A Legendahántás olyan, a magyar irodalommal kapcsolatos népszerű tévhitekkel és kérdésekkel foglalkozik, mint hogy vajon elszavalta-e Petőfi a Nemzeti dalt 1848. március 15-én? Honnan származik az Arany Jánosnak tulajdonított mondás, hogy „gondolta a fene”? Tényleg nadrágban járt Szendrey Júlia?
Mátyás király és a török basa címmel Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas tudós, néprajzkutató, egyetemi tanár által 70 éve gyűjtött, eddig a nyilvánosság előtt ismeretlen népmesékből jelent meg kötet, amelyet szerdán, a kutató 90. születésnapján mutattak be a Petőfi Irodalmi Múzeumban, írja az Mti.
Az Eszenyi-ügyről és a Vígszínház társulatán belül lévő politikai törésvonalakról beszélgettünk, de szóba került az is, hogy most nem Lady Machbetre van szüksége a közönségnek.
Csepregi Éva a Duna Televízió műsorában elárulta az együttes sikerének összetevőit és a saját színpadi specialitása, a kétlábas óriási ugrás titkát is.
Érkezik az Anilogue, ami ismét a világ animációs filmgyártásának legjavát hozza Budapestre. Meghallgathatjuk a Grecsó fivéreket, töprenghetünk Szendrey Júlia sorsán vagy a közéleti nyilvánosság helyzetéről a Facebook korában. Ezeket a programokat ajánljuk ezen a héten.
Nella Larsen közel száz éves történetét előbb ismerhetjük meg a képernyőről, mint papíron magyarul. Irodalmi berkekben ez sajnos nem kuriózum. A Passing érzékeny adaptációját Rebecca Hallnak köszönhetjük, aki egy évtizedig csiszolgatta, mielőtt képernyőre álmodta. Larsen hősnőinek szereptévesztésében egy korszak kiútkeresése tükröződik. Mozgóképes
Ténykönyv, amely nem politizál, hanem nyilvánosságra hozza és elemzi az adatokat – mondta az InfoRádiónak A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában című kötet szerkesztője, Békés Márton.
A természetvédelem, a klímaváltozás, a fenntarthatóság, a zöld életmód iránt érdeklődők és elkötelezettek találnak újdonságokat és csemegéket a programjukban.
Presser Gábor Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész egykori bandatársa, Benkő László halálának első évfordulójáról emlékezett meg tegnap. Mint tudott, az Omega sztárja hosszú betegeskedés után, 77 éves korában távozott.
Majka és Horváth Tamás többször is bebizonyították már, hogy milyen tehetséges zenészek. Bár legújabb daluk, a „Nekem te ne” csak tegnap este jött ki, máris 14. a felkapottak listáján.
A vége felé közeledik Jane Austen életművét feldolgozó sorozatunk, Az Austen-projekt. A Büszkeség és balítélet, az Értelem és érzelem, A mansfieldi kastély és A klastrom titka után az ötödik rész témája az önkéntes házasságszerző Emma Woodhouse regénye, az Emma lesz.
A Digitális Irodalmi Akadémia (Dia) online megtartott 2021. évi tagválasztásának eredményeként négy fővel bővül a testület, áll a Dia csütörtöki közleményében.
November 21-én 18 órai kezdettel rendezik meg az idei Versünnep gálaműsort a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében. Az izgalmas produkciókat és különleges meglepetések tartogató esemény személyesen, illetve a Versünnep YouTube csatornáján is megtekinthető lesz.
A Covid valamennyiünk életét kibillentette a megszokott kerékvágásból. De vajon hogyan tekintünk ezekre a változásokra, veszélyként vagy esélyként? Ezt a kérdést járja körül új könyvében Jakupcsek Gabriella, aki a karanténidőszak alatt is végig dolgozott, közérzeti talk show-ja adásaiban folyamatosan tudósítva mindarról, ami a járvány és a lezáráso
Egy különleges könyv Kiss Noémi tollából barátságról, bátorságról, bálnákról és a világvégéről. A Bálna és a Srác egy igazi, északi hangulatú lírai meseregény. Olvass bele! Fotó: Szöllősi Mátyás
„Soha többé olyan karácsonyt, mint a tavalyi!” Anya, Apa és a három gyerek már előre retteg advent időszakától, mert jól emlékeznek a tavalyi karácsonyra. Akkor semmivel sem készültek el időben, a vendégek túl korán érkeztek, ráadásul egy tepsi isler is odaégett. De idén minden másképp lesz, dönti el a tízéves Emma. Zágoni Balázs új könyvéből mutat
Elinának minden évben vissza kell térnie lappföldi szülőhelyére, hogy június 18. előtt kifogja ugyanazt a csukát a helyi kis tóból. Az élete múlik rajta. Ezúttal azonban nem a tervek szerint alakulnak a dolgok. Az idő egyre fogy, és a csuka még mindig úszik. Kiderül, hogy a lányt gyilkossággal gyanúsítják, egy rendőr is a nyomában van. Ezenkívül sz
Közeledik advent időszaka, amikor minden az ünnepvárásról szól. Hogy könnyebb legyen a karácsonyi hangulatba belerázódni, most öt olyan könyvet ajánlunk, amivel érdemes bekuckózni a hideg, téli napokon.
