Egy 77 éves német férfit azzal vádolnak, hogy 4 kilogramm kokaint próbált becsempészni Ausztráliába a poggyászában - közölték a helyi hatóságok csütörtökön.
Tömegesen menekülnek a palesztinok Gázavárosból, miközben az izraeli hadsereg megkezdte a szárazföldi offenzíva első szakaszát. Az ENSZ tűzszünetet sürget, a nemzetközi közösség pedig súlyos humanitárius katasztrófától tart.
Szlovákia az Európai Unió sereghajtói közé tartozik a fiatalok lakáshelyzetét tekintve. A 18-34 évesek jelentős része, több mint 70 százaléka, a szüleire van utalva lakhatása szempontjából. Egy háromszobás lakás megvásárlásához Pozsonyban 16 évnyi fizetésre van szükség – derült ki a Portu befektetési platform friss felméréséből.
Antonio Guterres, az Ensz főtitkára csütörtökön azonnali tűzszünetet sürgetett Gázában, miután Izrael bejelentette a Gáza városának elfoglalására irányuló művelet első lépéseit.
A francia Alpokban lezuhanó sziklák temettek maguk alá egy személygépkocsit egy földcsuszamlás során, a jármű négy utasa közül kettő életét vesztette – közölték a hatóságok szerda este.
Vannak olyan bentlakói a kabuli pszichiátriai intézet női szárnyának, akik 35-40 éve hiába várják, hogy kiszabadulhassanak onnan, hiába számítanak gyógyultak. A tálib törvények ugyanis olyannyira a férfiakra utalják az afgán nőket, hogy még a létesítmény elhagyásához is szükségük van egy férfi gyámra. Miközben az iszlám jogrend (saría) tálibok álta
Az amerikai hírszerzés vezetője, Tulsi Gabbard, aki az ország 18 nemzetbiztonsági ügynökségét irányítja, szerdán bejelentette, hogy nagyszabású leépítést hajt végre az általa vezetett szervezetben, amelyet hatalommal való visszaéléssel és politikai manipulációval is megvádolt.
Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára csütörtökön azonnali tűzszünetet sürgetett Gázában, miután Izrael bejelentette a Gáza városának elfoglalására irányuló művelet első lépéseit.
Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna-szerte, csapások érték Kárpátalját is. A részletekről Dunda György kárpátaljai tudósító számolt be a HírTV Napindító című műsorában.
A miniszter szerint erről valótlan állítások jelentek meg a sajtóban. Azt viszont nem zárta ki, hogy Budapest lehet a helyszíne egy esetleges Zelenszkij–Putyin-találkozónak a jövőben.
Cselekedetei, nyilatkozatai és gazdaságfilozófiája alapján jelentős hasonlóságok, de markáns eltérések is vannak Donald Trump két elnökségi ciklusában.
Az izraeli kormányfő szerint a britek és más nyugati országok vezetői gyengeségből "jutalmazzák" a Hamászt, amely az október 7-i terrortámadásért felelős.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, az orosz hadsereg az éjszaka folyamán Ukrajna számos területét támadta rakétákkal és drónokkal. Munkácson is eltalált a légicsapás több épületet, az emiatt kialakult tűz pedig veszélyes füstfelhőt hagyott maga után. Közben egy Huszt környéki támadásról is hírek érkeztek.