Van-e szörnyűbb gondolat annál, hogy saját gyermekünket kell feláldoznunk? Ábrahám és Izsák története köré építette fel előadását Röhrig Géza a Nyitott Műhelyben.
Miért maradt Horvátország a több millió dollárt érő Seuso-kincsek nélkül, és miért kerültek azok a magyarok kezére - címmel közölt terjedelmes cikket a Vecernji List című legolvasottabb horvát napilap vasárnapi számában.
A színházi élet egyik rangos szakmai elismerését Ascher Tamás, a Gábor Miklós-díj bizottság elnöke adta át vasárnap, Gábor Miklós születésének 100. évfordulóján.
Nagy Bogit többen a Dal 2019 mezőnyéből ismerhették meg, aki első dalával - mindössze tizenhat évesen - egészen a döntő fináléjáig menetelt. Bogi a fiatal kora ellenére már tőbb nagy tv showt menetelt végéig és bizony a tehetsége más ismert dalokban is megmutatkozott már, bár ezt mi nem biztos, hogy észrevettük.
Negyven éve dübörögnek az elefántok. Április 13-án Aréna-koncerttel ünnepel legendás zenekar, és erre időzítve jelent meg az együttes új stúdióalbuma is, Együtt 40 éve címmel.
Bohócok, golyóakrobaták, kutyaszámok — a múlt század eleji cirkuszok hangulatának megfelelően válogatta össze a Repülőcirkusz című műsor artistaszámait Kristóf Krisztián artistaművész, rendező.
Eötvös Loránd a 19. századi magyar tudóstársadalom kiemelkedő alakja volt, aki a gravitációs tér térbeli változásának mérésére szerkesztette meg a világhírűvé vált torziós ingáját.
Napok óta megy a nyilvános üzenetváltás Majka és a Fonogram szervezői között. A népszerű rapper némileg kiakadt azon, hogy nem kapott díjat a gálán, a MAHASZ viszont nem tartja túl elegánsnak a zenész megnyilatkozásait. Derítsük ki hát, mi is a helyzet azzal a két dallal, ami a hip-hop kategória díjának odaítélése körüli háborút kirobbantotta.
Ötödik alkalommal rendezi meg április 22–27. között a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia Egyesület az NMHH Médiatanácsa és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.
Tuzson Bence sajátosan a magyar építészet megteremtését szorgalmazta, hangsúlyozva, hogy mindez nem lehet a nyugati minták szolgai másolása vagy anakronisztikus utánzás.
Az Andrássy úti dalszínház rekonstrukciója még zajlik, ezért a közönség az Erkel Színházban és az Eiffel Műhelyházban, valamint turnékon találkozhat az Operaház produkcióival.
Gyakran elhangzik, hogy a történelemkönyveket a győztesek írják, de az irodalomnak a vesztesek története is értékes forrás. A legyőzöttek méltósága visszatérő témája Euripidész drámáinak is.
Április 14.-én vasárnap este 6 órától, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a 80. születésnapját ünneplő Rhoda Scott, aki korábban már több ízben is adott koncertet Magyarországon.
Egy évvel a jubileumi akusztikus koncertsorozat után megjelent DVD-n Kovács Ákos Müpában tartott 50. születésnapi koncertje. A dupla DVD számos extrával kiegészítve látott napvilágot. A dalszerző, előadóművész az InfoRádiónak azt mondta: őszre készen lesz az újabb lemez, április végén pedig turnéra indul, az első állomás London.
Veszprémi Linda minden lebeszélés dacára elhatározta hogy az érettségi után rendőr lesz. A felkészülési időszakot az osztálytársnője édesapja és a részeg pedellus bánta. Így kezdődött Linda nyomozói karrierje, akit kezdő korában csak kávéfőzésre tartottak érdemesnek kollégái. A sorozat minden hétköznap 20.10-től látható az m3-on.
