Félelem és pánik uralkodott el a milánói repülőtéren, azt követően, hogy egy afrikai migráns tüzet gyújtott és kalapáccsal verte szét a beszállókapu berendezését. Az induló utasok terrormerénylethez hasonló hangulatról számoltak be.
Az ukrán csapatoknak sikerült elkerülni a katasztrófát, de a háború menete nem fordult meg, az ukrán csapatok helyzete napról napra egyre elkeserítőbb.
Oroszország nyilván katonai célpontnak tekintette a lebombázott munkácsi gyárat; például feltételezhették, hogy ott drónokhoz készülnek alkatrészek – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Kaiser Ferenc szerint ez a támadás nem függ össze a béketárgyalások aktualitásaival, egy ilyen csapást ugyanis hetekig készítenek elő. N
Egy amerikai kutatóintézet friss jelentése szerint Észak-Korea titokban katonai bázist hozott létre a kínai határ közelében, amelyet új, hosszú hatótávolságú ballisztikus rakétáinak tárolására használhat.
Tulsi Gabbard, aki az USA 18 nemzetbiztonsági ügynökségét irányítja, bejelentette, hogy nagyszabású leépítést hajt végre az általa vezetett szervezetben, amelyet "hatalommal való visszaéléssel" és "politikai manipulációval" is megvádolt.
A Bloomberg szerint az amerikai elnök Putyin után Orbán Viktort is felhívta, hogy rávegye: ne akadályozza tovább Ukrajna EU-csatlakozását. A magyar külügyminiszter állítja, ez nem történt meg.
Első alkalommal vétózott meg csütörtökön jogszabályt Karol Nawrocki új lengyel elnök, a parlamentben előzőleg megszavazott törvénymódosítás értelmében liberalizálták volna a szélerőművek építésére vonatkozó előírásokat, egyúttal az év végéig meghosszabbították volna a lakossági energiaárak befagyasztását.
A tárcavezető emlékeztetett rá, hogy Zelenszkij még mindig nem vonta vissza három évvel ezelőtti rendeletét, amelyben kifejezetten megtiltotta a tárgyalást Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy Donald Trump amerikai elnökhöz fordult azzal a kéréssel, hogy befolyásolja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy ne akadályozza Ukrajna EU-csatlakozását.
Az ENSZ főtitkára azonnali tűzszünetet követel a Gázai övezetben, ahol Izrael szerdán megkezdte a Gázaváros totális elfoglalását megcélzó hadműveletét. Közben az izraeli kabinet egy olyan építési projektet hagyott jóvá Ciszjordániában, amely kiiktatná az önálló palesztin állam létrejöttének esélyét.
Chikungunya és nyugat-nílusi vírus: hogyan védekezhetünk a klímaváltozás következményei ellen? Európai jelentés jelent meg a szúnyogok által terjesztetett betegségekről.
A két és fél évtizedes hagyományokhoz hűen ismét megérkezett a debreceni Virágkarneválon szereplő kocsik közül négy Nagyváradra. A Szent Korona mellett a két testvérváros közös kompozíciója is ékesítette a városközpontot.
Az egyezség olyan harmadik országból érkezőkre vonatkozik, akik nem kaptak menedékjogot az Egyesült Államokban, ugyanakkor nem tudnak vagy nem akarnak visszatérni saját hazájukba.
A Sándor-palota megmagyarázta, miért módosították Sulyok Tamás csütörtöki Facebook-posztját, amelyben a Munkácsot ért rakétatámadás sérültjeinek fejezett ki együttérzést.
Az amerikai elnök a közösségi oldalán bírálta Bident, amiért nem hagyta támadni Ukrajnát. Trump azt is hozzátette, hogy az ő elnöksége alatt meg sem kezdődhetett volna a háború.
Az izraeli miniszterelnök katonák előtt mondott beszédében ellentétben álltak egymással a harcok befejezéséről szóló mondatok és a Hamász teljes legyőzése tervének ismertetése.
Marija Zaharova a diplomáciai tárca honlapján csütörtökön azt írta, a múlt hét folyamán 15 orosz civil vesztette életét ukrán dróncsapások következtében.