Sokkal kevésbé tűnik áldozatnak a könyvbéli lány, Lynn – egy erős, karakteres, tehetséges és humoros nő portréja rajzolódik ki a visszaemlékezések mentén.
Bizonyára a ferencvárosi Gát utca 3. volt az ország leglátogatottabb szavazóköre tegnap. Igaz a költészet napi megemlékezésen nem pártokra, hanem magyar költőkre lehetett szavazni.
A borkóstolás mellett koncerteken és szakács mesterkurzuson is részt vehet a közönség április 23-án a Tokaj Nyitány 2010 elnevezésű rendezvényen a Gólyavárban Budapesten.
Méhes Lászlót a József Attila Színház igazgatójának, Mácsai Pált pedig az Örkény István Színház igazgatójának javasolja a Főpolgármesteri Kabinet a kinevezésekről határozó Fővárosi Közgyűlés számára.
Bár már 110 éve halott, Oscar Wilde ír születésű író még mindig gondoskodik az olvasóközönség szórakoztatásáról: a dubliniak ebben a hónapban Wilde műveit olvassák.
Az impresszionista művészek Szajnáról festett képeiből rendeznek kiállítást nyáron egy normandiai fesztivál keretében; a tárlat a korszak zenéjét, irodalmát, színházi és filmművészetét is bemutatja.
A Magyarországon kevéssé ismert osztrák kortárs szerző, Friedrich Christian Zauner Ó istenem, miért pont én? című komédiáját viszi színre szerdán a szekszárdi Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU) Bernd von Bömches rendezésében.
Szóljon a vers! címmel versmaratont rendeztek hétfőn a költészet napja alkalmából Székesfehérváron, a Szabadművelődés Házában kétszáznál is többen mondtak el vagy olvastak fel egy-egy költeményt.
Újabb rangos elismerésben részesült Meryl Streep, akit az Amerikai Művészeti Akadémia (American Academy of Arts and Letters) tiszteletbeli tagjává fogadtak.
A húszas évek német némafilmjei, Murnau és Lang alkotásai ihlették a finn Jukka-Pekka Valkeapaa Látogató című filmjét, amelyet a Titanic fesztivál versenyprogramjában kedden mutatnak be Budapesten.
A Vatikán végre teljesen megbékélt a Beatles együttessel, és úgy véli, az hogy a zenekar tagjai kábítószereztek, "helytelen életmódot" folytattak, és azt állították, hogy még Jézusnál is hatalmasabbak, már mind a múlté, zenéjük azonban tovább él.
Hubay Miklós Kossuth-díjas író és Csillaghy András, az udinei egyetem irodalomtörténész professzora mutatja be közös könyvét, a Két kuruc beszélget című kötetet kedden a budapesti Olasz Kultúrintézetben.
Az Orosz Filmművészek Szövetségében szakadás várható: számos neves rendező és más alkotó ki akar válni a Nyikita Mihalkov vezette szövetségből és új szervezetet szándékozik létrehozni.
A The Washington Post négy, a The New York Times című amerikai napilap pedig két Pulitzer-díjat nyert idén; a 2009-es év kiemelkedő újságírói teljesítményeit elismerő kitüntetéseket hétfőn hirdették ki New Yorkban.
Immáron nemcsak a magyar hangos filmhíradó első 12 évét - 1931 és 1943 közötti időszak - tartalmazó gyűjteményét, hanem az 1906 és 1916 között Magyarországon készült gramofonfelvételeket is szabadon hallgathatóvá és kutathatóvá tette a világhálón a Neumann Nonprofit Kft.
A kórus, vagyis Théba népe mind inkább belelovalja magát a tobzódásba, a Téboly Thébában című produkcióban, amit Euripidész Bakkhánsnők című tragédiája nyomán rendezett Fodor Tamás, Szeredás András átiratát használva. Táncolnak, ritmikus hangszereket püfölnek, tivornyáznak a thébaiak.
Ben Goldwaser és Andrew Van Wyngarden még diákként alapította meg az MGMT-t, amely az ismeretlenségből érkezve aratott hatalmas sikert az Oracular Spectacular címet viselő korongjával.
