2025. július 7. hétfő

júl. 7
10:42
Jelentős légicsapásokat mért húszi célpontokra az izraeli légierő (Telex)
Az IDF szerint közel ötven rakétát lőttek ki, a célpontok között jemeni kikötők, egy erőmű és egy hajó is szerepelt.
júl. 7
10:44
Továbbra is tombolnak az erdőtüzek Kelet-Németországban (Demokrata)
Türingiában válsághelyzetet hirdettek ki.
júl. 7
10:48
Teljes készenlétbe helyezték a lengyel erőket a németekkel közös határon (HírTV)
Donald Tusk kormányfő ezt a migráció féken tartásának szükségességével indokolta.
júl. 7
10:48
Szökött oroszlán támadott meg a nyílt utcán egy családot Pakisztánban (444.hu)
Egy utcai kamera rögzítette a történteket.
júl. 7
11:06
Nyaral a pápa: ezt érdemes tudni XIV. Leó szabadságáról (Ripost)
Újra van pápai nyaralás – és XIV. Leó szerint nem bűn megmártózni!
júl. 7
11:12
Az izraeli légierő újra támadásba lendült (HírTV)
Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
júl. 7
11:27
Donald Trump szerint nevetségesek Elon Musk pártalapítási ambíciói (Infostart)
Az amerikai elnök szerint zűrzavart okozna, ha a tech-milliárdos elindítana egy harmadik pártot. Szerinte egykori tanácsadója egyszerűen "elszabadult".
júl. 7
11:42
"Soha!" – A stewardess elárulta, mit nem szabad enni a repülőn (Ripost)
Egy légiutas-kísérő most felfedte, mi az, amit soha nem lenne szabad megennünk vagy meginnunk 10 ezer méteren!
júl. 7
11:48
Kína korlátozza az Európai Unióból származó orvostechnikai eszközök behozatalát (HírTV)
A kínai pénzügyminisztérium vasárnap bejelentette, hogy korlátozza az Európai Unióból származó, 45 millió jüan (körülbelül 2 milliárd 138 millió forint) értékű orvostechnikai eszközök kormányzati beszerzését.
júl. 7
11:51
Szakértő: lefelé tart az ukrán menekültek európai támogatása (Infostart)
Három évvel a háború kitörése után a kezdeti lelkesedés sok helyen apadni látszik az ukrán menekültek támogatásában. Egyebek közt ez derült ki a Migrációkutató Intézet elemzéséből, amelyről a szervezet egyik munkatársa nyilatkozott az InfoRádiónak.
júl. 7
11:57
Bűnösnek találta az esküdtszék a gyilkos galócával mérgező nőt, megölte három családtagját (Blikk)
Kilenc héten át tartott a morwelli bíróságon Erin Patterson ügye. Az esküdtszék szerint a kétgyermekes ausztrál anya külön élő férje három rokonát is eltette láb alól a mérges gombákkal, bár a nő szerint csak véletlenül kerültek gyilkos galócák a Wellington-bélszínbe. Az ítéletet még nem hirdették ki – erre a következő hetekben kerülhet sor, várhat
júl. 7
12:00
Koronavírus: mégsem büntetik meg a francia politikusokat, akiket mások életének veszélyeztetésével gyanúsítottak (hirado.hu)
Várhatóan pontot tesz ma a bíróság három, korábban a koronavírus-járvány kapcsán "mások életének veszélyeztetésével" megvádolt francia politikus ügyére.
júl. 7
12:03
Rég lezárt börzsönyi bányában rekedt egy férfi egy kötélen lógva a 100 méteres mélység fölött – videó, fotók (Blikk)
Életveszélyes helyzetbe került egy férfi a Börzsönyben, miután egy régi, lezárt bányában rekedt egy kötélen lógva. Társa a térerő nélküli területről gyalog indult el segítséget hívni. A hegyimentők gyors beavatkozásának köszönhetően a férfit sértetlenül sikerült kimenteni az aknából.
júl. 7
12:12
Veszélyes játékba kezdhet a sarokba szorított Macron (Demokrata)
A belpolitikai helyzet egyre fokozódik, a francia elnök pedig újra hazárdírozni kezdhet.
júl. 7
12:24
Továbbra is tombolnak az erdőtüzek Kelet-Németországban, Türingiában válsághelyzetet hirdettek ki (hirado.hu)
Hozzátette, hogy még mindig vannak tűzfészkek, de ezeket viszonylag gyorsan el lehet oltani.
júl. 7
12:30
18 kilométeres hamufelhőt lövellt ki magából egy vulkán, veszélybe kerültek a környező falvak (hirado.hu)
Indonéziának mintegy százharminc aktív vulkánja van.
júl. 7
12:30
Lavrov orosz külügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban dicsérte a magyar kormányt (Telex)
Az orosz külügyminiszter szerint az Ukrajnában élő oroszok, magyarok és más etnikai csoportok erőszakos ukránosításon estek át, a háborút pedig azért indították el, mert nem volt más választásuk.
