A titánok harca című filmben ismét azon ámulhatunk, a speciális effektek mint veszik fel a harcot a bármiféle színészi teljesítményekre sarkalló lehetőségek ellen.
Még csak tizenhét éves, de már komoly filmográfiával rendelkezik, kislemezek mellett Kiss and Tell címmel önálló albumot adott ki, és már divatikonként tekintenek rá.
A Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be az első brazil-magyar koprodukciót, a brazil bestseller alapján készült "Budapest" című filmet. 2003-ban Chico Buarque de Hollanda úgy írta meg a regényét, hogy életében egyszer sem járt Budapesten. Walter Carvalho rendező-operatőr alkotásán keresztül külső szemmel láthatjuk magunkat, Budapestet, a magyar nyelv egzotikumát. A filmet péntek délután…
Soha nem játszott korábban iráni rockzenekar Magyarországon, a Titanic filmfesztiválhoz kapcsolódó bulin azonban fellépett a Take It Easy Hospital nevű banda, amelyet két iráni fiatal alapított. Askan Kusanedzsad és Negar Sagagi, a Cannes-ban különdíjat nyert Perzsa macskák című film két főszereplője, a Gödörben adott koncertet.
Az idén nem lesz nemzeti standja Németországnak a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, mégis számos német író látogat hazánkba a Berlin-Budapest német-magyar irodalmi fesztivál keretében - közölte a Goethe Intézet.
Az új lemez abban különbözik a korábbiaktól, hogy azok az útkeresésről szóltak, a dalok azonban ezúttal egységet alkotnak - mondta az InfoRádiónak a Kistehén frontembere. A zenekar, amelyből télen Kollár-Klemencz László négy zenésztársa kilépett, új felállásban működik tovább, és a West-Balkánban mutatja be legfrissebb, P***ba az űrhajókkal című albumot.
A cannes-i filmfesztiválon tartják Kocsis Ágnes új alkotása, a Pál Adrienn világpremierjét; a filmet az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) című válogatásban mutatják be - jelentette be csütörtökön Párizsban Thierry Frémaux, a világ egyik legjelentősebb filmművészeti szemléjének művészeti igazgatója.
A cannes-i filmfesztiválon tartják Kocsis Ágnes új alkotása, a Pál Adrienn világpremierjét; a filmet az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) című válogatásban mutatják be - jelentette be csütörtökön Párizsban Thierry Frémaux, a világ egyik legjelentősebb filmművészeti szemléjének művészeti igazgatója.
Szeptembertől újabb Andrew Lloyd Webber-darabot tűz műsorára a Madách Színház: a Jézus Krisztus Szupersztárt friss fordításban és "XXI. századi látvánnyal" mutatja be a budapesti teátrum.
Hat kontinens 13 országából 16 alkotás versenyezhet az Arany Pálmáért a 63. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában, de a válogatás még nem végleges, a következő napokban várhatóan bővülni fog - jelentette be Thierry Frémaux művészeti igazgató csütörtökön Párizsban.
Hat kontinens 13 országából 16 alkotás versenyezhet az Arany Pálmáért a 63. cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában, de a válogatás még nem végleges, a következő napokban várhatóan bővülni fog - jelentette be Thierry Frémaux művészeti igazgató csütörtökön Párizsban.
Sam Worthington, Mads Mikkelsen, és Liam Neeson és Ralph Fiennes némi számítógépes animációval felturbózva egy 29 éve bemutatott film remake-jében landoltak az Olimposzon innen és túl.
Filmmel és könyvvel emlékeznek a száz éve született és több mint ötezer magyar zsidó életét megmentett Giorgio Perlasca olasz kereskedőre, spanyol áldiplomatára a budapesti Olasz Kultúrintézetben pénteken, a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján.
Ozzy Osbourne, a heavy metál királya három év szünet után új lemezzel jelentkezik: a Black Sabbath egykori énekese tizedik stúdióalbuma, a Scream június 14-én jelenik meg.
A párizsi Conservatoire improvizáció tanára, Vincent Le Quang vezetésével rendhagyó mesterkurzuson ismerkedhetnek meg a soundpainting, azaz a hangfestés elnevezésű módszerrel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói. A hétfőtől három napon át tartó képzés résztvevőinek záró koncertjét szerda este tartják a Zeneakadémia Kistermében.
