Egy, a délkelet-ázsiai Mianmar fejlődéséről szóló riport nyerte el a World Media Summit (WMS) nemzetközi médiafórum 2014-es díjainak egyikét (Global Awards for Excellence) - jelentették be kedden Pekingben.
Bővültek a színházjegy-vásárlási lehetőségek a budapesti Katona József Színházban: Magyarországon elsőként a nézők automatából válthatják meg jegyeiket az előadásokra.
Ady Endre múzsájának, feleségének, Csinszkának a művészéletben játszott szerepét és életét mutatja be a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szerdától látogatható kiállítása.
Több mint 100 festő 178 alkotását vonultatja fel a Szépművészeti Múzeum péntektől látogatható, Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállítása, melynek közönsége más munkák mellett húsz Rembrandt-művel és három Vermeer-festménnyel találkozhat.
The Other Side of the Wind című alkotás több évtized után befejezett változatát a legendás filmrendező születésének 100. évfordulóján láthatja a nagyközönség.
Egy hitében erős, a közösen megvívott szabadságharcot megélő ország művészetét mutatja be a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállítása - mondta el a 100 festő 178 alkotását felvonultató tárlat csütörtöki megnyitóján az Országgyűlés elnöke.
A kiállítás egy nagyobb sorozatba illeszkedik, melynek állomásai öt évszázad spanyol festőit, az olasz reneszánsz, majd az olasz barokk festészetét mutatták be.
Jövőre két új csatornával bővíti kínálatát a közmédia. A Petőfi TV a 16-35 év közötti korosztálynak szóló műsorokat sugároz majd, míg az M4 Sport csatorna kiemelt feladatának a 16 kiemelt magyar sportág életének, továbbá nemzetközi sportesemények bemutatását, versenyeik közvetítését tekinti - közölte az MTV Zrt. és az MTVA csütörtökön az MTI-vel.
Jövő májusban bemutatják Orson Welles soha meg nem jelent utolsó filmjét: a The Other Side of the Wind című alkotás helyreállított és több évtized után befejezett változatát a legendás filmrendező születésének 100. évfordulójához igazítva fogják a nagyközönség elé tárni.
Ünnepélyes társulati ülés keretében vette át pénteken a Budapesti Operettszínház vezetését Lőrinczy György, aki november 1-jétől követi a főigazgatói poszton Kerényi Miklós Gábort.
Előminősítéses, kétfordulós, nyílt nemzetközi tervpályázatot írtak ki az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére, amely az új múzeumi negyed részeként 2018 tavaszától a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített 1800 utáni gyűjteményének, valamint a Ludwig Múzeumnak ad otthont a Városligetben.