2019. augusztus 5. hétfő

aug. 5
7:12
Paradicsom vagy börtön? (autopro)
Reneszánszát éli a nemrég még szinte szitokszóként használt panel, manapság az egyik legjobban keresett ingatlan a házgyári lakás.
aug. 5
9:54
„Amikor Magyarországon járok, úgy érzem, mintha hazatérnék” (autopro)
Gene Simmons a Kiss-sel pedig majdnem fél évszázada járja a világot. a Kiss hároméves turnéval búcsúzik el rajongóitól, és ebből Magyarországot sem hagyják ki.
aug. 5
11:18
Történetének legdrágább koncertjét rendezi a Sziget (Spa Trend Online)
Idén is izgalmas zenei kínálattal érkezik Európa legnagyobb összművészeti fesztiválja a Sziget, bár néhány kötelező nagy nevet leszámítva ezúttal viszonylag hosszú az „ismeretlen” előadók listája. Segítünk eligazodni.
aug. 5
11:18
Fekete Péter: Szeretnénk, hogy európai csúcsintézmény legyen a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ (autopro)
A kultúráért felelős államtitkár felidézte: a Fővárosi Nagycirkusz a cirkuszművészet összes ágazatával, kiegészítő szervezetével együtt egy közös helyre, a Nyugati pályaudvar mellé fog költözni.
aug. 5
12:57
Utcaszínházak a Szigeten (Spa Trend Online)
A Sziget talán leglátványosabb produkciója évről-évre a Nagy Utcaszínház, illetve a fesztiválon a legváratlanabb helyeken felbukkanó megannyi sétáló utcaszínház. Lássuk, mire számíthatunk idén!
aug. 5
13:18
„Becsületes ahhoz képest, hogy indián” (autopro)
.
aug. 5
13:42
Ötezer évvel ezelőtti élet nyomaira bukkantak Budán (Infostart)
Az Irgalmasrendi Kórház udvarán egyik ámulatból a másikba eshetnek a régészek.
aug. 5
15:09
Sziget: már teltházas Ed Sheeran nyitónapi koncertje (SzMo)
Várhatóan az utolsó napon is hasonló lesz a helyzet.
aug. 5
16:48
Elhunyt Koncsol Endre (Infostart)
Életének 66. évében, július 28-án érte a váratlan halál. 2011 augusztusa óta volt az InfoRádió állomáshangja.
aug. 5
19:51
15+1 érdekesség Ed Sheeranről, az idei Sziget Fesztivál legnagyobb sztárjáról (SzMo)
Tudtad például, hogy régebben rendszeresen füvezett, hogy ihletet kapjon a dalaihoz? Ilyen és ehhez hasonló érdekes tényeket gyűjtöttünk össze a világhírű brit zenészről, aki szerdán először lép fel Magyarországon.
aug. 5
20:06
Új szoborral gazdagodott Budapest (Infostart)
Kolodkó Mihály kárpátaljai szobrászművész megint alkotott, és ennek csak örülni lehet.
aug. 5
20:39
Ungvári Tamás özvegye az idei Krisztina-díjas (Spa Trend Online)
Az elismerést Gyémánt László festőművész felesége emlékére Kárpáti Tamás, a család barátja alapította 2011-ben.