A jövő feltárását és legfontosabb kérdéseit célozta meg az Mvm Future Talks csütörtöki online rendezvénye, ahol a témában jártas szakemberek vitatták meg, mit gondolnak adatbiztonságról, önvezető autókról, kiberbíróságokról vagy éppen arról, hogy feltölthető-e felhőbe a tudatunk. A beszélgetés résztvevője volt Andy Weir amerikai író, A marsi című
A Magyar Hospice Alapítvány 30 éves lett, ennek alkalmából Most múlik címmel antológiát jelentetett meg (itt beleolvashatsz), amiben 30 magyar szerző szövegei olvashatók az emberi méltóságról. Az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon Hevesi Judit, a kötet szerkesztője kérdezte Dr. Muszbek Katalin pszichiátert, a Magyar Hospice Alapítvány igazgatóját, Kar
Isabele és Liudas, valamint a beteg gyermekük, Gailius életét visszavonhatatlanul felforgatja, amikor örökbe fogadnak egy kisfiút. Az új helyzet egész életük újragondolására készteti őket, mígnem egy tragédia mindent végérvényesen megváltoztat. Mutatunk belőle egy részletet!
José Antonio Cotrina neve az ifjúsági és a Young Adult korosztály számára alkot sci-fi, fantasy és horror műfajban. A Vörös Hold ciklus második részében fény derül a titokzatos város, Rocavarancolia történelmére ugyanúgy, ahogy a Földről elrabolt gyerekek várható sorsára is. Olvass bele!
Mindenkinek volt egy első. Olvasóként mindig az újabb és újabb könyveket várjuk kedvenc íróinktól, költőinktől, de megfeledkezünk arról, milyen volt az első könyvet megírni: kiállni és megmutatni, ami addig csak titokban készült, majd elengedni a szöveget. Az Első című podcast vendége: Tompa Andrea, A hóhérok háza című regény írója.
Hegyi Ede A senki című regényével a top3-ban végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Gyerekkorunk című tárcasorozatának ez a nyolcadik része.
Walter Scott és a francia romantikus regényírók munkássága nagy hatást gyakorolt Henryk Sienkiewiczre. A példájukat követve vágott bele a lengyel író a történelmi regények írásába. 1884-88 között jelent meg híres trilógiája, a Tűzzel-vassal, az Özönvíz és A kislovag. A filmváltozatok péntek esténként a Duna Tv-n peregnek. (Özönvíz: november 19. és
Ma már nem nagyon látni nagyszerű filmplakátokat, de nem volt ez mindig így, a mozi hőskorában (nyolcvan, kilencven évvel ezelőtt) még igazi, kézzel festett remekművek születtek. Ha lapul egy ilyen a fiókjában gazdag embernek mondhatja magát
A nagyszabású Indiai Nemzetközi Filmfesztivál a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége által A-kategóriásnak minősített 14 filmfesztivál egyike, Berlin, Cannes és Velence mellett.
Szombat este ezredik alkalommal csendül fel a Vígszínházban a Fényév távolság, a Valahol vagy épp a Szilvásgombóc, A padlás című ikonikus musical évtizedek óta kedvelt dalai. Az előadás sikere nem egyedülálló a magyar színháztörténetben, A dzsungel könyve és a Macskák is túl van már az ezredik előadásán.
Virtuóz előadások, új és visszatérő tehetségek, ritkábban hallott hangszerek, sok-sok mosoly és örömkönnyek a Duna Televízió klasszikus zenei tehetségkutatójában.
A dalaiból többet meg lehet tudni róla, mint a közösségi médiából – állítja a háromszoros Petőfi Zenei Díjas Bagossy Brothers Company frontembere, Bagossy Norbi.
Bizarrul hangzik, de szeretem a Pokoli torony (szombat, Duna, 19.40) című filmet. Szerintem minden idők legjobb katasztrófafilmje. A műfaj elsőrangú darabjához illően felvonultatja annak valamennyi erényét, fordulatát, figuráját.