"Álszent procedúrákat" is megelőzhetne, ha nem lenne kötelező pályázat útján kiválasztani az állami, illetve önkormányzati kulturális intézmények vezetőit - írja frissen indult blogjának szerdai bejegyzésében a kultúráért felelős államtitkár.
A Coincidance társulat új produkciójaként a Grimm testvérek kedvelt meséjét, a Széttáncolt cipellőket választotta, melyet január 20-án mutatnak be a MOM Kulturális Központban.
Steve Backshall megmutatja, mitől döglik a légy! Randevú a jeges Észak csúcsragadozóival: sarki róka, jegesmedve és a rozsomák. Életveszélyes állatok. Ilyen és hasonló mondatok vezetik be a megújult DoQ csatorna nagy sikerű angol dokumentumfilm-sorozatát. A 60 leghalálosabb állat című sorozat darabjaiban a ragadozók szakértője körbeutazza a világot, felkutatja a legfélelmetesebb ragadozókat a…
A felsőoktatást érintő több mint 7 milliárdos elvonás súlyos gondokat okoz a művészeti egyetemeken is. Több, országos lefedéssel rendelkező intézmény a túléléséért küzd.
Kiállítás, folyóirat-bemutató, közönségtalálkozók, koncertek, akadálymentesített előadás, az Angyalok Amerikában című produkció angol felirattal és az Amphitryon bemutatója várja januárban és februárban a Nemzeti Színház látogatóit.
Kalapács alá kerül New Yorkban a néhai Hans Sachs világhírű plakátgyűjteménye, egy páratlan alkotásokat felsorakoztató, 4300 darabos gyűjtemény, amelynek darabjait csaknem száz éve nem látta a nagyközönség és amelyet a nácik koboztak el a II. világháború hajnalán.
Igéretes hét: Quentin Tarantino új filmje, a Django elszabadul friss Golden Globe díjakkal érkezik, hogy megmutassa, mint kell kifordítani a western műfaját, mint a kesztyűt. A topon Christoph Waltz, Jamie Foxx, Leonardo DiCaprio, Samuel. L. Jackson és mások. Nem mindennapi szerelmi történet A kezelés Helen Hunt és John Hawkes főszereplésével, Ben Lewin rendezésében.
A pécsi Pannon Filharmonikus Zenekar jeles magyar és nemzetközi hírű zongoraművészeket állít a középpontba a zongora négy arca című budapesti hangversenysorozatán.
A 93. évében halt meg Bakó Márta színésznő, de a 91. évében még fellépett. Édesapja a Nemzeti örökös tagja volt, ő a József Attila Színház örökös tagjaként hunyt el.
Ötvenmillió forint juttatást kapott a kormánytól a Trianon Múzeum Alapítvány, melynek kuratóriumi elnöke Bayer Zsolt volt, s ma is a testület tagja. Úgy tűnik tehát, hogy nem minden múzeum osztozik az általánosnak tűnő pénztelenségben.
Díszdoktorrá avatják a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező-forgatókönyvírót, a svájci European Graduate School professzorát - közölte az MTI-vel pénteken a budapesti Lengyel Intézet.
Az új zenei központ épülete régebben déligyümölcs kereskedés, majd katonai laktanya és kórház volt. A Budapest Music Center a Mátyás utcában - a Nagycsarnok és a Duna szomszédságában március 23-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. A zenei központ létrehozójának Gőz Lászlónak, a a BMC tulajdonosának, aki egyébként maga is zenész több évtizedes régi vágya valósult meg.
Eredményhirdetéssel zárult a Magyar Snapszer Szövetség új, egyedi kártyacsomag elkészítésére kiírt pályázata. Az ötlet azért született, hogy a mostani magyar kártyát, melyen svájci figurák szerepelnek, felváltsa a hazai dicső múlt alakjaival. Az új kártya azonban, már nem magyar...
Rövidesen aláírják azt a bérleti szerződést, amellyel a Trianon Múzeum Alapítvány határozatlan időre bérlőjévé válik Várpalota központjában lévő 18. században épült Zichy-kastélynak - tudtuk meg az alapítvány kuratóriumi elnökétől, a múzeum igazgatójától, Szabó Pál Csaba történésztől.