2019. augusztus 6. kedd

aug. 6
7:00
Egy irányítottan kaotikus, abszurd és groteszk fogócska (autopro)
A Lili bárónő ízléstől és kortól függetlenül remek élmény, fordulatos, nevettető, könnyed nyáresti kikapcsolódás, nagyszerű alakításokkal.
aug. 6
9:54
Bajnokság nyuszi- és farkascsapattal (autopro)
Nagy ­László Krisztián igen érdekes könyvet írt, és az alapötlet is kiváló: az erdőszélen focizgató nyuszi- és farkascsapat összeszólalkozása után megrendezik az erdőben a Bundásligát.
aug. 6
10:24
A szirén meghozta a szerencsét - páros interjú Danics Dórával és Unger Balázzsal (Spa Trend Online)
Sok víz lefolyt már a Sió-csatornán – és több lemez is megjelent − a Cimbaliband nyári slágere, a Balatoni nyaraló óta. A zenekar tartja a tempót: Iram címmel jelent meg új lemeze Danics Dórával.
aug. 6
12:03
„És hintáztat a félelem…” (Spa Trend Online)
Karinthy Gábor különös versei először jelentek meg ilyen teljességben, dokumentálva az életmű fölívelését, majd semmibe hullását.
aug. 6
12:39
Előkerült az „igazi Hófehérke” elveszett síremléke (SzMo)
Maria Sophia von Erthal bárónő síremlékét a dél-németországi bambergi egyházmegyei múzeumban állítottak ki.
aug. 6
13:06
Mélyfúrás a pásztoréletbe (autopro)
A Rozsdamaró zenekar első lemeze Egykor és most… címmel jelent meg, idén pedig újult erővel marják le a rozsdát hagyományainkról, dalainkról, ismeretlen világainkról Mély című albumukkal.
aug. 6
13:33
Magyar fotós fantasztikus képein keltek életre a Lego Stranger Things figurái (SzMo)
A fotók különlegessége, hogy az effektek nem Photoshoppal készültek.
aug. 6
14:12
Folytatódik a nyíregyházi Kállay-kúria fejlesztése (autopro)
A második, most kezdődött felújítási szakaszban 400 millió forintot fordítanak a kúriára, a munkálatok várhatóan 2020 első negyedévében fejeződnek be az ingatlanon.
aug. 6
14:36
Idén is lesz Magyar Ízek Utcája (Infostart)
Az augusztus 20-i ünnepségek kísérőrendezvényeként immár tizedik alkalommal rendezik meg a Magyar Ízek Utcáját - hangzott el a rendezvény sajtótájékoztatóján.
aug. 6
16:24
Képzeletbeli utazások és valós koncertek sokasága (autopro)
Gyakorlatilag máris telt házasnak tekinthető az idei, immár 27. Sziget Fesztivál szerdai nyitónapja, amikor Ed Sheeran lesz a fő fellépő.
aug. 6
16:27
Az Ördögkatlan hivatalosan is az egyik kedvenc fesztiválunk lett (SzMo)
A helyszínek, a hangulat és a programok együtt tették feledhetetlenné ezt a néhány napot. Szubjektív élménybeszámoló.
aug. 6
18:03
„Eddig nem láttunk ilyesmit tinisorozatban” – interjú az Eufória két színészével, Jacob Elordival és Alexa Demie-vel (SzMo)
A sötét tónusú, meglepő HBO-sorozat két színésze elárulta, hogyan rángatták ki egymást a mélységekből, és miért volt életre szóló élmény nekik a forgatás.
aug. 6
22:00
Kiállították az igazi Hófehérke síremlékét - sok hasonlóság van a mese és a korabeli történetek között (Infostart)
Előkerült az "igazi Hófehérkeként" emlegetett Maria Sophia von Erthal bárónő rég elveszett síremléke, amelyet a dél-németországi bambergi egyházmegyei múzeumban állítottak ki.
aug. 6
23:57
Gyász: elhunyt a Nobel-díjas író (Blikk)
Rövid betegeskedés után, hétfőn este, 88 éves korában elhunyt Toni Morrison.
aug. 6
23:59
Így hódítottuk meg a valóság után a vásznon is a Holdat: ezek a legjobb űrhajósfilmek (Blikk)
Nevezetes nap az emberiség történetében 1969. július 21-e. Ötven esztendővel ezelőtt először lépett ember a Holdra . Kis lépés volt ez Neil Armstrongnak, az Apollo-11 űrhajósának, de hatalmas ugrás az emberiségnek. Az évforduló alkalmából számos dokumentumfilmet sugároznak az ismeretterjesztő csatornák.

