A Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója az Ukrajnába kiküldött magyar vizsgálóbizottsággal történtek kapcsán fogalmazott meg véleményt közösségi oldalán.
Az első becslések szerint országosan a választásra jogosultak alig 57 százaléka vonult az urnákhoz, ami nagyon alacsonynak számít, a nagyvárosokban viszont ennél jelentősebb volt a részvétel.
"Saját erőnkből kell megbuktatnunk az iszlám rezsimet." Ezt az iráni születésű, neves emberi jogi aktivista, Mina Ahadi mondta a Heti Világhíradónak adott exkluzív interjúban. Az Európában élő jogvédő azután menekült el hazájából, hogy férjét kivégezték, és őt magát is halálra ítélték. Később megalapította Kölnben a Volt Muszlimok Központi Tanácsát
Két ember életét követelte egy agyhártyagyulladás-járvány a délkelet-angliai Canterbury térségében: az egyik áldozat a kenti egyetem hallgatója volt. A járvány további 11 embert érint, akik jelenleg kórházban vannak, többségük 18-21 év közötti fiatal, köztük több egyetemista. Az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynöksége (UKHSA) sürgős intézk
Izrael szárazföldi hadműveletet indított az utóbbi napokban Dél-Libanonban azzal a céllal, hogy megnövelje az ütközőövezet mélységét a Hezbollahval szembeni háborújában, és ezáltal jobban tudja védeni az észak-izraeli lakosokat a síita milícia rakétatámadásitól – jelentette be hétfőn a hadsereg szóvivője.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) részletes tervet közölt a több mint 400 millió hordónyi kőolaj stratégiai tartalékokból történő, szerdán bejelentett felszabadításáról.
Az Egyesült Államoknak számos eszköz van a kezében, hogy biztosítsa az Irán birtokában lévő dúsított uránt, ha kell, akár le is foglalja azt – jelentette ki Mike Waltz, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete vasárnap.
A férfi nem tudta hitelt érdemlően igazolni, honnan és miért van nála a jelentős mennyiségű készpénz, így a bajor határrendészet pénzmosás gyanújával őrizetbe vette.
Pedig még nem is látszik az iráni háború vége. Amerika már a venezuelai elnök elfogása után fenyegetni kezdte Kubát, de ott nem katonai lépésekkel számol. A gazdaság összeomlására játszik, amit az olajembargóval lassan el is ér. Miközben egy fegyveres motorcsónak összecsapott a kubai parti őrséggel, Trump külügyminisztere már Castro unokájával tárg
Hétfő hajnalban légitámadást hajtottak végre az iráni terrorista állam több városa, köztük Teherán és annak nemzetközi légikikötője ellen. Eközben dróntámadás érte a dubaji nemzetközi repülőtér környékét, ahol tűz ütött ki. Szaúd-Arábia arról jelentett, hogy több ellenséges drónt megsemmisített az ország keleti területén. Az iráni iszlamista rezsim
Nagy volt a szavazási kedv vasárnap Észak-Koreában: választópolgárok nem kevesebb, mint 99,99 százaléka döntött úgy, hogy véleményt nyilvánít az ország vezetéséről. A parlamenti választásoknak még nincs hivatalos eredménye, de várhatóan nem hoz nagy változást az ország életében a szavazás. Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun is szavazott, ő végül eg
Ismét a lélektani 100 dollár fölé emelkedett a Brent hordónkénti ára. Az amerikai elnök más országok segítségét kérte a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásához, miközben Irán már az Egyesült Államokhoz köthető olaj- és gázinfrastruktúrát célozza.
Szaúd-Arábia több mint 60 olyan drónt fogott el az éjszaka az ország olajban gazdag keleti részén, amely Irán felől támadott – közölte hétfőn a rijádi védelmi minisztérium.
Putyin egészségi állapota ismét a figyelem középpontjába került, miután egy rövid időre nyilvánosságra került, majd gyorsan eltávolított videón az orosz elnök köhögési rohamot kap ünnepi beszéde közben. A Kreml a felvételt magyarázat nélkül törölte, és egy vágott változattal helyettesítette.
Az Egyesült Államok 10 millió dolláros jutalmat ajánlott fel annak, aki információval szolgál Modzstaba Hamenei, Irán újonnan kinevezett legfelső vezetője tartózkodási helyéről. A Jutalom az Igazságért program keretében több iráni vezető tisztségviselő hollétéért is jár a felajánlott összeg.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában. Trump a Financial Times című brit üzleti napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: helyénvaló lenne, ha "azok, akiknek előnye származik a szorosból, hozzájárulnának annak biztosításához,
Újabb találgatások láttak napvilágot Vlagyimir Putyin orosz elnök egészségi állapotáról. A pletykák alapját az a videófelvétel adja, melyen az orosz elnök köhög. A videó csak pár percig volt elérhető az interneten, aztán gyorsan el tüntették, és egy újabb, vágott videóval helyettesítették.
A kormányzó Szlovák Nemzeti Párt felszólította Szlovákia külügyminiszterét, Juraj Blanárt, hogy blokkolja az Európai Unió Ukrajnának szánt hitelét az Európai Unió Külügyi Tanácsának hétfői brüsszeli ülésén. A koalíciós párt elutasítja az EU mintegy 90 milliárd eurós kölcsönét, amelyet Ukrajna támogatására szánnak.
Érvényesnek nyilvánították a vasárnap Észak-Koreában tartott parlamenti választásokat, a részvétel 99,99 százalékos volt – jelentette a KCNA állami hírügynökség hétfőn.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.