L. Simon László hazudik - írta Schilling Árpád a Krétakor vezetője a Revizor Online-on írt cikkében. Ugyanis L. Simon állításával szemben a Krétakör ügyvezetője Gulyás Márton nem nyilatkozta azt, hogy egyetért azzal, hogy a kulturális intézmények vezetőit ne pályázattal válasszák ki, hanem a fenntartó saját hatáskörben nevezze ki.
Harminc éve fogták ki az óceánból a West Side Story egyik sztárjának, az akkor 43 éves Natalie Woodnak a holttestét, de még mindig kétségek kísérik, valójában mi is történt 1981-ben a Los Angeles közeli öbölben.
Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója szerint ma Magyarországon a valóság, a tények nem számítanak, csak az, hogy egyesek különböző hallomásokból mit szűrnek le, és ezért hogyan tudnak utálkozni. Alföldi úgy látja, hogy morálisan, érzelmileg minden csúszik szét körülöttünk, alapvető emberi viszonyok sem működnek. Úgy véli, a Nemzetiben létrejött valami, ami ideológiailag nem kell, de ha ez…
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tavalyi puccsszerű megszüntetése után a három tárcához széttagolt műemlékügy helyzetéről Mezős Tamást, a Műegyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének egyetemi tanárát, a KÖH egykori elnökét kérdeztük, aki szerint nemcsak kevesebb jogosítványa lesz az örökségvédelemnek, de a szakemberek is lassan eltűnnek a rendszerből.
Új, különleges műfaj lép hódító útjára Szegeden: az elmés költészet, a játékos rap és az utca nyelvének egyvelegével, képzőművészeti slam poetry-vel várják a közönséget a Reök-palotában hétfőn.
Százkilencven éve, 1823. január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett; e napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.
Korniss Péter Kossuth-, és Pulitzer-emlékdíjas fotóművész kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet; a Kölcsey Társaság által alapított elismerést a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén vasárnap.
Korniss Péter Kossuth-, és Pulitzer-emlékdíjas fotóművész kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet; a Kölcsey Társaság által alapított elismerést a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén vasárnap.
Teret neveztek el Márai Sándorról Kassa óvárosában az Európa Kulturális Fővárosa 2013 programsorozat keretén belül, a vasárnapi névadón Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere, valamint Dusan Caplovic, a szlovák oktatásügyi tárca vezetője is beszédet mondott.
Teret neveztek el Márai Sándorról Kassa óvárosában az Európa Kulturális Fővárosa 2013 programsorozat keretén belül, a vasárnapi névadón Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere, valamint Dusan Caplovic, a szlovák oktatásügyi tárca vezetője is beszédet mondott.
Bírósági viták késleltetik a római Colosseum helyreállítását. Az olasz közigazgatási bíróság január végére halasztotta a döntést arról, mikor kezdődhet el az ókori műemlék restaurálása.
Nyolcvannégy éves korában szombaton elhunyt Faragó Vilmos újságíró, az Élet és Irodalom (ÉS) korábbi főszerkesztő-helyettese - közölte a lap szerkesztősége vasárnap az MTI-vel.
Monica Bellucci olasz színésznő Boszniában forgatja következő filmjét Emir Kusturica szerb rendezővel, akinek jelenleg zajló filmfesztiváljára is ellátogatott.
Napra pontosan 84. születésnapján, január 20-án elhunyt Faragó Vilmos, tanár, kritikus, publicista, újságíró. Elkötelezett baloldali gondolkodó, igényes stiliszta, szigorú szerkesztő, következetes kritikus és humánus ember volt.
Bálint György nem szerette, ha "közírónak" nevezték a publicistát, aki "az emberiség nagy, közös magánügyeiről" szól. Azért nem szerette a közíró megjelölést, mert erről a "közveszélyes" szó jutott mindig az eszébe.
Csehországi helyszíneken forgatja A három testőr című új, tízrészes filmsorozatát a BBC brit közszolgálati televízió. Az Alexandre Dumas francia író világhírű regényéből készülő alkotás munkálatait márciusban kezdik meg.
Csaknem 3,1 milliárd forintból, a tavalyi összegnél majdnem 600 millió forinttal nagyobb összegből gazdálkodhat idén a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) - mondta el az intézmény főigazgatója hétfőn Zalaegerszegen.