Az S-Modell zenekar idén ünnepli 25 éves fennállását. Az együttes tagjai a jubileumról méltóképpen emlékeznek meg: egy koncert keretében, április 18-án az A38 hajón, ahol színpadra állnak a csapat jelenlegi és egykori tagjai is.
Korniss Péter fotóművésznek a hagyományos paraszti életet és kultúrát megörökítő képeiből nyílt tárlat a New York-i Magyar Kulturális Intézetben csütörtök este.
Broadway-musicalben mutatkozik be jövőre Daniel Radcliffe. A Harry Potter-filmek főszereplője két éve már meghódította a New York-i közönséget az Equusban nyújtott alakításával.
Broadway-musicalben mutatkozik be jövőre Daniel Radcliffe, a Harry Potter-filmek főszereplője, aki két éve már meghódította a New York-i közönséget az Equusban nyújtott alakításával.
A petárda atyjára emlékeztek szülőhelyén, a kelet-kínai Csiangszu (Jiangsu) tartományban. Li Tien (Li Tian) 621-ben - a Tang-dinasztia (618-907) korában - született Sangli (Shangli) megyében.
Virtuális épületfestő versenyt hirdetnek animáció- és mozgóképkészítőknek.A Magyar Nemzeti Galéria B épületének középső homlokzatához illeszkedő, 3 perces, zenei aláfestéssel komponált műveket május 21-ig kell eljuttatni a pályázatot kiíró Visualpower Kft.-nek - közölte a rendezvényt befogadó MNG.
Bán Kiss Edit, Mészöly Munkás Béla és Wittmann Zsigmond képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás pénteken, a holokauszt emléknapján a budapesti Holokauszt Emlékközpontban.
A német Halle város Beatles-múzeuma fennállásának tízéves évfordulója alkalmából több száz rajongó rótta a zenésznek szánt személyes üzenetét egy papírtekercsre németül és angolul.
Kassai István zongoraművész kapta idén a 2004-ben alapított Weiner Leó-emlékdíjat; pénteken, a zeneszerző-pedagógus 125. születésnapján Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, a díj kuratóriumának elnöke adta át a kitüntetést.
Plácido Domingo visszatér a színpadra: a 69 éves spanyol tenor, akin februárban rákot diagnosztizáltak, majd márciusban eltávolították vastagbeléről a megtámadott sejteket, Verdi Simon Boccanegrájának címszerepét énekli pénteken a milánói Scalában.
Sam Worthington vidéki srác, a jóravaló, mosolygós Brad Pitt-fajtából, egy kisváros külterületi melóskerületéből. Alkalmi munkákból élt, azt fontolgatta, felcsap építési vállalkozónak, de elkapta a színész-vírus. A barátnőjét kísérte a dráma-főiskola felvételijére és őt vették fel helyette. Ausztrál tévé- és filmszerepek sokasága után pár évig megvárakoztatta Hollywood.
Plácido Domingo visszatér a színpadra: a 69 éves spanyol tenor, akin februárban rákot diagnosztizáltak, majd márciusban eltávolították vastagbeléről a megtámadott sejteket, Verdi Simon Boccanegrájának címszerepét énekli pénteken a milánói Scalában.
Jii Menzel Oscar-díjas cseh rendező lesz zsűri elnöke a II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyet az Európa kulturális fővárosa programsorozathoz kapcsolódva október 4. és 10. között rendeznek.
Balla Zsófia kapta az Artisjus irodalmi nagydíját az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület budapesti székházában tartott művészeti díjkiosztón péntek délután; az év komolyzenei díját rendhagyó módon egy három éve elhunyt zeneszerző, Pertis Jenő Ember voltam című kórusműve érdemelte ki.
A Pro Theatro Civitates Albae Regalis (Fehérvár Színházért) díjat az idén nemcsak a Vörösmarty színházban játszó színész, hanem az évadban a közönség megítélése szerint kiemelkedő teljesítményt nyújtó rendező is megkaphatja.
Idén ismét fellobban a helikoni láng Keszthelyen; az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségeket április 22. és 24. között rendezik meg a Balaton-parti városban.
Balla Zsófia kapta az Artisjus irodalmi nagydíját az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület budapesti székházában tartott művészeti díjkiosztón péntek délután; az év komolyzenei díját rendhagyó módon egy három éve elhunyt zeneszerző, Pertis Jenő Ember voltam című kórusműve érdemelte ki.