Valószínűleg Friedrich Merz sem számított arra, hogy saját pártjában, a CDU-ban, de a kisebbik keresztény pártban, a CSU-ban is bírálatokat vált ki múlt pénteki döntése a Gázai övezetben bevethető izraeli fegyverek további szállításának azonnali leállításáról. Eközben Merznek akadt egy váratlan támogatója is.
Wisconsin államban 85 vendég szorult orvosi ellátásra, miután egy pizzéria ételei THC-tartalmú olajjal készültek. Hasonló eset történt tavaly Budapesten is, amikor gumicukrot árultak egy budapesti üzletben, a tulajdonos szerint a hollandiai gyárban szennyezés kerülhetett az édességbe. A témában Zacher Gábor is elmondta véleményét az RTL Reggeliben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az orosz miniszterelnök-helyettessel egyeztetett telefonon hétfőn a közelgő amerikai-orosz csúcstalálkozóról.
Egy 66 évvel ezelőtt az Antarktiszon elhunyt brit meteorológus maradványait fedezték fel egy olvadó gleccserben – közölte hétfőn a brit antarktiszi kutatóprogram (British Antarctic Survey, BAS).
Az Európai Unió újabb támogatást folyósított Ukrajnának a zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából, ez a harmadik átutalás, melyet az EU ebből a forrásból Ukrajna rendelkezésre bocsát - tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
Bizarr és brutális történettel is szolgál Vlagyimir Putyin szüleiről egy most megjelent könyv. "A cár személyesen – Hogyan vert át mindannyiunkat Vlagyimir Putyin" című kötet írói felfedik, miért lett olyan az orosz elnök, amilyen. Az egyik legrémesebb történet szerint az orosz elnök agresszív apja "dührohamában" – nem szándékos mozdulattal – egy v
Áprilisban tiltotta meg Trump a mesterséges intelligenciához szükséges chipek exportját Kínába. Nemrég ezt felfüggesztette, most pedig két nagy cég külön megállapodást kötött.
Bojkottálni készülnek Romániában a tanévkezdést és nagyszabású tüntetést rendezek szeptember 8-án a bukaresti kormánypalota előtt a megszorításokkal elégedetlen oktatási szakszervezetek - jelentették be hétfőn az érdekképviseleti vezetők, miután Ilie Bolojan miniszterelnökkel és Daniel David oktatási miniszterrel egyeztettek.
A Gibraltári-szorosi orkák által elkövetett hajótámadások után most egy orka-tréner ellen irányuló támadásról készült videó terjedt el a közösségi médiában, azonban kérdéses, hogy valós felvételről vagy mesterséges intelligencia által generált hamis tartalomról van-e szó.
Ukrajna és európai partnerei között folyamatosak az egyeztetések, kezd kirajzolódni a fontosabb hívások menetrendje is. Mindeközben Trump egy sajtótájékoztatón "feel-out-meeting-ként" írta le a pénteki találkozót.
Szűk két hónappal a cseh parlamenti választások előtt a hétvégén bemutatta részleges választási programját az Andrej Babis volt kormányfő vezette ellenzéki ANO mozgalom.
Az amerikai divattervező, Willy Chavarria bocsánatot kért, miután az Adidas Originals-szal közösen tervezett cipőjét "kulturális kisajátítással" vádolták.
A nyár közepén járunk, forróság van, nő az energiaigény, hiszen szeretnénk a légkondicionálókat működtetni; egyre több energiára, áramra van szükségünk - erről beszélt Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című, a YouTube videómegosztó portálon és már a TikTokon is megjelenő podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában.
Az extrém hőmérséklet erdőtüzeket is okozott, Spanyolországban emiatt már 1400 embert kellett evakuálni. A lángok miatt veszélybe került egy Unesco világörökségi helyszín is.
Friedrich Merz német kancellár augusztus 13-án konzultációt tervez Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, valamint más európai vezetőkkel az ukrajnai rendezésről Alaszkában tartandó orosz–amerikai csúcstalálkozó előtt – közölte hétfőn a német kormány egyik szóvivője.
Az intézkedést a közbiztonsági veszélyhelyzet kihirdetésével és az óvadéki szabályok szigorításával indokolta, kijelentve, hogy Washington D.C. a bűnözés drámai növekedésével küzd, amit hivatalos statisztikákra hivatkozva "a felszabadítás napjaként" jellemzett.
Aligha véletlen, hogy a grazi iskolai merénylet után Ausztriában napirenden van a biztonsági intézkedések szigorítása. Ezúttal a nyilvános helyeken, mindenekelőtt köztereken való videómegfigyelés kiszélesítésére tett javaslatot a belügyminiszter.
Donald Trump szövetségi ellenőrzés alá vonja a washingtoni rendőrség irányítását, és a Nemzeti Gárda egységeit is a fővárosba rendeli a közbiztonság helyreállítása érdekében – jelentette be az amerikai elnök hétfőn egy rendkívüli sajtótájékoztatón.
Az uniós tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácsülésükön támogatásukat fejezték ki az Egyesült Államok azon lépései iránt, amelyek igazságos békéhez vezetnek Ukrajnában - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.
Az osztrák gazdaság továbbra is nehéz helyzetben van: a feldolgozóipar recesszióban maradt, a villamos energia árának harmadával való emelkedése pedig az inflációt az euróövezet átlaga fölé tolta. A Wifo legfrissebb jelentése szerint egyedül a közszolgáltatások és a kapcsolódó szektorok mutatnak növekedést, miközben a vállalati hangulat kismértékű
Engedmények nem fogják rábírni Oroszországot a harcok leállítására, ezért szükséges a nyomás növelése Moszkvára - vélekedett hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en az augusztus 15-re tervezett orosz-amerikai csúcstalálkozó előtt.
Az egyik újságírói szervezet szerint az izraeli hadsereg többször is "militánsoknak" bélyegezte a palesztin újságírókat, gyakran "ellenőrizhető bizonyítékok nélkül".
Nyomkövető viselésére kötelezné a görög kormány azokat a bevándorlókat, akik menekültügyi kérelmét a hatóságok elutasították - jelentette be hétfőn az ország bevándorlási és menekültügyi minisztere.
Donald Trump elnök hétfői sajtótájékoztatója nem várt fordulatokat hozott: az még hagyján, hogy az elnök Washington Nemzeti Gárdával való kipucolásáról beszélt, de látszólag azt sem tudta, Alaszka valójában kihez is tartozik.
Donald Trump szerint "puhatolózó" jellegű lesz, és konstruktív lehet a péntekre tervezett alaszkai találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az amerikai elnök erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt a Fehér Házban.
A Fehér Házban a washingtoni bűnözésről beszélve keverte össze az úticélját az amerikai elnök. Putyinnal az ukrajnai háború befejezéséről tárgyal majd.
Trump a bűnözés növekedésére hivatkozva közbiztonsági veszélyhelyzetet rendelt el. A demokrata polgármester vitatja a helyzet súlyosságát, de több rendőrt kér.