A Muzsikáló Magyarország 2024 program részeként megvalósuló lehetőség jelentőségéről Lakatos Miklós prímás beszélt az M5 kulturális csatorna vendégeként.
Az idén 79 éves George Miller nem egy szívbajos filmes: "röpke" kilenc évvel A harag útja után "máris" itt van a Furiosa: Történet a Mad Maxből, amelynek címe rögtön helyreteszi azokat, akik továbbra is Max Rockatansky figuráját várják. Mivel ez most nem az ő útja.
A vegetáriánus és vegán étkezés még akkor is kifejezetten jó hatással van az egészségünkre, ha nem köteleződünk el mellette teljesen – derült ki egy átfogó kutatásból. A hír mellé 4 szakácskönyvet is ajánlunk növényi alapú receptekkel.
Az idén színes színpadi műsorral, neves fellépőkkel, gyermekprogramokkal, családi programokkal, tárlatvezetésekkel, kézműves vásárral is várják az érdeklődőket.
A nagysikerű Bolyai után öt évvel megjelent Láng Zsolt legújabb regénye, Az emberek meséje. Ennek apropóján beszélgettünk a szerzővel méhekről, véletlenről és apa-fiú kapcsolatokról. Fotók: Valuska Gábor
Háy János új regényének szereplői közt találsz két töritanárt, három színésznőt, három magyartanárnőt, két pszichológust, egy sátoraljaújhelyi könyvtárost és magát az elbeszélőt is, meg persze egy csomó aranyos kis háziállatot.
A Kristály Színtérben rendezik a 2024-es Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált május 23. és 25. között. Ez szokás szerint azt is jelenti, hogy a szerkesztőségünk szinte kiköltözik a Margitszigetre. A következő napokban egyenként eláruljuk, kinek milyen programok keltették fel az érdeklődését. Harmadikként Kolozsi Orsolya válogatása következik.
AppleTV+ lejtmenetben? Már a második párhuzamos-dimenziós sci-fijük, ami valahogy nem működik. Pedig most egy sikeres könyvet adaptáltak. Akkor hol a hiba?
Harcolnak a hollywoodi sztárok azért, hogy visszahozzák Kevin Spacey-t. Sharon Stone, Liam Neeson és több más híresség most nyilvánosan szólalt fel a botrányos múltú színész érdekében, mondván, hogy Spacey egy nagylelkű és kedves ember, és megérdemli, hogy újra szerepeljen a mainstreamfilmekben és sorozatokban.
2021 egyik nagy szenzációja volt Frank Herbert: A Dűne című sci-fi sikerregényének második filmfeldolgozása. Az 1984-es első adaptáció is nagy port kavart újszerű világával, de közel sem akkorát, mint a több mint két órás, HBO-n is elérhető mestermű. A tudományos fantasztikum és a posztapokaliptikus jövőképek szerelmesei igazán elmerülhettek a film
A tavaly indult Unicum Akusztik legújabb adásának főszereplője T. Danny. Magyarország egyik legfelkapottabb fiatal előadója a zenésztársaival, valamint a Follow the Flow zenekar frontemberével, Szakács Gergővel együtt szerepelt a gyógynövénylikőr-márka egyedülálló látványvilágra és hangzásra építő zenei projektjében. A Tököli Reptér grandiózus hang
Brad Pitt arról beszélt egy interjúban, hogy hogyan dolgozza ki a különböző akcentusait a szerepekhez. Hollywood egyik legnagyobb csillaga egyébként imád a kiejtésével játszani.
Bujtor István személye elválaszthatatlanul összefonódott a Balatonnal. Szenvedélyes vitorlázó volt, de ő volt az a színész, aki megteremtette saját balatoni alteregóját, az ösztöneit és saját igazságérzetét követő zsaru, Ötvös Csöpi figuráját. Fia, Bujtor Balázs ugyan nem követte őt a színészi pályán, de a Budapesti Fesztiválzenekar hegedűművészeké
A mintegy nyolc évtizedes életutat megfilmesítő Nem lehet két hazád című alkotás forgatókönyvírója Turczi István, rendezője Szalay Péter, producere Csáky Attila – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken.
Váratlan és óriási sikerrel robbant be a Netflix kínálatába április 11-én a Szarvasbébi (Baby Reindeer) című 7 epizódos vígjáték-dráma-thriller minisorozat, amely nehéz témákat tárt a nézők elé, olyanokat, mint a zaklatás vagy a szexuális erőszak, a legijesztőbb mégis az, hogy a produkciót valós esemény ihlette, és az a színész játssza benne a fősz
A Jóemberek gazdag iróniával, a főváros és vidék között tévelygő szereplők életén keresztül festi meg Magyarországot. Van esély a hazatalálásra? Működhet úgy egy párkapcsolat, ha senki sem tudja, hol a helye? Olvasd el a Prae gondozásában megjelent regény egy részletét!
A Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész 92 éves volt. A kaliforniai Santa Monicában elhunyt színész halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be
A három testőr alkotóinak új kosztümös filmjét a 77. Cannes-i Filmfesztiválon láthatja először a közönség. A Monte Cristo grófja várhatóan ősszel kerül a hazai mozikba, a magyar előzetes viszont már most megérkezett.
Bizonyos dolgokra csak később jövünk rá, többnyire véletlenül. Előfordul, hogy ráfekszünk a szemüvegünkre, ezért nem látjuk tisztán a világot magunk körül. Pedig ott lapul a zsebünk mélyén a kulcs. Erről is szól Kukorelly Endre 32. kötete
Bukowski rajongóit és életrajzíróit évtizedekig foglalkoztatta néhány levél, amelyeket állítólag a nácik és Hitler támogatásáról írt – csakhogy ezeket a leveleket soha, senki nem látta. Aztán 2023-ban egy kutató teljesen véletlenül megtalálta őket. De mit bizonyítanak?
A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd – a húsvét és a karácsony mellett – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.
Egymást követték a hollywoodi sztárok a 77. cannes-i fesztivál péntek esti díszbemutatóin, ahol többi között a kétszeres Oscar-díjas Emma Stone és Willem Dafoe, majd Richard Gere és Uma Thurman vonultak fel a vörös szőnyegen, a 85 éves Francis Ford Coppola pedig bejelentette, hogy új filmet forgat.