évek óta kerüli a nyilvánosságot, azonban most kivételt tett: zokogott a közönség, amikor a Vissza a jövőbe sztárja kimászott a tolószékéből, hogy a pódiumnál állva mondhasson beszédet a BAFTA-díj-átadón.
Tompa Andrea közzétette egy korábbi esszéjét, melyben Alekszej Navalnij két szereplését elemezte, fókuszában a színjáték, a gonosz leleplezése és Navalnij üzenete állt. Az orosz ellenzéki politikus halálhírét február 16-án közölték az orosz hatóságok. Portrénkban arról írtunk, hogy Navalnij az utolsó lélegzetéig kitartott az elvei mellett, gyűjtésü
Tom Hanks megrázó részleteket árult el a 2000-es évek ikonikus filmjének, a Számkivetettnek a forgatásáról. A színészt nemcsak lelkileg rázta meg mélyen a szerep, de szó szerint majdnem belehalt a forgatásokba.
58 éves korában, 2024. február 14-én váratlanul elhunyt Paul Olchváry, aki többek között Bodor Ádám, Barnás Ferenc, Dragomán György és Jászberényi Sándor műveinek fordítója volt – írja a Litera.
A 2024-es BAFTA-díjátadón ismét lenyűgöző ruhákban jelentek meg a világsztárok. A brit Oscarnak is nevezett ünnepségen jobbára vörös ruhakölteményekben hódítottak a filmcsillagok.
Salvatore Esposito, a 38 éves olasz színész képes lehet Bud Spencer nyomdokaiba lépni az ikonikus filmek folytatásában? Hamarosan kiderül, mivel már elkezdődtek az új Piedone-sorozat forgatásai.
Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki politikus február 16-án közölt halálhírére nemcsak a különböző országok kormányai és az Eu vezető politikusai reagáltak élesen, hanem olyan emigrációba kényszerült orosz írók, újságírók is, mint Borisz Akunyin, Masha Gessen, Mikhail Hodorkovszkij vagy Dmitrij Muratov. Navalnijt egy szigorúan őrzött oro
A szingliségnek vége, de a függetlenségnek soha – foglalhatjuk össze Kéki Kata történetét, akit először az Állítsátok meg Terézanyut! című könyvben ismerhettünk meg, és aki a Kovácsné kivan című regényben elmeséli az anyává válásának történetét. Harcok a munkahelyen, az ágyban, a nőgyógyászaton, vagyis kis túlzással mindenhol. Rácz Zsuzsa visszatér
A hírt a csatorna programigazgatója jelentette be egy hétfői sajtótájékoztatón, ahol a TV2 új, Házasság első látásra című valóságshow-ját is ismertették.
Ismét világsztárokba botolhatnak a budapestiek: az Oscar-díjas Russell Crowe és a Bohém rapszódiából ismert, szintén Oscar-díjas Rami Malek ugyanis a múlt hét végén érkeztek Magyarországra a James Vanderbilt által rendezett Nürnberg című, a nürnbergi pert feldolgozó film forgatása miatt.
Március 14-én újra After-buli a Gólyában, a Palánta, Lenkke és a Cataflamingo koncertje után rendszerváltás előtti gitárzenéket pakol majd lemezről Fodor Dávid.
A három barátnő húsz év elteltével találkozik újra a negyedik társukkal. Mindez a múltjukkal való kényszerű szembenézéshez, féltékenységhez, haraghoz és végül gyilkossághoz vezet. A Bosszú tűsarkon című török sorozat az Izaura tv-n látható dupla epizódokkal minden hétköznap 21.00-tól. Ismétlés: másnap 12.10-től, illetve a Tv2 Play streamingoldalon
Színészi babérokra tör az ország egyetlen, már magántulajdonban lévő hattyúja, Totó. Az immáron világhírű keszthelyi csodamadár négy éve él együtt a gazdájával, Rigó Gáborral, akivel szinte mindent együtt csinál, a bevásárlástól kezdve egészen a konditermi edzésekig.
