Hét kategóriában is Golden Globe-ra jelölték a The King's Speech (A király beszéde) című brit történelmi drámát; Hollywood második legrangosabb filmdíjának jelöltjeit kedden hajnalban hozták nyilvánosságra.
Az új médiatörvény tervezete a magyar kormány legújabb olyan kezdeményezése, amely fenyegetést jelent a sajtószabadságra - állította hétfőn közzétett jelentésében a Freedom House(FH) nevű, washingtoni központú nemzetközi civil szervezet.
Ma kerül mozikba a kultuszfilm sorozat folytatása, az Üvegtigris 3. A vígjáték rendezője és főszereplője változatlanul Rudolf Péter, a nevezetes büfékocsi állandó társasága, Reviczky Gábor, Gáspár Sándor, Szarvas József, Horváth Lajos Ottó és Csuja Imre mellett három fiatal színésznő, Szabó Erika, Pikali Gerda és Ruttkay Laura is nagyon mutatós szerephez jut.
Tizenöt éves sikeres korszak zárulhat le, illetve jó esetben folytatódhat, ha ma a Fővárosi Közgyűlésben megszavazzák Tarlós István polgármester előterjesztését, vagyis Márta István lesz a Budapesti Fesztiválközpont ügyvezetője a távozó Zimányi Zsófia helyett.
Információink szerint felkérték Vidnyánszky Attilát, a Debreceni Csokonai Színház igazgatóját, hogy legyen a Nemzeti direktora Alföldi Róbert helyett. Azt hallottuk, hogy Vidnyánszky gondolkodási időt kért. Lapunknak annyit mondott, hogy szeretné megismerni a Nemzeti Színház társulatát.
Hatalmas az érdeklődés a fiatal magyar rendezők filmtervei iránt a Les Arcs Európai Filmfesztiválon. A francia Alpok síparadicsomában december 18-ig tart az egyetlen olyan seregszemle, amelyen kizárólag európai filmeket vetítenek.
Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, tegnap a Magyar Teátrumi Társaság sajtótájékoztatóján sem mondott semmit arról, hogy elterjedt a hír, ő kerülhet Alföldi Róbert helyére, a Nemzeti Színház élére.
A rasszizmus szétszakít - a zene összeköt, ezzel a mottóval várják a látogatókat csütörtökön a Gödör Klubban a zene a rasszizmus ellen nevű programsorozat újabb nagyszabású rendezvényén, melyen Snétberger Ferenc gitárművész mellett fellép többek között Balogh Kálmán cimbalmos, David Yengibarjan harmonikás és Vázsonyi Janó szaxofonos is.
Uniós forrásból nyolc budapesti múzeum könyvtári anyagát lehet majd elérni az interneten, egy közös portálon. Speciális dokumentumokról van szó, amelyek eddig csak egy viszonylag szűk kutatói kör számára voltak hozzáférhetőek - mondta a Független Hírügynökségnek Bánki István Zsolt projektvezető, a Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtár és informatikai osztályvezetője. Már tart a dokumentumok feltöltése,…
Személyes történetek mellett eddig még nem publikált dokumentumok és mintegy másfél száz fotó idézi fel a két színészóriást, Ruttkai Évát és Latinovits Zoltánt Szigethy Gábor színháztörténész és felesége, Gábor Júlia könyvében.
Átadták a 2010-es Aase-díjakat. A Gobbi Hilda által alapított elismerést Borbás Gabi, Csonka Ibolya, Fülöp Zsigmond és Venczel Valentin vehette át Szőcs Gézától, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkárától, a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Három évvel az Est Médiával kötött együttműködés után ismét önállósult a Fidelio Media, valamint az általa kiadott programmagazin és hozzá tartozó kulturális hírportál.
A király beszéde című brit történelmi film söpörte be a legtöbb Arany Glóbusz- jelölést a jövő januárban 68. alkalommal kiosztandó díjra. A komoly beszédhibával megküzdő uralkodóról, VI. Györgyről szóló életrajzi ihletésű film hét kategóriában indul a díjért.
