A Magyar Nemzeti Galéria fantasztikus art deco kiállításáról ezúttal olyan használati tárgyakat, divatcikkeket, műalkotásokat mutatunk, amelyek éteri stílust vittek a 20. század elején a polgári hétköznapokba. Tegyük a kezünket a szívünkre: hol vagyunk ma ettől a magától értetődő eleganciától?
Háromórás szuperhőskalandok, végtelen CGI-orgiák, amik alatt kétszer is elfogy a popcorn, és szinte a klinikai dehidratáltság állapotába kerül a néző. Régen sokkal rövidebbek voltak a mozikba kerülő, nagy sikerre számot tartó blockbusterek, mint manapság. Nem véletlen, hogy ez megváltozott. De vajon tényleg indokolt 175 percig nyújtani Batman kalan
A 20. század nagy tanulsága a magyarság számára, hogy időtállóan érdemes építkezni, a megmaradáshoz éppen ezért nem elég nagyszerű épületeket építeni, hanem közösségeket kell létrehozni -–mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Leányfalun, ahol átadták a Ravasz László Emlékház, Egyházi Gyűjtemény és Rendezvényközpont épületét és meg
Április 24-én te is csatlakozhatsz a Nemzeti Színház és az Ökumenikus Segélyszervezet összefogásához, és adományoddal támogathatod a háború elől menekülőket.
A Hegyvidéki Kipakoló egy közösségi piac, ahol a helyi lakosok kínálnak használt ruhákat, tárgyakat, könyveket és eszközöket a budai zöldövezet utcáin.
Idén először rendezik meg a Toppantós napot, ahol mindenki élményt szerez: játszik, énekel, táncol, és olyan programokon vesz részt, amelyek a család minden tagjának örömet okoznak.
A lúgos orvos eseteként elhíresült bűncselekményt, Renner Erika történetét írta meg tényregényként Mérő Vera. Az újonnan induló Felhő Café Könyvek kiadó első kötetéről beszélgettünk a szerzővel.
Ha Radics Béla Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban születik, akkor világsztár lett volna, de ő Angyalföldön élt egy szobakonyhás lakásban a Tripolisz szélén. Ez azonban nem zavarta abban, hogy úgy éljen, mint egy rocksztár. Nem törődött a hétköznapisággal, csak a zene érdekelte, és legendás hangszere, a bíbor Gibson gitár.
Szegeden a Palánk városrész 112-es földszintes házában született Huszka Jenő 147 évvel ezelőtt, 1875. április 24-én. Ő volt, aki elsőként megdöntötte az angol, a párizsi és a bécsi operett kizárólagos uralmát, és ezzel új lehetőségeket nyitott, az őt követő magyar komponisták előtt.
A tárlat a magyarországi zsidó gasztronómiatörténet forrásait állítja a középpontba: szakácskönyveket, kéziratos receptgyűjteményeket, tárgyakat és dokumentumokat, amelyek segítségével bepillanthatunk a hagyományos zsidó étkezési kultúra hazai történetébe.
Kassák Lajos munkásságának egyik meghatározó, korai eseményét állítja középpontba, és elemzi új szempontok és források bevonásával a Kassák Múzeum Úton 1909: Kassák, Szittya, hosszú versek, rövid forradalmak című új kiadványa.
Az argentin María Gainza Látóideg című könyve nehezen kategorizálható mű: egyszerre autofikció, esszé, kritika és óda Buenos Aireshez. Tizenegy történetén keresztül újra látni tanulunk. Olvass bele!