A Hitler lánya című regényért Csaplár Vilmos veheti át kedden este a három millió forint értékű 2010-es AEGON Művészeti Díjat és Major Janka kisplasztikáját - jelentették be a mai sajtótájékoztatón.
A Hitler lánya című regényért Csaplár Vilmos veheti át kedden este a három millió forint értékű 2010-es AEGON Művészeti Díjat és Major Janka kisplasztikáját - jelentették be a kedd délelőtti sajtótájékoztatón.
Kristin Scott Thomas lesz a cannes-i filmfesztivál háziasszonya. A Franciaországban élő brit színésznő május 13-án a zsűri elnöki tisztét betöltő Tim Burton, valamint a testület többi tagjának fogadásával nyitja meg a fesztivált, május 23-án pedig a díjátadó gálát vezényli majd.
A német punkdíván és a brit popperen kívül fellép lesz Jared Leto post-grunge zenekara, a 30 Seconds To Mars The Kill. Elektróból és metálból sem lesz hiány, előbbiről a Simian Mobile Disco, utóbbiról a Fear Factory gondoskodik augusztus 11. és 16. között.
A várak régészeti feltárása és műemléki felújítása Honttól Zemplénig a határ két oldalán címmel rendeznek nemzetközi konferenciát a szlovákiai Füleken csütörtökön és pénteken.
Elhunyt Koloss István, a budapesti Szent István-bazilika orgonaművésze; a neves egyházzenész-zeneszerzőt vasárnap, életének 78. évében váratlanul érte a halál - tudatta a Koloss András, az elhunyt fia kedden.
David McCabe a híres előd, Michael Flatley nyomdokain jár, amikor a Lord of the Dance főszerepében lép színpadra. A táncos május 5–8. között több helyszínen lép fel az előadással.
A Lost rajongói már most jegyezzék be naptárjaikba április 23-át: ekkor nyit meg mindössze három napra az a különleges kiállítás, amelyet az AXN hoz el hazánkba, a kultikus sorozat kellékeiből összeállítva. Mindössze április 23–25. között, ugyanakkor ingyenesen tekinthető meg a tárlat.
A 0. napon este 8 órától a Tankcsapdával nyit idén a Zöld Pardon. A vendégzenekarok a Hang Tapasz és a Magor lesznek, kapunyitás 17 órakor, dedikálás hattól. Interjú!
Stephenie Meyer vámpíros ifjúsági bestsellersorozata, az Alkonyat az ötödik helyre került azon a listán, amelyet az Amerikai Könyvtárszövetség (ALA) állít össze évente a tartalmuk miatt leggyakrabban kifogásolt könyvekről.
A magyar és a brazil kultúra elemei ötvöződnek hol játékosan naiv, hol provokatív egyszerűséggel a Budapest című brazil-magyar koprodukciós filmben, amelyről Hámori Gabriella, az egyik főszereplő beszélt a Titanic filmfesztiválon.
Múzeumi negyedet alakítanak ki Szófiában a párizsi Louvre mintájára, a műszaki egyetem régi épületének átépítését Bojko Boriszov bolgár kormányfő indította el.
Tankcsapda-koncerttel kezd a nyitás előtti, nulladik napon a Zöld Pardon. A zenekar a "Minden jót" című albummal turnézik, ennek állomása a budapesti fellépés - mondta el az InfoRádiónak Lukács László, az együttes frontembere.
Egy évig tartó restaurálás után a jövő héten mutatják be a Lincoln amerikai elnökről szóló, 1913-ban készült filmet, amelynek kallódó kópiájára más nitrát tekercsekkel együtt egy New Hampshire-i istálló takarítása közben bukkant a munkát végző vállalkozó.
Soha nem játszott korábban iráni rockzenekar Magyarországon, a Titanic filmfesztiválhoz kapcsolódó bulin azonban kedden fellépett a Take It Easy Hospital nevű, irániakból álló formáció.
Soha nem játszott korábban iráni rockzenekar Magyarországon, a Titanic filmfesztiválhoz kapcsolódó bulin azonban kedden fellépett a Take It Easy Hospital nevű, irániakból álló formáció.