júl. 7
12:42
Amerika legősibb civilizációjának nyomára bukkantak – 3 500 éves város került elő (Ripost)
Egy lenyűgöző, több mint 3500 éves elveszett városra bukkantak
júl. 7
12:48
Palesztin zászlót tűztek ki Franciaországban egy várra a szélsőbaloldali aktivisták (hirado.hu)
Egy agresszív, szélsőbaloldali öko-aktivista csoport így tüntetett az épülő út ellen, a vár tulajdonosának támogatásával.
júl. 7
12:54
Ma vitáznak az európai parlamentben az Ursula von der Leyen ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról (HírTV)
Ma vitáznak az Európai Parlamentben arról a bizalmatlansági indítványról, amelyet Ursula von der Leyen ellen nyújtottak be hetvenhét képviselő. Amennyiben az indítványt megszavaznák, abban az esetben Von der Leyen mellett a teljes biztosi kollégiumnak le kellene mondania. A részletekről Bugnyár Zoltán tudósított.
júl. 7
12:54
Fogy a levegő Ursula von der Leyen körül: bizalmi szavazáson dőlhet el a sorsa (hirado.hu)
Kicsi az esélye, hogy Von der Leyen máris megbukik, de kellemetlen helyzetbe hozhatja őt az indítvány.
júl. 7
12:56
Egyre népszerűtlenebb az ukrán elnök (HírTV)
Friss felmérések szerint tovább veszített a népszerűségéből Volodimir Zelenszkij, aki - bár tavaly májusban lejárt az államfői mandátuma -, a háborúra való hivatkozással továbbra is hivatalban maradt.
júl. 7
13:00
A CIA szerint nem alaptalan a felvetés, hogy Vlagyimir Putyin Donald Trump 2016-os győzelmét kívánta (hirado.hu)
Több másik vizsgálat is foglalkozott már ezzel.
júl. 7
13:03
Lángokban áll Türingia (Infostart)
Továbbra is tombolnak az erdőtüzek Kelet-Németországban, fennakadást okoznak a vasúti közlekedésben is, Türingiában válsághelyzetet hirdettek ki vasárnap késő este - közölték a hatóságok.
júl. 7
13:12
Lavrov a Magyar Nemzetben figyelmeztette Európát (444.hu)
Miután egy Zelenszkij-interjú miatt hazaárulásról beszélnek, a kormánylap leközölt egy alákérdezős interjút az orosz külügyminiszterrel.
júl. 7
13:24
Csaknem félmillió afgán hagyta el Iránt június elseje óta (Demokrata)
Az idei év egészét tekintve ez a szám 906 326 főre emelkedhet.
júl. 7
13:30
Elfogta az FBI a kémkedéssel vádolt kínai férfit (Demokrata)
A családja azt állítja, hogy a férfi egy IT-cég egyszerű technikusa.
júl. 7
13:36
Megjött Trump válasza: 10 százalékos pótvámot vetne ki a BRICS-csoporthoz csatlakozó országokra (hirado.hu)
Azt is bejelentette, hogy hétfőn 16 órakor greenwichi középidő szerint küldik ki az első leveleket, amelyekben "a szófogadatlan országokat mértéktelen vámokkal" fenyegetik.
júl. 7
14:24
Önfeledt táborozásra mentek, de egy éjszakai vihar után legalább 28 gyerek halt meg az árvízben (444.hu)
Ablakon húzták ki az elöntött faházakból a gyerekeket, a táborvezető is meghalt a mentés közben. De miért nem jött időben figyelmeztetés a texasi villámárról, és van-e köze a tragédiához az állam leépítésének?
júl. 7
14:24
Elég volt az albérletárakból: bunkerbe költözött a nő, és imádja! (Ripost)
Zombi apokalipszisre is készen áll: föld alatti bunkerben él a nő.
júl. 7
14:26
Zelenszkij Trumpnak tetsző új nagykövetet akar küldeni Washingtonba (444.hu)
A személycserében bízik az amerikai szállítások leállítása után, politikai nagyágyú mehet Amerikába.
júl. 7
14:30
A Nobel-díjas Krausz Ferenc szerint Ukrajna újjáépítését az Európában befagyasztott orosz pénzeszközökből kell finanszírozni (444.hu)
131 Nobel-díjas indított petíciót ennek érdekében, amelyet bárki aláírhat.
júl. 7
14:30
Kína passzív, de nem tanácstalan (Telex)
Míg az amerikaiak szuperhatalom módjára tettek rendet a Közel-Keleten, addig Kína a háttérből követte az eseményeket. De érdeke-e egyáltalán Kínának a külföldi beavatkozás?
júl. 7
14:48
Óriási vihar söpört végig Horvátországon (Demokrata)
Elsőfokú riasztást adott ki a horvát meteorológiai szolgálat.