2019. augusztus 7. szerda

aug. 7
0:01
Presser Gábor vallomása: néha bosszant a zene (Blikk)
Presser Gábor (71) képtelen nem a zenére figyelni, ha bármi megszólal körülötte – derült ki a megújult Forbes magazinnak adott interjújából.
aug. 7
7:00
Aki nem maradt csöndben (autopro)
Semmivel nem vagyok több egy jó hajóépítő ácsnál. Csak az énekesről írnak, a hajóépítő ácsról nem – mondta Cseh Tamás 2002-ben, amikor a Petőfi Irodalmi Mú­zeumban az életéről faggattam.
aug. 7
10:27
A magyar rajzoló, aki csodavilágot varázsol a gyerekeknek mesekönyveiben (SzMo)
Láng Anna nemcsak a kicsiket, a szüleiket is legalább annyira elbűvöli.
aug. 7
10:36
Gerendai: túl erős a Sziget (Spa Trend Online)
Alighanem Gerendai Károly alapító lesz idén az egyetlen mezei látogató, aki szerint a Sziget programkínálata már túl pazar. Lapunknak adott interjújában elárulja, pontosan mennyit kapott a cégtöbbségért és tisztázza NER-es kapcsolatait is.
aug. 7
10:42
Olyan zenét játszanak, amilyet akarnak (autopro)
A legérdekesebb a Parno Grasztban, hogy ugyan eredetiségük megkérdőjelezhetetlen, gyökereikkel csak tiszta forrásokba kapaszkodnak, de tulajdonképpen nem tradicionális cigányzenét játszanak.
aug. 7
11:09
Krisztusról, új megközelítésben (Spa Trend Online)
Komoly vitát váltott ki Németországban egy Jézusról szóló mű. Ám aligha írják át miatta a kereszténység dogmáit.
aug. 7
11:42
Modellektől a pohár szélén kiegyensúlyozott tojásig (Spa Trend Online)
Egy izgalmas kép önmagáért beszél, legyen a készítője világhírű, vagy a nemzetközi színtéren kevésbé ismert fotográfus. A magyar fotográfia huszadik század eleji korszakának lebilincselő felvételeivel találkozhatunk Székesfehérváron.
aug. 7
12:15
Mámorból a valóságba (Spa Trend Online)
A bor is segítheti a művészetek jobb megismerését. Erre a következtetésre juthat a Borszerda rendezvénysorozatának látogatója. Nemzetközi összehasonlításban is egyedi a Magyar Nemzeti Galéria és a Vasarely Múzeum egész estés programja, a Borszerda. Egyedi tárlatvezetések és koncertek mellett egri és más borokat is kóstolhatnak az érdeklődők. Július
aug. 7
12:27
Csillagot kapott a hírességek sétányán a világhírű rendező (Blikk)
Guillermo del Toro Oscar-díjas mexikói filmrendező, producer és forgatókönyvíró csillagot kapott kedden a hollywoodi Hírességek sétányán.
aug. 7
12:30
Kőhalomból élő vár: Regéc a pozitív példa (autopro)
Regéc. A regeszerű, beszélő név mögött romantikus magyar tájakat vagy bujdosó kurucokat sejthetünk, és nem is járunk olyan távol a valóságtól, ha ezekre gondolunk.
aug. 7
12:33
Erre figyelj, ha mész Ed Sheeran koncertjére – közleményt adott ki a Sziget (SzMo)
Hogyan fizethetsz? Mikor érdemes megérkezni? Mit nem vihetsz magaddal? Elmondjuk.
aug. 7
14:54
Guillermo Del Toro csillagot kapott a Hírességek sétányán (Infostart)
A ceremónián Lana Del Rey énekes-dalszerző és J.J. Abrams filmrendező méltatták a kitüntetettet.
aug. 7
16:15
7 tipp, miért érdemes a BMyLake fesztiválra ellátogatnod idén (SzMo)
Egy fesztivál a nyár végén, a Balaton partján, ami kihagyhatatlan az elektronikus zene szerelmeseinek.
aug. 7
16:51
Felbecsülhetetlen értékű kincsek kerültek elő a titkos Kafka-széfből (SzMo)
A nagyközönség először láthatja a megtalált kéziratokat, köztük az Esküvői előkészületek vidéken című mű vázlatait, valamint a levél kéziratát, amely feltárja apjának kegyetlen viselkedését.
aug. 7
19:12
Kádár Tamás: A Szigetet Európa 5 legnagyobb fesztiválja között tartják számon (autopro)
A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Kádár Tamás, a Sziget Fesztivál főszervezője nyilatkozott többek között a fesztivál fejlődéséről és az idei fellépőkről, programokról.
aug. 7
19:18
Kelemen Barnabás: titkos helyeket keresünk (Infostart)
Az évadot szeptemberben karmesteri feladattal kezdi Kelemen Barnabás. A Kossuth-díjas hegedűművész januárban hazaköltözött Kölnből, ám továbbra is tanít a német egyetemen és a Zeneakadémián.

2019. augusztus 8. csütörtök

aug. 8
6:57
Politikai helyett emberi válsághelyzetek - Csernobil, ahogy az oroszok látták (Spa Trend Online)
Nagy költségvetésű orosz játékfilmet forgatnak Csernobilról Budapesten: a rendező szerint ez olyan téma, mint a háború vagy a szerelem.
aug. 8
9:09
Pánik tört ki a Szigeten: akkora tömeg volt az Ed Sheeran koncerten, hogy többen elvesztették a fejüket (SzMo)
Néhányan a büféken, pultokon át menekültek a tömegből. Közvetlenül a koncert után a kijutás sem volt egyszerű.
aug. 8
9:57
Gyász: 52 éves korában elhunyt a '90-es évek egyik legismertebb rockbandájának alapítója (Blikk)
Elhunyt David Berman dalszerző-zenész.
aug. 8
10:27
Így hangzottak a legnagyobb Ed Sheeran-slágerek a Szigeten – íme a legjobb rajongói videók (SzMo)
A világsztár egy szál gitárral csinált hatalmas hangulatot, a közönség szinte végig vele énekelt.
aug. 8
10:48
Tömegjelenetek, pánik és a világsztár, akit imádott a közönség (Spa Trend Online)
(Túl) Teltházas bulival indította az idei Szigetet Ed Sheeran. A fesztivál nagyszínpada előtt közel 60 ezren gyűltek össze, hogy élőben hallhassák a világsztárt.
aug. 8
11:21
Ed Sheeran magyar mezben rabolta el a teltházas Sziget szívét (SzMo)
Egy szál gitárral is olyan hangulatot csinált, mint a legnagyobb rockzenekarok.
aug. 8
13:00
Divat a költészet (Spa Trend Online)
Kultúrforradalmat akarnak. Egy közösségi mozgalmat, amely a művészek ünneplése köré szerveződik, ezért íróportrékkal, idézetekkel illusztrálnak pólókat.

Keresés