A spanyol hatóságok pénteken riasztást adtak ki mérgező gázokat tartalmazó füstfelhő átvonulására figyelmeztetve, miután robbanások történtek egy akkumulátor-újrahasznosító üzemben Madridtól északkeletre.
"Néhány órányi kényszerű dízelgenerátoros áramellátás után a zaporizzsjai atomerőmű most ismét áramot kap az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló területről" – tudatta közleményében az Ukrenerho.
Az ellenzéki Köztársasági Néppárthoz (CHP) tartozó újabb három polgármestert vettek őrizetbe a hatóságok szombaton Törökországban. Ezeket az intézkedéseket is a rendőrség a szervezett bűnözés elleni harccal indokolta, a legnagyobb ellenzéki tömörülésnek számító CHP azonban újfent politikai motivációt emleget.
Szlovákia továbbra is elutasítja az Európai Unió Oroszország elleni újabb szankciós csomagjára tett javaslatát, mert az Európai Bizottság képviselőivel folytatott tárgyalások nem oszlatták el Pozsony aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy az EU megszüntetné az országnak az orosz energiától való függőségét – közölte szombaton a szlovák külügyminisztér
Egy pénteken ismertetett évfordulós felmérés szerint teljesen egyenlő mértékben megosztottak a britek annak megítélésében, hogy a munkáspárti győzelemmel végződött egy évvel ezelőtti parlamenti választáson a megfelelő eredmény született-e.
Megtalálták a hatóságok annak az olasz férfinak a telefonját, aki medvetámadásban halt meg Romániában csütörtökön, a Transzfogarasi út mellett. Ahogy sejteni lehetett, a készülék legutolsó fotósorozata és videója a tulajdonos halálát okozó nagyvadat és a bocsait ábrázolja. A nőstény nagyvad egy szakadékba hurcolta az áldozatát.
Egy határincidens a német–lengyel határon újabb feszültséget szít a két ország között, miközben a migrációs kérdésekben amúgy is fokozódik az ellentét.
Miután Szlovéniában a parlament pénteken megszavazta, hogy tartsanak konzultatív népszavazást a védelmi kiadásokról, a legnagyobb kormányzó párt, a Szabadság Mozgalom úgy döntött: saját konzultatív népszavazást kezdeményez a NATO-tagságról. "Ez az igazi kérdés, amelyet a polgároknak mérlegelniük kell" – közölte a párt. A javaslatot hivatalosan a jö
Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv – jelentette ki a miniszterelnök a Krónika Online-nak adott, szombaton megjelent videóinterjújában.
Ukrajna megállapodást kötött a héten egy amerikai céggel közös dróngyártásról, valamint Dániával közös fegyvergyártásról, utóbbi az első olyan egyezmény, amely szerint Ukrajnán kívül gyártanak közösen fegyvert az országnak – jelentette be szombaton a Telegramon Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Németország akár 2 500 páncélozott harcjármű és mintegy 1 000 harckocsi beszerzését is fontolgatja egy európai együttműködés keretében, amely új NATO-harci brigádok létrehozását célozza Oroszország elrettentésére – közölték a fejleményt ismerő források névtelenséget kérve.
Egy oroszországi razzia után több azerit bevittek a rendőrök, kettejüket pedig a gyanú szerint halálra verték. Ezek után több kémnek tartott orosz újságírót és IT-szakembert elfogtak Bakuban, néhányat össze is vertek az azeri rendőrök. Az elmérgesedett helyzet is jelzi, hogy az orosz–azeri kapcsolatok mélypontra jutottak, a Kreml kezéből pedig foko
A Brics vezetők "aggodalommal tekintenek" a globális katonai kiadások drasztikus növekedésére is – áll egy nyilatkozat-tervezetben. A Nato tagjai a múlt héten katonai kiadásaik meredek növelését határozták el, Donald Trump sürgetésére.
Betiltotta a brit kormány a Palestine Action palesztinpárti szervezetet. A tiltó határozat, amelyet a londoni parlament két háza nagy többséggel jóváhagyott, szombaton lépett érvénybe, miután a döntés elleni fellebbezéseket az eljáró bíróságok elvetették.
Jelentősen csökkent a menedékkérők száma az Európai Unióban. A legtöbben Venezuelából, Afganisztánból és Szíriából jönnének Európába, főleg Spanyolországba és Franciaországba.
Az árvíz elmosta a patinás lánytábort, ahol a Kennedy-merényletkor meglőtt kormányzó lánya is nyaralt. A hatóságok kétségbeesetten keresik az eltűnteket.
Az Ukrajnába érkező, amerikai fegyverszállítások felfüggesztéséről, valamint Trump és Putyin újabb telefonbeszélgetéséről is szó esett a Front podcast legújabb adásában.