júl. 7
15:00
Különleges katonai művelet indul a német határon (Demokrata)
Varsó ideiglenesen megtagadja az Európai Unió (EU) szerződésének betartását.
júl. 7
15:06
Könnyes búcsú a metál trónjáról: Ozzy Osbourne utoljára lépett színpadra a Black Sabbathtal (hirado.hu)
Felesége, Sharon Osbourne kezdeményezésére született meg az ötlet: legyen egy utolsó fellépés, ahol Ozzy méltó módon búcsúzhat rajongóitól.
júl. 7
15:06
Évek óta aktív a természeti katasztrófát okozó "házaspár" (Demokrata)
Július 7-én Indonézia Flores szigetén ismét kitört a Lewotobi ikervulkán.
júl. 7
15:18
A német turbóhonosítás meglepő következményei (Demokrata)
2024-ben több ember kapott állampolgárságot Németországban, mint valaha.
júl. 7
15:24
Romániában kitört a káosz: Magyarok lakta városokban is tüntetnek a megszorítások ellen (HírTV)
Országszerte lángolnak a tüntetések Romániában, miután a kormány parlamenti vita nélkül vezetett be drasztikus megszorításokat. A közalkalmazottak bérpótlékainak csökkentése, az áfa és osztalékadó emelése, valamint a nyugdíjasokat sújtó intézkedések miatt még a magyarok lakta városokban is ezrek vonultak utcára.
júl. 7
15:54
Lehetetlen, mégis ezzel a rákkal küzd a 8 éves Ben (Ripost)
Egész városa összefogott a leukémiás kisfiúért.
júl. 7
16:00
"A Hamász hatalma nulla" – Totális összeomlást jelentett be Gázában a palesztin iszlamista terrorszervezet egyik vezetője (hirado.hu)
A tisztviselő elmondása szerint a hónapok óta tartó izraeli légicsapások gyakorlatilag megsemmisítették a Hamász politikai, katonai és biztonsági vezetését.
júl. 7
16:30
Nagy hatótávolságú ukrán drónok találták el az orosz Ilsky olajfinomítót (HírTV)
Az üzem mintegy 500 kilométerre található az ukrán ellenőrzés alatt álló területektől, és több mint hatmillió tonna üzemanyagot állít elő évente, ezzel a dél-oroszországi térség egyik legjelentősebb finomítójának számít.
júl. 7
16:30
Egy vicces bejegyzés után eltűnt Iránban a fiatal francia biciklista (hirado.hu)
Ironizáló hangnemben intette követőit egyik utolsó bejegyzésében a 18 éves Lennart Monterlos, a Franciaországból Japánba tartó biciklista, hogy ne jöjjenek Iránba. Aztán eltűnt.
júl. 7
16:33
Kiadták a piros riasztást a zivatarok miatt: a katasztrófavédelem szerint erre érdemes figyelni, hogy elkerüljük a bajt (Blikk)
A HungaroMet nem sokkal három óra előtt négy vármegyére a legmagasabb (piros) riasztást adta ki heves zivatarok miatt. A nagy mennyiségű eső komoly károkat tud okozni, már eddig is több száz helyre riasztották a katasztrófavédelem hivatásos tűzoltóegységeit. Jellemzően kidőlt fák, letört ágak, leszakadt vezetékek miatt hívják a műveletirányítási kö
júl. 7
16:36
Szemétbe fulladt a város – hónapok óta tart a sztrájk (Demokrata)
Fél éve gyűlik a szemét Birmingham utcáin a szemétszállítók sztrájkja miatt. Már a járdákon sem lehet közlekedni.
júl. 7
17:30
Német kísérlet a beilleszkedésre: a bevándorlók fele nemet mond a munkára (Demokrata)
Egy német tartomány kötelező közmunkával ösztönözni a menedékkérők beilleszkedését, az eredmények azonban kiábrándítóak.
júl. 7
18:18
Ukrajna Moszkvát, a Krímet és a Fekete-tengert támadta (Demokrata)
Oroszország területére az éjszaka folyamán összesen 90 pilóta nélküli repülő szerkezetet lőttek ki.
júl. 7
18:24
"Azért küzdök, hogy itt maradjak a fiamért" - Ezt a megmagyarázhatatlan tünetet hagyta figyelmen kívül a rákos édesanya (Ripost)
Három hónapig azt hitte, hogy ételintoleranciája van.
júl. 7
18:30
Fokozatosan térnek vissza hazájukba a szírek (Demokrata)
Már több mint százezer szíriai menekült tért haza Jordániából Bassár el-Aszad megbuktatása óta, hangzott el Bécsben.
júl. 7
18:36
Már közel húszezren, köztük katonatisztek is támogathatják az iráni koronaherceg nemzeti együttműködési kampányát (hirado.hu)
Reza Pahlavi bejelentette, hogy a következő hetekben egy nemzeti együttműködési csúcstalálkozót hív össze Iránnal kapcsolatban.

Keresés