A hamuban sült pogácsa mágikus útravaló, ugyanúgy, ahogy a mesék, a történetek is szellemi muníciót jelenthetnek, az embert egész életében elkísérő „betevő falatok” lehetnek. A mesék sokoldalúságát szerencsére régóta nem kell bizonygatni senkinek: ezek a szövegek nemcsak szórakoztatnak, tanítanak, nevelnek, hanem a nehéz helyzetek feldolgozását is
Ha valaki hajlandó magas összegeket kifizetni a zenekaroknak, akkor abba nem lehet belekötni, mert az olyan, mintha azon méltatlankodnánk, hogy valaki miért fizet mondjuk ötven millió dollárt egy festményért. Czutor Zolit a Reggeliben a műsorvezetők annak kapcsán kérdezték, hogy nemrég kiderült, akár 6-7 millió forintot is elkérhetnek egy fellépésé
Szigorú szabályokat hozott az előadóművész, de azt mondja, kifizetődő: nagyobbik, negyedikes gyermeke nagyon sokat olvas, és azért, mert tőle vesz példát, aki szintén bújja a könyveket. Férjével a gyermeknevelésben szabott korlátokról beszéltek, kitérve, hogy még egyik gyermeküknek sincs mobiltelefonja, de ha lesz, annak használatához biztosan vala
Május 10-ig bárki szavazhat a Libri irodalmi díj jelöltjeire, mi pedig - ahogy tavaly is - szubjektíven és szerkesztőségileg érvelünk az esélyesek mellett. 10 jelölt - 10 személyes kampánybeszéd következik.
Kézenfekvő a kérdés, hogy mit csinál a diakónus, és nem mondhatom, hogy James McBride regényében megkapjuk a minden igényt kielégítő választ, sőt. Annál többet tudhatunk meg arról, hogy milyen volt az élet a hatvanas évek végén Brooklynban egy olyan lakótelepen, ahol már nem olaszok, írek és zsidók, hanem afro- és latin-amerikaik voltak többségben.
Egy városnak annyi arca van, ahányan megfordulnak benne, és mint egy jó könyvből, mindenki kiolvashatja belőle a saját történetét. Könyves Séták címmel indított programsorozatunkkal Budapest felfedezésére invitálunk, amihez klasszikus és kortárs irodalmi művek adják az illusztrációt.
Egy városnak annyi arca van, ahányan megfordulnak benne, és mint egy jó könyvből, mindenki kiolvashatja belőle a saját történetét. Könyves Séták címmel indított programsorozatunkkal Budapest felfedezésére invitálunk, amihez klasszikus és kortárs irodalmi művek adják az illusztrációt.
A magyar filmgyártás nagy korszakának felejthetetlen alkotásai és szereplői még ma is elkápráztatják a közönséget, a régi magyar színészlegendák legtöbbjének azonban a kirobbanó sikerek mellett sokszor szomorú sors jutott. Megemlékezünk a magyar film 1930–1940-es évek ikonikus alakjairól.
A nyolcadik évaddal folytatódnak a Dankó Klub koncertjei, amelyek határon innen és túl találkozási pontot és élő zenés kikapcsolódást jelentenek a Dankó Rádió törzshallgatóinak valamint a nóta és az operett műfaj kedvelőinek. Az eseménysorozat első állomása a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár lesz.
Karrierváltás, újrakezdés vállalkozóként, otthonról végezhető, rugalmas munkák, énmárka építés. Többek között erről is szó lesz a május 13-i Női váltó Fesztiválon Budapesten. Az egész napos rendezvényen szépségsarok is várja a fesztiválozókat.
Pályája csúcsán Zámbó Jimmy az amerikai Warner Music Group magyar alkiadójánál, a Magneotonnál írt alá lemezszerződést, halála után pedig még világrekordot is döntött azzal, hogy egy rövid ideig az ő 13 albuma állt a lemezeladási lista első 13 helyén. Sajnos ezt az elképesztő sikert pont ő nem érhette meg, pedig minden vágya az volt, hogy világsztá
Anyák napjához kapcsolódva egy népzenei koncertre és az azt követő előadásra és műhelyfoglalkozásra invitálnak anyákat, nagymamákat és természetesen minden érdeklődőt.
A Kossuth- és Prima Primissima-díjas Muzsikás együttes tradicionális táncháza magyar néptáncok, népdalok, mondókák tanításával várja a kisgyerekes családokat.