Márta István szerint nincsenek meg a feltételek, hogy elvállalja a Budapesti Fesztiválközpont vezetést, ezért visszalépett a jelöléstől. A Fővárosi Közgyűlés tegnap döntött arról, hogy pályázatot ír ki a Centrál Színház igazgatói pozíciójára. Összevonják a Petőfi Csarnokot és a Trafót, illetve a Budapesti Történeti Múzeumba olvad a Budapest Galéria.
Az óriási érdeklődésnek köszönhetően nemcsak december 22-én, hanem másnap este is várják a közönséget az X-Faktor döntősei a Papp László Budapest Sportarénában tartandó koncertjükön.
Évtizedek óta elmaradhatatlan eseménye az ünnepi kulturális rendezvényeknek Fenyő Miklós karácsonyi koncertje, amelyet a Syma Csarnokban rendeznek meg december 27-én 20 órától. A neves énekes, dalszerző, a hazai rock and roll műfajának egyik megalapítója ma is az egyik legaktívabb muzsikusunk.
Először jelent meg magyarul William Butler Yeats, az angol líra megreformálójának lírai prózakötete. A Vörös Hanrahan legendája című könyvet a Nobel-díjas klasszikusok sorozatban a Metropolis Media kiadó jelentette meg.
Az Ámokfutók és Kozso neve mindenkinek, aki a kilencvenes években is hallgatott rádiót, vagy egyetlen buliban is volt, egyet jelent a sikerrel és a slágerdöm pinggel.
Új társaikkal együtt visszatérnek Budapestre a Mátyás-templom harangjai csütörtök délután. A két harangot november végén emelték ki a toronyból és szállították Passauba, hogy áthangolják őket. Most négy újabb darab is érkezik velük. A harangok egy hónapig még nem kerülnek vissza a helyükre, az érdeklődök a Mátyás-templom előtt tekinthetik meg azokat.
Megjelent kortárs irodalmunk egyetlen női antológia sorozatának két új kötete, a Forgács Zsuzsa Bruria (író http://dzsungelaszivben.blog.hu) által szerkesztett Dzsungel a szívben és A szív kutyája, mely a lányok és anyák, lányok és apák kapcsolatát mutatja be női perspektívából. A könyvbemutató: Pilvax kávéház (Pilvax köz. 3.) December 16-án (csütörtök) 19 órai kezdettel.
A Kicsi ország című új Quimby-albumot szeretni fogja az is, aki a régi dalokat kedveli, de az is, aki az újakat - mondta az InfoRádiónak Kiss Tibor, a zenekar énekes-gitárosa, aki szerint az új lemez átfogó, kísérletező, izgalmas. Elárulta azt is, hogy a zenekar milyen hagyományt tör meg, és milyen egyedi dologhoz adta a nevét.
A Médiatanács 2010. december 15-ei ülésén eredménytelenné nyilvánította és lezárta a Budapest 92,9-es frekvenciára kiírt és lassan már két éve húzódó pályázati eljárást. Vagy a jelenleg használt 95,3 MHz-es frekvencián, vagy a jogerősen elnyert 92,9 MHz-es hullámhosszon a Klubrádió folytatni fogja a műsorszolgáltatást - reagált közleményében a rádió.
Visszalépett a Budapesti Fesztiválközpont élére történt jelölésétől Márta István, az Új Színház igazgatója, így Zimányi Zsófia utódjának kinevezése egyelőre lekerült a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről.
A hétvégén zárul a Romantika a XIX. és XX. században című kamarazenei sorozat: pénteken Chopin alkotásai, szombaton pedig Mahler-művek hangzanak fel a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Blake Edwards amerikai forgatókönyvíró, filmrendező, akinek legismertebb munkái között a Rózsaszín párduc című filmet tartják számon.
Mirr-Murr nyomoz Budapesten címmel gyermekeknek szánt fővárosi útikönyvet tervez Csukás István, aki az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folytatni szeretné a Nagy Ho-ho-ho Horgász sorozatot, sőt, egy játékfilmnek is megírta a forgatókönyvét.
