Fesztiválhangulat, standok, bemutatók, kézműves finomságok, tánc, koncertek és tábortűz várja az érdeklődőket július 3–8-ig a világ első lovasíjász-világbajnokságán a pomázi magyar vár táborban.
Idén is megrendezi hagyományos nyári családi táborát a Kolompos együttes június 25-től Szerencsen, a Rákóczi várban. Nagy Zoltán, az együttes muzsikusa azt mondja: nagyon sokan az ilyen alkalmakkor lelnek rá a népzenében, néptáncban rejlő örömökre, s viszik magukkal a hagyományok szeretetét.
A könyörtelenség Ibsen drámájában is kódolva van, de a kegyetlenséget itt saját bőrén tapasztalhatja meg a néző is, a színész is, és ez az attitűd egyfajta esztétikai irányt is megrajzol.
Beyonce és Jay-Z szombat este, a semmiből robbantotta a hírt: kilenc számos közös albumuk már elérhető a részben Jay-Z által tulajdonolt Tidal nevű streaming szolgáltatón.
Szentpéteri Áron rendezése a cannes-i filmfesztiválon debütált a vizsgafilmek között, s egy találkozás története, amely az emberi kapcsolatok bizonytalan és láthatatlan határairól szól.
A becsült leütési ár hatszorosáért, 4,29 millió euróért (1,39 milliárd forint) kelt el egy ritka középkori illusztrált imakönyv egy franciaországi árverésen.
Mit tegyünk, a magyar egy ilyen szemérmes nép, mert bár sajnos a közbeszédben elterjedt, tömegesen, nyilvánosan, teli torokból valahogy nem akaródzik ajánlgatni azt a bizonyos aktust.
Horthy Miklós nevéhez fűződik a Nemzeti Hadsereg fővezérsége, a két világháború közötti Magyarország stabilitásának megteremtése és a trianoni diktátum revíziója.
Távozik a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője, Sztarenki Pál, akivel az igazgató, Besenczi Árpád nem szakmai okok miatt nem kíván tovább együttműködni.
A Kossuth-díjas operaénekessel, a Corvin-lánc birtokosával, a Magyar Szent István-rend kitüntetettjével, a nemzet művészével a Blogstar készített interjút.
Sherlock Holmes a világ legnagyobb és legnépszerűbb detektívje. A Sir Conan Doyle – egészen pontosan Dr. Watson – által elmesélt történetei a mozik vásznát és a tévé képernyőjét is meghódították. A Sherlock és Watson című sorozat hétköznap 19.00-tól az AXN adón láthatók
Alma együttes dalai ezután zeneileg másként szólalnak meg, feszesebbek lesznek, visszatérnek a régi vokális hangzáshoz, az ütős hangszerek nagyobb szerepet kapnak.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház bemutatója: Ibsen Rosmersholm című darabjának színrevitele lett a legjobb előadás a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozón. A legjobb női főszereplőnek járó díjat az ebben játszó Imre Éva kapta, a legjobb rendezésért járó elismerést pedig Székely Kriszta - a Katona József Színház Brecht-előadásáért. Rockenbauer Zo
Június 29-én véget ér az Álmodj velem! című mexikói teleregény a Tv2-n. A helyére július 2-től érkezik a Victoria, a rabszolgák megmentője című 61 részes kolumbiai sorozat.
Koreában utóbbira külön szót, „kéz-íz” (koreaiul: Son-mat) használnak, jelezve, hogy nem mindegy, hogy az anya, a nagymama vagy valaki más készíti el a rizsbort...
Június közepétől július közepéig Oroszországra figyel a világ. A focirajongók a világbajnokság lázában égnek. Jó alkalom ez arra, hogy – a teljesség igénye nélkül – felidézzük a vásznon megrendezett mérkőzéseket. Mert fordulatos meccsekben, drámai összecsapásokban itt sincs hiány.
A film még apróbb hibái ellenére is – kicsit lehetett volna feszíteni, vágni, főleg az első felén – ott lesz a misztikus horrorok örökranglistájának elején.
Tim Robbins Oscar-díjas amerikai színész, rendező, forgatókönyvíró és zenész Kristályglóbuszt kap az idei 53. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban a világ filmművészetét gazdagító munkásságáért - közölte a fesztivál szervezőbizottsága.
Bejönni látszik Pákh Imre számítása: a Munkácsy-gyűjtemény tulajdonosa 1 millió látogatóval kalkulált a szentpétervári Ermitázs májusban megnyílt kiállításán. A hetedik héten megvolt az 500 ezredik látogató!
A nagyobb fesztiválok mellett igen széles a kínálat, különböző kulturális és gasztrofesztiválok vonzzák az érdeklődőket, és már kisebb települések is rendeznek fesztiválokat - fejtette ki Rétvári Bence.