1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Ugyanezen a napon született 1900-ban a magyar irodalom egy másik nagy alakja, Márai Sándor is.
Titkon mindenki szuperhős. Például a 14 éves Billy Batson is, akit az öreg varázsló emel ki a szürke egyhangúságból. Képregényes története filmre kínálkozott, ráadásul ez az első alkalom, hogy ilyen formában kel életre a vetítővásznon.
Nagyon nehéz dolog objektíven írni egy olyan mesekönyvről, amelyik az életút talán legfogékonyabb részében, a gyermekkorban került bele a tudatunkba – és a tudatalattinkba is.
Az Iparművészeti Múzeum a Várkert Bazárban nyíló első kiállítása Értékőrzés, értékteremtés a 21. században címmel májusban lesz látható – hangsúlyozta Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója.
A Cinemira nemzetközi gyerekfilmfesztivál a gyerek- és ifjúsági film fontosságára hívja fel a figyelmet, immár második alkalommal, április 12. és 14. között az Akvárium Klubban.
A Várkert Bazár Testőrpalotájában rendezhet kiállításokat a felújítás alatt álló Iparművészeti Múzeum, a két intézmény együttműködési megállapodását szerdán írták alá.
A Karthago együttes ma Magyarországon, sőt Európában is, az egyetlen olyan aktív rockzenekar, amelynek tagjai az 1979-es megalakulásuktól kezdődően, a mai napig is az eredeti felállásban muzsikálnak.
Nem feltétlenül mondanánk, hogy a Fonogram-balhé valamiféle lavinát indított el, és most mindenki klipeket csinál, hátha díjat kap, mert nincs sok köze ahhoz, ami most következik, hacsak annyi nem, hogy ez is oda fog verni, mint Krúbi számai, csak másképp.
Nemeskürty és Várkonyi követendő utat mutat a ma filmgyártásának is: a történelmi és irodalmi alapokkal rendelkező magyar filmek meg fogják találni az utat a magyar közönséghez.
Színházi előadások, irodalmi estek, versbusz, koncertek és irodalmat népszerűsítő pályázatok színesítik többek közt idén a magyar költészet napja programjait.
A Versmaraton megnyitóján első alkalommal adták át a Magyar Írószövetség Debüt díjait. Az elismerést három fiatal elsőkötetes szerző, Nagy Lea, Pataki Tamás és Voloncs Attila vehette át.
A magyar költészet napjának tiszteletére négy büntetés-végrehajtási intézetből összesen hét elítélt szavalta el József Attila A hetedik című költeményét. Az eredmény magáért beszél. Meghökkentő, kicsit kísérteties, de nagyon emberi.
Mézgáék a békés Kádár-kor, a gulyáskommunizmus társadalmának tipikus alakjaiként 1968-ban léptek be az otthonokba. A középszer térnyerésének időszaka ez, a kiszámítható biztonság ideáltipikus évtizedei.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: 2016 óta immár harmadik alkalommal rendezik meg az Arab kultúra napját, amely hagyományosan kiemelkedően fontos eseménye a magyar-arab kapcsolatoknak
Hegedűs a háztetőn hegedű, hithű és huncut bölcsességek nélkül? Ezt kínálta a baseli Ballet Theater társulata a Budapesti Tavaszi Fesztiválra szerdán este az Erkel Színházban, tomboló sikert aratva.
Soltész Miklós arra kérte a nemzetiségi és egyházi vezetőket, nyújtsanak segítséget abban, hogy a Kárpát-medencének ez a része megmaradjon nemzetiségeiben sokszínűnek.
2016-ban jelent meg a fiatal író első regénye, több folyóiratban publikált verset, kisprózát, jelenleg az Elvásik a török félholdcímű áltörténelmi kalandregényét írja.
A Nemzeti Színház igazgatója, Kossuth-díjas rendező vehette át Ferencváros József Attila-díját a Gát utcai József Attila Emlékhelyen csütörtökön, a magyar költészet napján Bácskai Jánostól, a IX. kerület polgármesterétől.
Újabb fantasztikus videó érkezett a költészet napja alkalmából, ezúttal sportos berkekből: a csinos röplabdázó, Szakmáry Gréta csillogtatta meg tudását.