Persze, hogy az utolsó pillanatban esek be hétfő este a Katona József Színházba, jegyem sincs, ráadásul az előadás - Fekete Ernő jóhírű Weöres Sándor estje - telt házas már régóta. Esélyeim csekélyek, de mint mondják, innen szép nyerni. Már készítem is a visszautasíthatatlan mosolyt, de nem én vagyok az egyetlen problémás néző: az előttem álló idős hölgy otthon hagyta a jegyét Kőbányán, zavartan…
Lemondásra szólította fel a Magyar Filmművészek Szövetsége Játékfilmszakosztályának vezetősége Kőrösi Zoltánt, a Magyar Mozgókép Közalapítvány jelenlegi elnökét. Kőrösi jogilag és szakmailag értelmezhetetlennek ítélte a felszólítást. Több szakosztály elhatárolódik a felszólítástól.
Hogyan kapta vissza az Istenes Szent János Betegápoló Rend azt a kórházat, amelyben korábban az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) működött - ezt a szövevényes történet írta meg Pünkösti Árpád A kereszt gombja című, új kötetében.
Tizedik alkalommal köszönti az újévet kivételes szilveszteri koncertjével az Amadinda együttes és Presser Gábor. A Művészetek Palotájában idén is december 31-én, 22 óra 45 perckor találkoznak a közönséggel, s mint minden évben már a kezdetek óta, most is egy sor meglepetésre készülnek.
Vasárnap este véget ér az első magyar X-Faktor, a három döntőbe került fiú közül kerül majd ki a műsor győztese. Az esélyeket nehéz lenne megjósolni, minden versenyzőnek megvannak az erősségei, és persze a hiányosságai is. Ami biztos, hogy mindkét estére fergeteges műsorral készül a csatorna, számtalan meglepetésfellépővel.
Spiritualitás a 20. századi magyar képzőművészetben címmel tíz jelentős magyar művész csaknem két tucat remekműve látható a KOGART pénteken megnyílt kiállításán. A tárlatot a frissen felújított sopronbánfalvi pálos-karmelita kolostorban lehet megnézni- tájékoztatták a szervezők a Független Hírügynökséget.
A variety.com amerikai filmes portál értesüléseivel szemben nem marad el a 2011-es Magyar Filmszemle, amelyre módosult időpontban, külföldi vendégek meghívása nélkül kerül sor - mondta Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.
Vezér Éva, a Magyar Filmunió vezetője e-mailben tájékoztatta a nemzetközi filmszakmát arról, hogy 2011-ben nem rendezik meg a hagyományosan februárban sorra kerülő Magyar Filmszemlét; erről a Variety című amerikai filmes szaklap online kiadása számolt be.
Egy valóságos road-movie látható a Trafó Kortárs Művészetek Házában vasárnapig. Frenák Pál legújabb koreográfiája a k.Rush, a színpadon álló cadillac segítségével a huszas évektől a hetvenes évekig röpíti a nézőt. A koreográfus szerint a darab üzenete, hogy képesek vagyunk egymás mellett élni. Frenák Pál arról is beszélt, hogy saját megmaradásunk érdekében le kell győzni a szélsőséges, kirekesztő…
A variety.com amerikai filmes portál értesüléseivel szemben nem marad el a 2011-es Magyar Filmszemle, amelyre módosult időpontban, külföldi vendégek meghívása nélkül kerül sor - mondta Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója pénteken.
Fotókiállítással és meseolvasással várják az érdeklődőket december 18-án, szombaton a budapesti Aréna Plázában. Az Olvassunk együtt! mozgalom újabb programja délelőtt 11 órakor kezdődik majd, Kéry Kitti, Marék Veronika, Mészáros Antónia, Nyári Oszkár és Nyári Szilvia is ott lesz, mesékkel, könyvekkel kedveskednek majd a családoknak, gyerekeknek- tájékoztatták a Független Hírügynökséget a…
Megjelent Szipál Márton fotóművész életmunkáját bemutató kötete, amely azért jelentős, mert a benne sorakozó másfélszáz fotográfia valóban átfogó képet ad a fotós mesterségéről és művészetéről.
Új rendezőkkel, dramaturggal, művészeti munkatárssal frissülve, ám az eredeti tervektől eltérően továbbra is a már-már halaszthatatlanul felújításra szoruló épületben tartja meg a jövő évadban is az előadásokat a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata - mondta el Rátóti Zoltán, a színház igazgatója pénteken a társulati ülést követő sajtótájékoztatón.