Annyi az amerikai politikai elitnek! Az elnök évértékelő beszéde alatt ugyanis felrobbantják a Capitoliumot. A merényletnek az elnök, az alelnök, a politikai vezetők, szinte az összes kongresszusi képviselő és a szenátus tagjai is áldozatául esnek. Mi történik ilyen esetben? Színre lép – keddenként 21.00-kor az AXN-n (ismétlés: éjjel 1.00) – A kije
Egy évvel a jubileumi akusztikus koncertsorozat után megjelent DVD-n Kovács Ákos Müpában tartott 50. születésnapi koncertje. A dupla DVD számos extrával kiegészítve látott napvilágot. A dalszerző, előadóművész az InfoRádiónak azt mondta: őszre készen lesz az újabb lemez, április végén pedig turnéra indul, az első állomás London.
A Ferenc pápa – Egy hiteles ember című film premierjét Cannes-ban tartották, a VII. Keresztény Film- és Könyvnapok programjában novemberben már láthatta a hazai közönség.
Több mint ezren neveztek idén is a hazai zenei élet Oscar-díjára, a hagyományos slágerzene kategória győztese Szenes Andrea és édesapja, Szenes Iván Szervusz, Szenes Iván tér című albuma lett.
Pár nap, és elkezdődik az utóbbi idők egyik legnépszerűbb sorozata, a Trónok harca utolsó évada, a sorozat egyik rendezője, Alan Taylor azonban már új tervén dolgozik: Frank Schaetzing Raj című világhírű regényéből készít nagyszabású európai tévésorozatot.
Engelmann Péter első nagyjátékfilmjén, egy sci-fi thrilleren dolgozik. Egy olyan világban játszódik a film, ahol az álmokat meg tudják figyelni, sőt alakítani is képesek.
Minden benne van egy Bogányi-zongorában, ami a magyar zenekultúra sajátja, egyszerre jellemzi tradíció és innovációs szándék – mondta a kultúráért felelős államtitkár.
Hamburgban elkezdődött Enyedi Ildikó új filmjének forgatása, amely Füst Milán A feleségem története című regénye alapján készül európai koprodukcióban – a főszerepben holland és német színészekkel. A rendezővel korábbi alkotása, a Testről és lélekről magyarországi bemutatója után beszélgettünk az akkor készülő Füst Milán-forgatókönyvről.
Kollár Tibor vezető tanácsadója volt a magyar-román és a magyar-román-ukrán határon átnyúló európai uniós programoknak, valamint ő vezette az észak-mezőségi szórványtemplomok kutatási projektjét is.
Előkerült egy 11 másodperces, hang nélküli Beatles-kliprészlet, amely egy 1966-os brit popzenei tévéműsor élő adásán készült, majd később Mexikóba került egy gyűjtőhöz.
A válás csak az előétel. A fő fogás a bosszú! Az Ízig-vérig című új sorozatban a sztárszakács és felesége egymással hadakozik egymással. Az őket alakító Simon Kornél és Gryllus Dorka küzdelme hétfő esténként 21.00-tól látható a Viasat3-on (ismétlés: kedd, 23.00)
A Hiperkarma zenekar énekesének-frontemberének-szövegírójának pályája igen tanulságos: az idén negyvenhárom éves Bérczesi Róbert élete egy, a poklokat megjárt, erősen magának való fiatalember sajátságos küzdelmeinek története. Nem csupán a kábítószerekkel démoni csatát vívó tehetséges művész élettörténete bontakozik ki, de korrajzot is kapunk. Egy
Mindig bátor vállalkozás, ha Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művét mutatja be egy színházi produkció, mert retinánkba égett Liv Ullmann és Erland Josephson kettősének játéka.
Bár politikailag az akkori rendszer elkötelezettje volt, nem bizonyult eléggé „taktikusnak”, egyáltalán nem szerepelt színháza repertoárján szovjet darab.