Hiába az egyetemes értékek és a jól hangzó mottók, úgy nehéz az imperializmus ellen harcolni, hogyha huszonötezer fiatal ingyen-okostelefont kap 16 gigabyte mobilinternettel.
Átadták az Év legjobb könyve és a Könyvnívódíjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozata Élő folyóirat estjén a Műcsarnokban. A november 30-án tartott ünnepségen Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő, az MMA irodalmi tagozatának vezetője rövid köszöntőjében elmondta, hogy harmadszor adják át a díjakat, amelyekről titkos szavazás útján
Az egész világ legismertebb Mikulása Tim Allen. Meghódított kicsit és nagyot, Télapón, azaz, Télapun még ennyit nem nevettek. A nevezetes trilógia filmjei szombat esténként 19.30-tól láthatók a Dunán.
Az M5 csatorna Hazajáró című műsora Prima Primissima közönségdíjas lett, magasan a legtöbb szavazattal. A magazinműsor csapatának Áder János köztársasági elnök is gratulált.
A bonni Beethoven-házat irányító Tabea Zimmermann és a pályája csúcsán lévő magyar sztárcsellista, Várdai István december 7-én, csütörtökön a Concerto Budapest élén Richard Strauss és Bartók Béla műveivel áll a MüPa színpadára.
Minden udvarias mélyirodalmi előhang helyett annyit: éppen kiskamasz státusát próbálgató fiam ritkán figyel föl olyan könyvre, amelynek nincs robot, harci gépezet, atomrobbanás, valamilyen kellemetlen ábrázatú posztmitológiai szörnyeteg vagy defenzív repeszgránátlegó a borítóján.
Római anzix címmel tizenegy részes sorozatot indít hétfőn az Uránia Nemzeti Filmszínház, amelynek programjában olasz rendezők Rómában játszódó filmjeit vetítik.
A Hazajáró útja végtelen - mondta a közmédia Prima Primissima Közönségdíjas honismereti televízió-műsorának rendezője az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.