Egyre több produkció vállal arénakoncertet, a jelenség pedig a fesztiválokat és a klubokat is új helyzet elé állította. A Carson Coma szerint ez a generáció már készen áll a sportcsarnokok megtöltésére, a szakmai szereplők szerint pedig jót tehet az egész iparnak, hogy egyre nagyobb tömeg jut el minőségi koncertre.
Az Oscar-díjas filmrendező és Christine Baumgartner közel 20 év házasság után döntöttek úgy, hogy külön folytatják. A válást tavalyt véglegesítették is, a sárdobálás azonban azóta is megy.
Létezik egy magyar zenekar, a Crippled Fox, ami 15 év alatt alatt körbeturnézta a világot Dél-Olaszországtól Sao Paulóig. A két alapító rendőrhelikopterrel figyelt kalifornai buliról, brazíliai átverésről és fanatikus olasz rajongókról is mesélt.
Pénteken az orosz hatóságok bejelentették Alekszej Navalnij halálhírét, amit azóta a csapata is megerősített. Fél évvel korábban az orosz emigráns író, Borisz Akunyin kérdéseire válaszolva Navalnij a hazájához fűzött reményeiről, a családja és az irodalom iránti szeretetéről, valamint a gondolkodását formáló elvekről is írt. A kérdéseket Akunyin po
Öt éve robbant ki a plágiumbotrány a Beatrice egyik legnagyobb slágere körül. Az Azok a boldog szép napok egy brit banda számára hasonlít, amely egy évvel a magyar zenekar sikerdala előtt jött ki. A szöveget Nagy Feró írta, aki a plágiumvádra csak annyit mondott, hogy marhaság. Adódik a kérdés, hogy vajon miért 30 évvel a dal megjelenése után merül
Bezerédi Zoltán nap mint nap tapasztalja, hogy zsigeri előítélet él az emberekben. Új filmjében ő Lefkovics, a feleségét gyászoló bokszedző, aki nem nézi jó szemmel, hogy Izraelből hazatérő fia shivát készül ülni a családi házban. Bezerédi Zoltánnal állandó munkahelye, a Katona József Színház színészbüféjében beszélgettünk a zsidó szertartásokról,
A 4,5 milliárdos költségvetésű Most vagy soha! producereként adott interjújában az egykori zenetévés beszélt Orbánról, Petőfiről és arról is, hogy nem szereti a Testről és lélekről című filmet.
Bár hétvégén a 77. BAFTA-gála vitte el a reflektorfényt, magyar idő szerint hétfő hajnalban megtartották a 49. People's Choice Awards díjátadót is, ahol már Greta Gerwig Barbie-ja sem maradt üres kézzel.
Az utolsó nindzsaklán a Netflix legújabb keleti szerzeménye. Egy érdekes, már-már anime paródába illő élőszereplős családi akció-dráma. Úgy kell elképzelni, mintha a Hihetetlen családot animébe oltanánk.
Február 29-én Magyarországon is bemutatják a Dűne második részét. 2 és fél évvel az első rész megjelenése után jön a Dűne folytatása Timothée Chalamet és Zendaya főszereplésével. Az új film Frank Herbert 1965-ös Dune című regényének adaptációjának második része. Az írói sztrájk miatt csúszott a megjelenés, ugyanis már tavaly év végére várták a mozi
James Clavell 1975-ös regénye, majd az abból készített adaptáció alapvetően átírta, hogyan gondolkodik a nagyvilág Japánról. Sőt, divatba hozta az ország régi kultúráját, történelmét. A regényből 15 év alatt 15 millió példányt adtak el, és olvasók tömegei izgultak John Blackthorne angol tengerészért, akinek szemszögéből megismerjük az 1600-as évekb
Még egy holokausztfilm? Igen. Láttunk már ilyet? Aligha! Jonathan Glazer Oscar-jelölt filmje ugyanis ezúttal Auschwitz parancsokát és annak családját mutatja be, akiknek aranyélete van csupán néhány méterre a kb. 340 ezer ember halálát jelentő koncentrációs tábortól.