A Margaret Island zenekar idén lesz tíz éves, Lábas Vikiék pedig nemrég egy vadonatúj lemezzel is jelentkeztek. A 2014-ben alakult zenekar a Fonyódi Múzeumban adta első koncertjét – akkor még csak hárman voltak, és akusztikus hangszerekkel álltak a közönség elé. Egy év múlva első albumuk aranylemez is lett, és utána nem is volt megállás: Fonogram-d
Megjelent Wolf Kati Felemás című dala, amelyből részletet mutattunk a Reggeliben. A nyolcvanas évekbe repít vissza a hangulata, a dalszöveget az énekesnő írta. Wolf Kati azt vallja, hogy a zenének ki kell szakítania az embert a hétköznapokból, és a koncerteknek az a célja, hogy a közönség megfeledkezzen a mindennapi nehézségekről. Mit szeretett a n
Eljött a pillanat, amire már hosszú évadok óta vártak a Való Világ rajongói: újra itt a Beszavazó Show, ahol a nézők szavazatai döntik majd el, hogy ki csatlakozhat a villalakókhoz. Utoljára erre 2011-ben volt példa, akkor a VV5-ben Shadi és Eszter kapták a legtöbb voksot, így mostanáig ők voltak a két utolsó játékos, akiket a nézők küldhettek be a
Déri Norbi gondoskodott róla, hogy ne egy hagyományos tárlatnyitóval lepje meg a moziaula nagyérdeműjét. 32 fotójának pár szereplője "életre kelt", és élőben is bepózolt úgy, ahogyan azt Norbi optikája megörökítette. De nemcsak emiatt volt különleges az eklektikus, színekben és fotótémákban pompázó tárlat: a címválasztás üzenetében is.
Alaposan megkavarodott a mezőny a Riverside Baja első két speciálszakasza után. Péntek este Miroslav Zapletal áll az élen, előnye több mint 3 perc Lónyai Pál előtt.
A jó idő és a telepítések miatt megszaporodtak a szabálysértők áprilisban az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület (ÉMHE) által kezelt vizeken. Az elmúlt hónapban rekordszámú elkövetőt értek tetten a halőrök. A 13 renitens között akadt orvhorgász és orvhalász is, sőt még olyanok is, akik egyszerre valósították meg mindkettő cselekményt – közölte kö
Hogyan kelt életre Újbuda megannyi legendája, jó sztorija és történelme május 4-én? Merülj el a forgatagban és egy szép májusi délután eseményeiben a KultBazaar fotóival! Fotós: Szőke Péter és Polyák Attila
Sokan szeretik, ha vasalás, főzés közben szól valami a háttérben. Valami, ami eltereli a figyelmet a házimunka időigényességéről és a monotonitás unalmáról, de mégsem annyira, hogy leüljünk miatta a televízió elé. Ezúttal olyan műsorokat hoztunk, amik tökéletesek erre a feladatra – nem csak emberek számára.
A Vígszínház tehetségével őszintén beszélgettünk halálról, színpadi vetkőzésről, szorongásról, elmondta, milyen votl Liam Neesonnal dolgozni, és milyen nagynevű magyar rendezőkkel fog együtt dolgozni a következő évadban.
Bánhidi Lilla a Sorsod Borsod című regényével 2023-ban a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A töltőm ott maradt címmel mostantól egy éven át ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a harmadik rész.
Stephen King az elmúlt ötven év egyik legmeghatározóbb írója, popkulturális alakja. Első regénye, a Carrie véres, de érzékeny történet egy kamaszlányról. Hallgasd meg podcastunkat, amiben kitárgyaljuk a pályaindító könyvet!
Az amerikai jog, társadalmi igazságtalanságok, hatalmi játszmák, fekete humor: a Netflix új minisorozata sokakat kiakaszt majd, mégis üdítő, hogy mennyire nem veszi magát komolyan.
Globális ökoterror, bevándorlási válság, hanyatló Nyugat és persze a kiégett fehér középosztálybeli férfi. A Megsemmisülni című nagyregény sokáig olyan, mintha Houellebecq önmaga epigonja próbálna lenni, hogy aztán egy emlékezetes kanyarral univerzális következtetések felé vezesse el az olvasót. Kritika.
Nemo a The Code című számmal nyűgözte le a résztvevő országok zsűrijeit, és a közönségtől is elég szavazatot kapott, hogy magabiztosan győzzön. A helyszínen zajló palesztinpárti tüntetések ellenére balhé nem volt, de az izraelieket jól hallhatóan lehurrogták, mikor a pontjaikat osztották.
Tegnap ünnepelte születésnapját a magyar színházi és filmes közeg egyik legszexibb színésznője, Kovács Patrícia. A színésznőről szinte senki nem tudná megmondani, hogy már 46 éves, a magyarok a lábai előtt hevernek minden alakítása után.
Ahogy tavaly, idén is szomorú visszhangja volt az olvadó gleccserek okozta károknak. Számos császárpingvin-populáció fiókái megsínylették a letöredező jeget. A hír ráébreszthet bennünket, hogy hiába olyan édesek ezek a szárazföldön ennivalóan ügyetlenkedő madarak, az életük közel sem könnyű eltűnőben lévő életterük miatt.
Ha szereted a könyvekről szóló podcastokat, akkor a Tavaszi Margón a helyed: öt élő felvételen is részt vehetsz. A témák az első könyvektől a gyereknevelésen át a budapesti nők irodalmi szerepéig terjednek.
Heti streamingajánlónkban nyugdíjazott bérgyilkosoké és gyilkososat játszó dúsgazdag fiataloké a főszerep. Még jó, hogy a Mosoly Zrt. munkatársai azon dolgoznak, hogy kevesebb ember válassza a halált.
A legújabb előzetes nemcsak egy másik szemszögből enged bepillantást a várható műsorba, hanem megerősíti azt is, hogy a kedvelt széria anime-változata még idén megérkezik.
Legújabb nőtörténeti kötetében Szécsi Noémi azt járja körül, milyen lehetőségei voltak a nőknek a századforduló magyar társadalmában, ha a boldoguláshoz nem akartak/tudtak kizárólag a házasságra hagyatkozni. Most elolvashatsz egy részletet a könyvből.
Az énekesnő bő fél éve még csak a Petőfi TV-től állt fel, de szombaton, a SzerencseSzombat legutóbbi adásában könnyek között búcsúzott a nézőktől, mert az egész közmédiának hátat fordít.
Az Ezt senki nem mondta! című podcastban ismert emberek mesélnek szülővé válásuk örömeiről és nehézségeiről, valamint a gyerekvállalás és az alkotás, önmegvalósítás kapcsolatáról. A nyolcadik epizóddal véget ért az első évad, most egy helyen megtalálod az összes adást.
"Nem volt ízlése Erdős Péternek, abszolút nem érdekelte a zene. Elaludt rajta, vagy lehalkította, ha hangos volt" – mondták ismerői a Kádár-kori zeneipar teljhatalmú uráról. Amint azonban a popcézár eltűnt a színről, tömegesen alakultak a cégek a lehetőségek kiaknázására. Hogy milyen feltörekvő zenekarok, milyen felejthető dalokkal jelentkeztek a k
De kié lesz a kutya? – ez a tréfásnak szánt, ám fontos kérdés a címe annak a válási komédiának, amelyet az Orlai Produkció mutatott be a Belvárosi Színházban. Egy német film sztoriját vitték színpadra. Bár műfaja szerint nevettetni akar, a darab fontos kérdéseket boncolgat – és a nézők életét is bevonja az előadásba.